Traumatizálom azzal, hogy sírni “hagyom” az autóban a 8 hónapos kisfiamat?

20-ra:

Mi úgy oldottuk meg, hogy én (apa) vezettem, a feleségem meg hátul ült a babánk mellett és beszélt hozzá, énekelt neki, foglalkozott vele. Nyilván, ha fáradt volt, az se mindig segített, de sokkal kevesebbet sírt, mintha mindketten elöl ültünk volna.

Nálatok miért nem a férjed vezet ilyenkor? Engem pl. eleve sokkal kevésbé stresszelt a sírás, tehát ha sírt is a babánk, legalább nem volt a sofőr "hót stresszben", mint nálatok. Ami eleve elég balesetveszélyes.

21# Ezen most jót vigyorogtam. Nálatok minden oltás, védőnői látogatás, gyors bevásárlás, stb. családi program a kezdetektől? Mert nálunk a férjem ilyenek miatt nem vett ki szabit. Ha együtt mentünk valahova, akkor természetesen én hátraültem a kislányunkhoz és próbáltam szórakoztatni (nem túl nagy sikerrel), de egyébként a férjemet is zavarta vezetés közben, hogy ennyire tehetetlenek vagyunk, csak sír és sír.

Azt is próbáltuk, hogy én vezetek és ő ül hátra vele, hátha csak átragad rólam a gyerekre az utazós stressz, mert tudom, hogy ordítani fog. Ez sem vált be. Sőt, ha nagyszülővel mentünk valahova, akkor volt hogy őket kértük meg, hogy próbálják meg lekötni valamivel, hátha... de 95%-ban semmi nem segített.

Most 2 éves. Most éppen azt éljük, hogy állandóan autózni akar. :D De ez még mindig sokkal jobb.

Nálunk egyébként odáig fajult a helyzet, hogy már tényleg csak oda mentünk a lányunkkal, ahova muszáj volt, mivel ugye a babakocsiban és kendőben sem volt el. Tényleg borzasztó időszak volt ez nekünk úgy, hogy előtte állandóan jövős-menős pár voltunk. Szerintem ezt csak az érzi át, aki átélte. A második kislányunk teljesen más, így ha csak ő lenne, én sem hinném el, hogy ilyen van...

25:

"21# Ezen most jót vigyorogtam. Nálatok minden oltás, védőnői látogatás, gyors bevásárlás, stb. családi program a kezdetektől?"

Egy frászt!

Gyerekorvos és védőnő 15 perc sétára van tőlünk, gyógyszertár 10 perc séta. Bolt, ahova gyakran járunk 5 percre. Soha nem kísértem őket orvoshoz, védőnőhöz, amíg a feleségem otthon volt.

Mondjuk nekünk volt annyi eszünk, hogy amikor még gyermektelen párként házat néztünk, akkor erre is figyeltünk.

A nagybevásárlás meg kéthetente vagy még ritkábban volt/van, de oda nem is vittük a gyerekeket, mert tök fölösleges. A feleségem összeírta, mit vegyek, a boltból is fel tudtam hívni, ha valami eszembe jutott. Úgyhogy oda egyedül mentem. De sokszor a napi bevásárlásokat is én intéztem el, mert munkából hazafelé jövet ott szálltam le a buszról.

A nagyszülőkre értettem azt, amit #21-ben írtam, de oda viszont valóban együtt ment a család és hétvégéken szoktunk. Vagy elvittem őket egy hétre és következő hétvégén visszahoztam őket. Nálunk egyébként nincs is a feleségemnek jogosítványa.

Engem csak az zavar vezetés közben, ha a többi családtagom veszekszik egymással az autóban, de ilyen alig fordult elő. Nyilván nyugisabb természet vagyok.

Próbáld meg az anyósülésre bekötni (ha kikapcsolod a légzsákot oda is lehet). Akkor áttudsz nyúlni megsimítani, lát is téged, visszaadni a cumiját ha cumizik stb. Nem, ez nem sírni hagyás. A sírni hagyás az, hogy nem foglalkozol vele, nem veszel arról tudomást, hogy épp sír. Az trauma. Az, hogy próbálod, beszélsz hozzá az nem maximum sikertelen megnyugtatás, de ott vagy mellette, lát, hall, nem egyedül van hagyva a sírással.

Az lányom elöl volt az anyósülésen, mert hátul zavarta, hogy nem lát és "eltüntem". A fiamat meg az zavarta, hogy háttal van bekötve, tökmindegy volt neki mit csinálunk, ordított. Amikor akkora lett, hogy már menetirány szerint lett bekötve mintha elvágták volna 🤷🏼‍♀️. Valószínűleg az zavarta.

Van,amikor nem tudsz mit tenni. Az enyém is hasonló volt,nálunk az volt a gond hogy iszonyat mászkálós,pörgős,és gyűlöli ha korlátozzák ebben. Sok választásom nem volt,férjem dolgozik,segítség nincs,messze lakunk mindentől,és sok mindent el kell intézni. Próbáltam én is sok mindent,nem igazán segített. Nekem mondjuk baromi szar volt,mert még nagyon tapasztalatlan sofőr voltam,és szerintem nagyon jó orangyalom volt,hogy soha nem lett baleset. Sajnos az a típus vagyok aki ha ordít a gyerek,és mellé kialvatlan is vágyom (tehát kb mindig) nem bírom a visitast. Az áttörést az adta,hogy egyszer kénytelen voltam kb 15 hős kora körül levezetni három órát egyben,méghozzá nem is akvasidoben. Ott valami történhetett,mert belealudt az orditasba,és ettől kezdve nem mondom hogy sosincs orditas,mert van,de nem az a non stop,ami addig volt.

Ne emeszd magad,vannak dolgok amik az ember hatáskörén kívül vannak.

Nyilván jot nem teszel neki,de úgy gondolom hogy a traumatizacio nem itt kezdődik. Nem minden árt a gyereknek,amitől megnyikkan.

26# Hát ha nincs jogsija a feleségednek, úgy nehezen is vezetne egyedül a gyerekkel bárhova.

Nekünk is volt annyi eszünk, hogy nem a halál f*szára költöztünk, szintén negyed óra séta a védőnő és a gyerekorvos is, de írtam, hogy a babakocsit és a hordozót sem viselte el, azokban is ordított. Akkor meg 15 perc ordítás ezekben, vagy 3 perc az autóban... te melyiket választanád?

Nagybevásárolni meg eszembe sem jutott vele, de olyan óhatatlanul is előfordul, hogy be kell ugrani egy-két dologért a boltba, ami szintén 20 perc sétára van kb., vagy pár perc autó.

Hosszabb útra nyilvánvalóan együtt mentünk mindig, az vezetett, akinek kedve volt, a másik próbálta szórakoztatni a gyereket.

Mostmár egyedül is lazán elmegyek vidékre a szüleimhez a gyerekekkel (2 óra), de nem volt ez mindig így, szóval nagyon átérzem a kérdező problémáját.