A 19 hónapos babám lehet autista?
Olyan anyukák válaszát várom, akiknek hasonló a probléma.
A kislányom hipoton, születése után derült ki, időre született, de volt méhen belüli fejlődés elmaradása, majdnem három hét. Az orvosok nem javasolták a szülés beindítást. Kérdeztem akkor a nőgyógyászt, hogy ez nem jelent majd később visszamaradást,azt mondta nem feltétlenül... Mindig küzdeni kellett a súlygyarapodás miatt a lányommal, tápszeres volt. Jelenleg beszélni nem beszél csak gagyog. Evőeszközök használatának megtanulása nem megy, egyszer próbálta, majd annyi többé nem. Sokat sikoltozik, a kezét rázza, lábujjhegyen jár, nehezen oldódik idegen emberek társaságában, hisztérikus, nem tanul sajnos a homokozóban is adom neki az eszközt lapát, stb. Nem érdekli. A férjemnek hiába mondom, hogy gond van, struccpolitikát folytat. Rámegy a házasságunk... Félek, hogy autista a lányom, és rettenetesen nehéz jövő vár ránk. Konduktornál már jártunk a hipotónia miatt, de ez csak egy gond.
Nem ítélkező emberek válaszára várok.
Köszönöm, aki tud segíteni, hasonló cipőben jár a gyerekével.
Az én lányom is közel a 2hoz tanult meg önállóan enni addig egyszerűen tuk ügyetlen volt hozza plusz nem is érdekelte. De 1,5 évesen meg biztos etetni kellett meg.
A kezet sose rázta azonban idegenek társaságban meg bőven 2 éves kora után is nehezen oldódott fel. Homokozni kimondottan o se szeretett sokáig és esélytelen volt hogy mezitlabazzon a játszon. Ordított ha levettem a cipőjét.
Beszélni se beszélt max 1-2 szava volt ennyi idősen.
Most közel 3 éves és 2 évesen kezdett mondatokban beszélni, önállóan enni, egész nyáron mezítláb járt stb.
Egyébként idegeneket társaságában most is több idő kell neki de nagyon sokat javult ez is nála.
Viszont o 1,5 évesen mutogatott, érdeklődött minden iránt, és értette amit kertem tőle. Ezek sokkal fontosabbak.
Szia! Ugyanebben a cipőben járok, régóta gyanítom hogy a 2 éves kisfiam autista, már megromlott a kapcsolatom sokakkal emiatt.
A hypotonia sokszor gyanú az eltérő fejlődésre. Mi is így indultunk, koraszülöttség, méhen belüli elmaradás, kisebb születési súly, oxigénhiány gyanúja.
A repkedés nálunk is megvan, lábujjhegyen jár, nehezen érti amit mondunk, utasításokat nem teljesít, kérésre nem mutat meg semmit, szavai amik korábban voltak eltűntek, sokat sikitozik visít, nem utánoz és nem is mutogat, ha kell neki valami és eléri akkor kiszolgálja magát vagy odahozza, hogy csavarjam le/nyissam ki, ha nem éri el akkor megfogja a kezem és odavezet pl a spájz ajtóhoz. Vagy csak sír mig ki nem találom mit szeretne. Minden apróságert földre vágva magát hisztizik. Szekrényajtókat nyitogatja csapkodja megállás nélkül, fiókokat huzigál, játékait dobálja, autókat földön fekve tologatja és a kerekeit nézi. Vagy csak nyitogatja csukogatja az ajtajait. Ha hozzá szólok mintha nem hallaná, rám nem néz, kérdésekre egyáltalán nem reagál. Gyerekek, állatok közelségére rúgással vagy ütlegeléssel reagál.
Aki szerint divatból gyanakszik egy édesanya autizmusra annak üzenem, hogy senki sem divatból nevel fogyatekos gyereket és nem a divat kedvéért szenved küszködik kezelhetetlen problémás gyermekével. Ezeknek a gyerekeknek segítségre van szükségük nem struccpolitikára. A szüleiknek pedig nem leugatásra, kioktatásra meg kéretlen, buta kijelentésekre és semmire való, sztereotip közhelyekre lenne szüksége, hanem valódi tanacsokra. Mindenki sokkal jobban tudja hogyan kell (vagy hogyan nem) gyereket nevelni csak az nem akinek van! Még akinek neurotipikus gyereke van az is hiába jön az ötleteivel mert egy autista gyermeknél azok nem fognak működni!
Utolsók, akár mit is mondanak a szakemberek,nem feltétlenül kell hinni nekik, saját tapasztalatból mondom.A mi gyerekünkre is mondták,hogy az mert egy barom gyerekorvos feldobta mert a gyereket betegen vittük státuszvizsgálatra.
Az idióta nem azt mondta volna,hogy hozzuk vissza máskor hanem feldobta ezt a dolgot,mi barmok meg vittük egy két ilyen helyre laikuskènt.Utàna persze a gyerekre azt mondták ezek után de szerencsére nem hivatalosan. A beszédje jóval később jött neki akkor indult be amikor a többiek már miérteket kerdeztek.Ès ez elindított egy lavinàt.Szerencsere a rosszindulatú rokonok meg ismerősök se tudták így őt au-nak elkönyvelni.
Fejlesztès titokban olyan szakemberekkel aki nem azt sugallja,hogy autista.Ha az akkor az de ha meg nem az teljesen félre mehet a kis èletük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!