Mekkora gond, ha sír az autóban, de így is autóznánk?

25

Senki sem azt írta, hogy muszáj helyzetben nem indulna neki, de minek mindenkit kínozni ha pld meg lehet oldani gyalog vagy úgy, hogy közben a baba nem üvölt. Ja, annyira baromira okos vagy csak épp szövegértés nincs, pedig normális társalgáshoz még a mai világban is szükség van rá..

Annyi a különbség, hogy te felnőtt vagy és elméletileg képes a késleltetésre, tudsz tudatos lenni, illetve van érzelemszabályozásod és stresszkezelésed. A csecsemőnek nincs.

Egyszerűen az első év elsősorban az ő igényeiről kéne, hogy szóljon, illetve az azokra adott reakcióidról, és nem feltétlenül a tieidről.

29:

"Akik a gyereket helyezik minden elé, azok ostobák."

Az ostoba az, aki nem tud különbséget tenni átmeneti állapot (ami nem tart örökké) és állandó között. Az első egy évben igenis a gyerek lelki fejlődése miatt, amikor azt tapasztalja meg, hogy hol a helye a világban, akkor az számít hogy kap-e elegendő visszajelzést az igényeire. Ha folyamatosan azt kapja, hogy "várjál", "nem érdekel", "oldd meg egyedül", "szokd meg, mert én nem jövök" - azzal nem az anyjáról gondolja, hogy mekkora egy szemét, hanem az csapódik le és ezután sokkal inkább így dfog működni, hogy a világot nem érdekli ő, mintha nem is létezne, vagy bizonyos feltételekhez kötötten kap figyelmet.

És a legjobb, hogy azokat a gyerekeket aposztrofálod "elb.szottnak", akiknek az igényeire oda van figyelve. Mert semmilyen információd nincs arról, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Közben meg pont azok a gyerekek "elb.szottak" (hogy téged idézzelek), akik nem kaptak elegendő és megfelelő minőségű figyelmet a legszenzitívebb korukban, az első évükben.

Ettől meg 5 perc - bár ahova 5 perc kocsival elmenni az a saját településemből kiindulva (pl ovi) gyalogtávra van - valószínű nem a világ vége. És nem, nem ez ártalamas, hanem a szemlélet, ami máshol is kiütközik majd.

Ma úgy szabtunk határt egy nagyon kemény hisztis vitában a 4 évesemmel, ahol nagyon tudatosan szem előtt kellett tartani az érzelmi igényeit, hogy ne erőből toljam le és tudjak rugalmas maradni, annak érdekében, hogy egy jó dolgot meg ne nyomjak el benne. Ehhez viszont fel kellett ismernem, hogy mik az igényei a hiszti mögött.

Viszont aki már csecsemőként is inkább ignorálja a gyereke igényeit, mert nehogy már a farok csóválja a kutyát, azok 4 évesen erőből fogják az ilyen szitukat megoldani, mert azok már keményen triggerelnek is bennünket.

32# Én bár egyetértek veled, de azért szerintem ehhez is valami köztes út kellene. Én nem nézem le azokat, akik két havonta bevállalnak és visszafelé már nyűgös, sír. Igen, a gyerek igényei az elsők, de gondolom ha anyuka a 4 falat látja, mert tanya 400 ahol élnek és csak autóval tudnak bárhova is menni, hidd el egy év után sokkal rosszabb lesz a gyereknek egy depressziós, magába forduló anya, főleg ha senkije nincs szó szerint. Van aki már attól begolyózik, hogy jaj nem rohanhat vissza dolgozni ha egy éves a gyerek vagy fél éves. Írom ezt úgy, hogy szerencsére nem kellett ezt megtapasztalnom, mert imádta mindig az autózást, de meg tudom érteni, hogy menni kell valahova, ahol a szüleim élnek minden 30 km-re van autóval. Egyébként mi annyi plusz vizsgálatra jártunk, mert korábban jött, hogy akkor viszont rengeteg sírás lett volna, ami ezek szerint káros lett, ha sír, holott muszáj voltam vinni. Vagy a pici különbséget tesz, hogy na most nem leszek sérült hisz anya vizsgálatra vitt, de most igen, mert muszáj bevásárolni?:D

Egyébként nem bántásból, én is ennyire odafigyelve nevelem DE szerintem marha káros, amit ma csinálunk. Nem tudod, hogy jót teszel e, tehát hiába hangoztatod, attól, hogy ezt olvastad a nők lapjában, de amit látok a munkám során a mai kisgyerekeket, tiniket, brutális felnőttek fognak kikerülni. Sajnos. Már most kegyetlen ami van, ahogy viselkedik a te gyereked meg a sokadiké. És elnézést ha a tied pont nem, akkor ő a 10-ből az az egy kivétel. Hiába írja bárki, hogy neki biztos nem, kívülálló látja ezt maximum.

Minden generációban megvan ez az "úristen, a mai fiatalok, bezzeg a mi időnkben" nézet. :) Ők már más értékrendet fognak képviselni, mint ahogy mi is mást képviseltünk, mint a szüleink. Érdemes egy kicsit elmélyülni a generációkutatásban, nagyon érdekes (Fridinek pont most volt erről podcast sorozata).

Én, mint érintett úgy gondolom egyébként, hogy a baba nyilván nem tud különbséget tenni muszáj/nem muszáj között, ahogy ok-okozatot állítani sem (ha odamegyünk, az nekem és anyának is jó lesz, inkább nem sírok). De elvileg van egy felelősségteljes szülő, aki mérlegel és dönt. Pl. ha neki adott napon óriási igénye van arra, hogy 5 percre elmenjenek egy nagyot sétálni és bevállalja ezért a sírást, lelke rajta, menjenek. Nekem anyuka mentális egészsége is a muszáj kategória, amit ápolni kell és kész. De nekem pl. sajnos ez sem jelentett kikapcsolódást, sőt... mivel az én igényem miatt ordít a gyerek, így az én idegszálaim nem tudtak kisimulni, vagy ha kisimultak, hazafelé úton megint gubancolódtak. Nekem ezért az "énidő", a saját lélekápolás olyankorra korlátozódott, amikor a férjem maradt itthon a lányunkkal, én pedig mentem egyedül "kifújni" 1-1 órácskára. De ez én vagyok. A kérdezőnek azt mondom próbálkozzon és majd érzi ő, hogy neki megéri-e.

Azt pedig én is kiemelem újra, hogy ez az időszak ÁTMENETI és mérhetetlenül károsnak tartom bekategorizálni sz*r szülőnek azon szülőket, akik ilyen babát kaptak és esetleg az ő múltjuk állandó jövés-menésből állt. Óriási változás, lemondás ez nekik a sokminden más mellett ugye és így is éppen elég nehéz helyzetben vannak, amivel lehet küzdeni lélekben rendesen, nem kell még meg is taposni őket. Tudod hányszor bőgtem azért, mert más simán kávézgat egy teraszon az alvó babája mellett? Majd megdöglött a lelkem az első gyerkőcünknél ezért az érzésért, ahogy a csendben, babakocsit tologató sétákért is. Én ezeket a fogalmakat nem ismertem, pedig minden értelmes lehetőséget megpróbáltunk. És bizony a próbálkozás is lélekörlő, mert így sem jobb, így sem jobb, ígysem jobb. Folyamatos kudarcok sorozata, amibe az ember belefárad és azt mondja inkább nem megy, ha nem muszáj. Kinőtte. 1 éves korától már csak 50-50 volt, hogy sír-e, nem 100%, onnantól bátrabban indultunk el, majd kb. 1,5 éves kora óta pedig lehet vele beszélni az ok-okozatokról, lelkesíteni, így már sima ügy... Csak azt tudom mondani, hogy kitartás! Nem szabad véglegesként megélni a helyzetet, egyszercsak sokkal könnyebb, ha már a gyerek is partner lesz.

35# Szerintem alapvetően ebben is egyetértünk, de nekem pont azért is tetszett nagyon ez a podcast sorozat, mert sokmindenben lámpát gyújtott a fejemben és már nem gondolom úgy feltétlenül, hogy a mai fiatalok elcseszettek. Mások, ahogy minden generáció más. Másban nőttek fel, mások a tapasztalatok, a megélések, a digitális világ, stb. Nem lehet ráhúzni, hogy az "idióta nagykönyves nevelési elvek" miatt ilyen sok a hülye gyerek (már bocs, ha ez valakit sért), aminek része az is, hogy egy babát ne hagyjunk sírni, mert annyi minden változott a mi gyerekkorunkhoz képest, hogy az elképesztő. És a legjobb, hogy nem tudhatjuk 20 év múlva a gyerekeink, vagy a mi leszünk-e az életképesebb réteg, mert fogalmunk sincs mihez kell majd akkor alkalmazkodni. :)

Egyébként nem gyerekekkel dolgozom hála istennek, így igazad van, hogy én nem látok széles spektrumban. Nekem elég annyit látni, amennyit ismerősi körben, meg a játszótereken összeszedek. :D De szeretem a "szemfelnyitó" beszélgetéseket/témákat, ami formálja az én véleményemet is, ezért dobtam be ide a generációkutatást, ami nekem sokat adott ilyen szempontból. No de ez már off topik. :)