Talán megbántam a gyerekvàllalàst?

5 és 7. Ilyen butaságot is rég olvastam, de legalább nevettem egy jót azon mekkora ökörségeket képesek az emberek összehordani.

Kérdező ezt az anyák legalább 70% érzi csak sokan be sem vallják. Nem kapcsolódtatok még igazán. Van aki ezt nagyon hamar érzi más pedig később. Illetve ott ugye a baby blues is ami szintén sokaknak van és az is rátesz egy lapáttal. Van akinek az is hamar elmúlik másnak szülés utáni depresziója lesz.

Persze tudtad, hogy változás, hogy anya leszel, de más amikor elképzeled és más amikor már mondhatni pofán vág a felismerés. Nálam is meg volt ez az érzés, de akkor elmúlt amikor elkezdett nyitni felénk. Amikor igazán rám mosolygott felkeléskor. Azóta hozzá igazítok mindent. Te is majd belejössz csak fáradt vagy elcsigázott. Viszont a férjeddel beszélned kell. Ez nem jó amit csinál. Neked is kell a kikapcsolódás ülj le és beszélj vele.

Tudod, nekem mi volt a megváltás? A hordozás. A gyereket csak fel kell öltöztetni, aztán feldobom magamra és már alszik is. Nem kell babakocsit cibálni. Nekem az volt a legrosszabb.

A férjeddel viszont beszélned kell. Nem oké, hogy ő éli világát, es te egyedül vagy, ennek nem kellene így lennie.

Off

"Nem vagy alkalmas, ezért nem lehetett természetes úton."

Ezzel konkrétan egyet értek KIZÁRÓLAG SAJAT MAGAMRA vonatkoztatva. Mindig úgy gondoltam, hogy ha nekem természetes úton nem lehet gyerekem, akkor nem is lesz, biztos oka van annak, hogy nem lehet. Mégegyszer, ez RÁM vonatkozik, nem másra. A gyermekvallalas egyéni döntés, és ha valakinek nem sikerül természetes módon, annak szerencsére van joga és lehetősége arra, hogy az orvostudományhoz forduljon.

Amúgy az meg van, hogy nagyon sok olyan meddő nő, akinek semmilyen módon nem lehet gyereke, a épp gyerekekkel kapcsolatos hivatást választ és abban kiemelkedően jól teljesít?

Nyilvánvalóan óriási váltás egyik pillanatban még élni az életedet, aztán pedig szülés után hirtelen élni a baba életét, akarom mondani a totál "önző" életból átváltani abba, hogy valakinek gyakorlatilag 24 órában alárendeled magad. Én is nagyon nehezen éltem meg, voltak nagyon nem szép gondolataim, rengeteget sírtam és szorongtam, ha kettesben maradtam velem Így volt ez kb. 4 hónapos koráig. Én akkor kezdtem megérkezni az anya érzésbe, addig csak elláttam a babánkat valami robot üzemben. Az igazi "anyatigris" énem úgy egy éves korában jött ki. Mostmár lassan 2, már futkározik, huncutkodik, kacag, beszél és én napi szinten nem győzök elég hálás lenni azért, hogy ő van nekem. Egyszerűen olyan mérhetetlen szeretet van bennem iránta, hogy az elképesztő. Ez nem azt jelenti, hogy sosincs tele a hócipőm, vagy sosem lesz elegem az egészből, de már teljesen más. Az elején egy nagy érzelmi és hormonkatyvasz közepén kellett szerepet váltanunk, egy független házaspárból, szülőkké érnünk. Ez nehéz. És ne haragudj, hogy ezt mondom, de bizony ilyenkor a férjednek sem tekézgetni kéne, hanem minél többet mellettetek lenni és amikor úgy érzed, hogy sok, akkor lehetővé tenni neked, hogy eltudj menni egy fél órára valahova, egyedül. Ettől lesztek csapat, ettől lesztek egymás valódi társai és cinkosai. A gyerek nem csak a te feladatod és felelősséged, vegye ki ő is a részét. Ez most a lemondások időszaka, jusson ki neki is, ha te egyedül érzed magad a helyzetben!

Egyébként én a környezetemben egyetlen olyan anyát sem látok, aki sétagaloppként élte volna meg az átállást. Talán egyet, de ők egy rém könnyű, eszik-alszik babát kaptak a sorstól. Majd alakul...

Apuka egyáltalán akarta a gyereket?

Mert úgy néz ki magadnak szülted...

Ha nem veszi észre magát, pedig nem akkor beszélj vele.

Ha nem változik akkor választás elé kell állítani

Volt, sokan voltak így. Nekem már kisiskolás a gyerekem, de az elején nagyon nehéz volt, és egyedül voltam. Aztán kialakult, összerázódtunk, akkor könnyebb valamivel. De egyébként akkor is nehéz.

A férjem nekem is ezt csinálta, pedig ő akart jobban gyereket. Most már a volt férjem. (Nem csak ez miatt, de ez volt az első jele, hogy gáz van.) A gyerekvállalást sosem csinálnám vissza mai fejjel.

Nem volt lombik, meg semmi ilyesmi.

De egyébként nagyon sok anyuka ismerősöm is átmegy hasonlón, csak nem reklámozzák. (Akkor is, ha az apa segít, sőt, akinek még a nagyszülők is velük laknak.)

Kérdező, sajnos szülőnek lenni a pozitívumok mellett egy óriási nagy szívás is kicsi gyerek mellett. Aki mást mond, az hazudik. A szeretet érzése, és az öröm mellé jó nagy adag szívás is jár. Lásd: az életedet hirtelen, drasztikus felborulása, brutális fáradtság, fizikai és érzelmi megterhelés, ami a 24 órás szolgálattal jár. Persze, hogy nem így képzeljük el előtte. Akinek még nem volt gyereke, mégis honnan tudhatná előtte, ez mivel jár? Teljesen más ismerős, rokon gyerekét látni időnként 1-2 órára, mint 0-24-ben együtt lenni egy magatehetetlen gyerekkel, és teljes felelősséget vállalni érte.

Természetes érzések, amiket leírtál, és igen, én is éreztem így az elején.

Egy jó hír, hogy idővel minden kicsit könnyebb lesz. Főleg, ahogy bölcsibe, oviba kerül, és neked is több lesz mellette a saját életed.

A pároddal beszéld meg, hogy több részt vállaljon a saját gyerekéből. Oké, hogy ő dolgozik. Elmondom, te is ugyanúgy dolgozol a gyerek mellett, még, ha pénzt nem is keresel. És felteszem, a te munkaidőd még hosszabb is, mint az övé. Én is úgy gondolom, hogy nem arról kéne hogy szóljon a szülők közti munkamegosztás a gyereknevelésben, hogy az egyik beledöglik, a másik meg szinte észre sem veszi, hogy gyereke van.

Különben meg nagyon szomorú, hogy egyre inkább elmegy ebbe az irányba a világunk. Hogy teljesen magukra maradnak az anyák szinte minden feladattal. Én pl. anyósomon látom, hogy fogalma sincs, mit élünk át, milyen az életünk. Hogy miért nincsenek a virágok meglocsolva? Miért nincsenek elsúrolva az edények? Mégis mibe fáradunk el? - Abban, hogy mindenre egyedül vagyunk. Ő például úgy nevelt gyereket, hogy az első gyerek megszületésétől velük élt a leszázalékolt, éppen csak ötvenes, fizikailag is jó karban lévő anyja. Mindig volt, aki átvegye tőle a gyereket, mindig volt fix bébiszitter, mindig volt, aki főzzön, mosson, takarítson, orvoshoz vigye a gyereket, vagy otthon legyen vele, ha beteg. Nem csoda, hogy nem érti, milyen egyedül mindent megoldani (mindent egyébként nem is lehet egyedül), mikor ő egyetlen hétig sem nevelt egyedül gyereket, amíg fel nem nőttek. Ott anya, apa mellé mindig ott volt egy állandó segítő.