Még egy babával lenne teljes a családunk,de?

Én is azt tanácsolnám, várj még egy évet, az nem a világ, viszont könnyen lehet beleléptek a dackorszakba - ami 3-4-5 éves korig is kitarthat...

Én is 2-t akartam, az első év elég borzalmas, mint nálad... elkezdett járni, jött 4 hónap nyugi, közben költöztünk, amit eleinte jól viselt, aztán jött kőkeményen a dackorszak 16 hónaposan, és hónapról hónapra durvább (most 2 éves).

Vannak határok, van figyelem neki, napi rutin, bölcsibe jár már, de míg bölcsire vártunk, itthon voltam vele... akkor fogadtam meg, hogy nem, én ezt nem bírnám ki másik gyerekkel. Azóta eltelt pár hónap, kicsit visszakaptam a felnőtt életem, de az érzés még erősebb lett, és a férjem is mondja, és látom rajta is, hogy nem bírná.

Így is zabszem a seggemben mikor állandóan beteg (vagy ő, vagy én, szerencsére az apja nem beteges), meddig tűri a munkáltatóm, egy gyereket még el tudunk logisztikázni ketten, és nagyszülők is tudnak egyszer-egyszer segíteni.

Anyagilag is fontos meggondolnotok, belefér-e, el tudjátok-e látni mindkettőt rendben, ha beüt a krach, tudtok-e haladni előre az élettel, vagy csak vegetálni?

A "kell egy testvér" egy hatalmas csapda. Nem, nem kell mindenáron. Anyám egyke, bele volt/van ebbe a gondolatba bolondulva. 10 évesen, 25 éve voltam utoljára jóban bátyámmal. Manapság már a szülinapomon se köszönt fel, én se keresem már, belefáradtam. De anyánkat se, mert mindig engem vegzál, hogy legyek jó testvér, koslassak bátyám után, aki tojik a fejemre két évtizede.

Egyébként mondják hogy nem lesz mindig egy éves... nem, lesz majd ordító 2, majd 3 éves, majd kistini, akinek költséges igényei lesznek, majd nagytini, akinek semmi se jó... Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. :)

Persze mindezzel nem eltéríteni szeretnélek, hisz felnőtt vagy, de ezek is szempontok, és még egy év várakozásnál tényleg megemésztitek a dolgokat, tudtok tervezni, te se leszel még szuper öreg.

Mi sokat gondolkodtunk hasonló korú párként, mint ti. Nekem az elmúlt 5 évben kb 10 napom volt a gyerek nélkül. Az összes többi napon 80% az enyém, ahogy a háztartás persze munka mellett.Nagyon szeretem a gyerekemet, az életem adnám érte, én mint ember kb 0 redukálódtam. Egyszerűen nincs idő magamra. Energiám is kb nulla.

Szóval mi beláttuk, hogy nem kell mindenáron tesó.Én nem tudnék így bevállalni még egyet, mikor így is olyan vagyok mint egy mosott car minden szempontból.

Nagyon igaz amit írt a 21. válaszoló.Igen valóban nem mindig lesz egy éves, mert lesz 2-3-4-5-6. Az enyém 5 éves múlt és nagyon cudar korszak:D:D Nem bírnék mondjuk most még egy babával is türelmesen tündibündizni.

35 évesen 1-2 év múlva még gondolhatsz mást, mint most és akkor sem vagy kicsúszva az időből, de amíg azt érzed erőn felüli volna a dolog addig ne vágjatok bele.

#18

Ezen sokat gondolkodtam. Szerintem a szüleink nem jól kezelték, hogy több gyerekük van.

Egyrészt nem kaptunk elég figyelmet és szeretetet, emiatt a tesókban egymás ellen is ment a féltékenykedés, ki mit kap, és miért. Nem volt családi egység, rossz mintát hoztak magukkal a szülők is. Nem alakult ki szeretetteljes kapcsolat.

Nekem, mint középső gyereknek lenne meg a legtöbb okom, miért legyek dühös a családtagokra, hisz általában a középső a legelhanyagoltabb, mégis én látom tök objektíven a helyzetet. Nem rajtam múlik, hogy nincs kontakt a testvérekkel. De apám példáján is látom, ami nem megy, nem kell erőltetni. Ő évekig tepert a bátyja társaságáért, mert a család szent, le volt sz*rva. Soká tartott, mire feladta.

Szerintem az is kérdéses, hogy mi visel meg most a gyereknevelésben/ellátásban. Engem pl. az első 4 hónap borított ki brutálisan, plusz az alig alvós időszakok. Ehhez jött most a dac, de azt 95%-ban nagyon jól tudom kezelni, egyszerűen nem éri el az ingerküszöbömet, hogy felidegesítsem magam rajta, szóval nekem ez, az elején érzett katyvaszhoz képest kb. sétagalopp, pedig mindenki riogatott, hogy na majd... Ezért látszik gondolom itt is, hogy valaki ezt viseli nehezebben, valaki meg azt, ez van. Ha elfáradok szellemileg, akkor pedig már megtaláltam hogyan tudom felfrissíteni magam.

Én az első 4 hónapra nem vágyom egyáltalán. Nagyon szívesen elcserélném bárkivel egy kész gyerekre, bennem ezért vannak kételyek, de a döntés már megszületett. Mivel azt az időszakot kvázi traumaként éltem meg, én készülök, mégha ez furán is hangzik. Tudatosan készülök pszichológussal, takarítónővel és bébiszitterrel is, plusz a részmunkaidős állásomba visszamentem dolgozni már nagyon korán, így tervezem a második gyerkőcnél is. Ez csak heti 1-2 nap, amit a család megold bölcsi nélkül, de az én szellemi frissességemhez egyszerűen kell. Az első gyereknél egyik segítségem sem volt. Azóta nagyobb házba költöztünk és úgy érzem mind jót fog tenni, ha nem is állandóan, de alkalmanként. Nekem ezek könnyítési pontok. Keress te is ilyeneket, ha anyagilag belefér.

Egyébként a tesó kérdés szerintem abszolút hülyeség. Ne azért vállaljatok mégegy gyereket, mert tesó kell a másik gyereknek, pláne mert te mindig is akartál. Azért vállaljatok, mert TI szeretnétek mégegy gyereket. Nekem ez egy kicsit kvázi felelősség tologatás. Van tesóm, a férjemnek is és a környezetemben szinte mindenkinek. Nagyon keveseknek igazán jó és mély a kapcsolatuk. Legtöbben találkoznak ünneppekkor és beszélnek havi egyszer telefonon és kifújt. Mi pl. a tesómmal annyira más felfogásúak, életvitelűek és mindenben mások vagyunk, mintha nem is egy "alomból" származnánk. Hiába szeretjük egymást és számíthatunk a másikra, annyira mások vagyunk, hogy a mindennapokban nem keressük egymás társaságát. A férjemnél rosszabb a helyzet. 18 év van közte és a fiatalabb tesója között. Világ életében ő volt a legfiatalabb kis s*ggdugasz, a fattyú, aki másik fatertól jött, így nem közülük való. Gondolhatod... Az anyja szeme fénye volt miután kirepültek a nagyok. 8 éve vagyunk együtt, az egyik tesójával még sosem találkoztam, mellesleg az anyja rá is tesz egy lapáttal, hogy a kapcsolat ne javuljon. Én zömében mindenhol azt látom, hogy jobb esetben csak felszínes a kapcsolat, bármekkora is a korkülönbség. Szóval erre ne alapozz...

A mi történetünk is hasonló, korban is ott vagyok ahol Te. Van egy lassan 4 éves kisfiunk, aki kb tökéletes baba volt, aludt egyedül, nem volt bukós, nem volt hasfájós. Születése után kisimultabb voltam, mint valaha. Most is nagyon jó gyerek, viszonylag önálló, szófogadó. Ugyan nagyon makacs, de kb ennyi rossz tulajdonsága van. Nálunk is régóta téma a tesó, de mi sosem akartunk kis korkülönbséget, a 3 év volt a minimum, de tavaly még nem éreztük, hogy itt az ideje. Én viszonylag hamar visszamentem dolgozni ami rám rettenetesen jó hatással volt. Szeretem a munkám, a munkahelyem család-barát, itt sose szólnak ha beteg a gyerek és táppénzre kell mennem .

Viszont azt érzem, hogy még nem teljes a családunk. A férjemnek az elején voltak fenntartásai hogy legyen-e tesó vagy nem. Ő is rengeteget dolgozik, sokszor fáradt, türelmetlen stb, de imádja a kisfiunkat, ő a mindene. Így úgy döntöttünk hogy belevágunk, és ez most az első "próbálkozós" hónapunk.

Nekem egyébként nincs testvérem, nem is akartam soha, élveztem hogy egyke vagyok. A férjemnek 3 testvére van, ebből egyel beszélő viszonyba nincs, 2-vel úgy ahogy tartja a kapcsolatot, de nem az az igazi jóban-rosszban testvéri kapcsolat.

Hát nekem MINDEN ismerősöm, akinek több gyereke van, azt mondta h egyre nehezebb. Ahogy nőnek a gyerekek, úgy nehezedik az élet.

Senki nem mondta h könnyebb lenne azzal h nagyobbak.

Az egykések közül akadt olyan, aki azt mondta h egyszerűbb lett amikor már nagyobb és önállóbb lett a gyerek, de közülük is a legtöbben azt mondták h nehezedett a gyereknevelés.

Szóval gondold el, hogy ennél csak nehezebb lesz az életed. Fáradtabb leszel, türelmetlenebb, egyéniséged ha volt is még időnként attól búcsúzz el, munkának ints pápát.

Mindent ami most van szorozz meg minimum kettővel.

Sose értettem azokat, akik nem bírják, nem érzik jól magukat, csak panasz az életük (jogosan), de kell még egy gyerek mert kell és csak, mégha belerokkannak is.

De jól mondta az egyik válaszoló, minden helyzetben képzeld el h ott van a kezedben egy baba, aki nem alszik, ordít, te se alszol és úgy kell megoldani a szituációt.

#27

Még itt a gyakorin is megkérdeztem egyszer, meg egy baba facebook csoportban is.

És nagyon kevesen mondták h nekik könnyebb lett, a legtöbben azt mondták nehezedik folyamatosan.

Ezek a kérdések amolyan segélykiáltások voltak, hogy mondjon már valaki pozitívat, öntsön belém lelket, hogy egyszer majd jobb lesz.

Hát nem azt írták, amit vártam.

Persze nyilván nem törvénszerű h pl nálad nehezebb lesz, de erősen kell rá számítani.

De legyen neked igazad, akkor talán számomra is van még remény..