Még egy babával lenne teljes a családunk,de?

35 éves vagyok,van egy tündéri egy éves kislanyom. Aki leamortizalta az amúgy is szr állapotban lévő idegrendszerem..segítségünk nincs a férjemmel, ő egész nap dolgozik,így gyakorlatilag egyedül vagyok vele. Imádom,de rohadt nehéz. Gyerek előtt se volt egy sétagalopp,28-33között külföldön dolgoztam szinte 0-24 hogy a melyből,ahonnan jöttem,egy életet teremtsen magamnak, a férjem szintén...előtte meg..nos a (nem létező) gyerekkorom traumáit tettem helyre,nagyjából sikerrel,de ez egy másik történet. Szóval,mindig is több gyereket akartam,legalábbis úgy hittem. A férjem is. Aztán megszületett Ő,és én három hónapig azt sem tudtam merre vagyok arccal előre. Egy nagyon kis ölbe babát kaptam,aki az első időket végiuvoltotte, nem aludt,de most is folyton figyelmet követel.Imadom.de rohadt fárasztó.Mondogatom magamnak,hogy bőven elég őt felnevelni,de...A szívem azt súgja, még egy babaval lenne teljes a családunk. De hogy bírnám e ép ésszel? Hát... több segitseg pedig nem lenne. Érzelmileg sem,pedig sokszor kellene,de csak egy darab mérgező anyós van,akit úgy ahogy már leépítettünk. Nagyon szeretnék még egy babát,ugyanakkor azt hiszem,a határainkon túl lenne. Sokat pedig nem akarjuk húzni a döntést,hiszen már 35 vagyok,a férjem 37. Tudom,lehet 40 évesen is szülni..de akkor sem hiszem hogy könnyebb döntés lenne,plusz az sem baj,ha össze nőne a két kicsi. Aki volt már hasonló cipőben,hogy döntött végül,és mi lett a végkimenetel? Megbántad,hogy lett/nem lett? Ha nem is voltál hasonló helyzetben,de empatikusan(!) bele tudod élni magad,mit tennél? Bocsi, ha kusza lett,remélem a lényeg érthető.