Ebben az esetben működhetne az együtt élés, és a gyereknevelés?
1-es, látom, átjött a lényeg. Nézzük meg, mi az asszony definíciója:
"Férjes állapotú nő, aki házasságban él vagy házasságban élt. A magyar asszony szó az eredetileg úrnőt jelentő alán vagy osszét achsin szóból származik. Legkorábbi írásos előfordulása a 11. sz.-ból való. Az egyházi és állami előírásoknak megfelelő szertartások, előírások elvégzése, a lakodalom megülése után lesz a lányból társadalmi állapotát tekintve asszony. Az asszonyi állapot jegyeit a lakodalmi szertartás alatt ünnepélyes keretek között kapja a menyasszony, haját felkontyolják, s erre főkötőt helyeznek."
- aki ebben bármi sértőt talál, akkor a világ megérett a pusztulásra. Mindenen megsértődni, ez a 21. század. Grat.
Én maradnék ebbe a müszakba,ha a párodnak is megfelelő.
Gyerek mellett is lehet szöszmötölni,én porszívózok meg minden.
Egyébként rászokhatnál az éjszakai alvásra és délelőtt együtt lennétek,mint egy család
A párod ugyis otthon lesz a babàval
Off: ha megjelenik itt egy férfi, valamelyik hős anyuka mindig le akarja pofozni valamiért. Páran sajnos nagyon frusztráltak a férfiak felé pedig máskor nem győzik túllicitálni egymást hogy kinek van jobb férje.
Hogy a témához is hozzászóljak: ezt a pároddal beszéljetek meg, hogy neki melyik verzió tetszene. A babás időszakban szerintem működhet, szerintem így jobban fog hozzád kötődni a babád, ha te veszed fel éjjel.
Viszont később lehet baj lesz a párodnak, hogy nappal nem veszel részt a családi életben, nem tudtok minőségi időt együtt tölteni.
Nagyon naiv elképzeléseid vannak. Garantálom, hogy egy 2 szobás lakásban egyikőtök sem fog aludni, miközben tőletek 2 méterre a másik szobában keservesen üvölt a gyerek, ami elég jellemző a kezdeti időszakban.
Szóval, elárulom, hogy így sem lesz nyugta egyikőtöknek sem, ez nem úgy működik, hogy felveszed a gyereket, és az megnyugszik. Úgyis az anyja fog neki kelleni, akkor is, ha nem szoptat, de ő van vele többet. De amúgy te sem fogsz aludni.
1 huha de durci valaki 🤣🤣
Engem is asszonynak hiv a ferjem.vegulis az vagyok nem lány,csaj...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!