Hány évesen mondtad azt hogy most készen állok anyagilag mindenhogyan a gyerekvállalásra?
18 mindig is gyereket akart, gyerekek közelében voltam.
Sajnos örököltem így lakas volt, kocsi volt, meló volt(szakmunkás így 1 évet dolgoztam, akkor még csak gyes volt 25 éve), ja és férj volt(még meg van 28 éve).
Így nem volt mire várni 20 évesen jött a tesó,majd 20 év múlva a pici.
Erzelmileg szerintem 24-25 évesen késznek éreztem magam, a mostani férjem akkor 27 volt, doktorált, én keveset kerestem az első munkahelyemen, albérletben laktunk, nem nagyon láttuk, hogy lesz ebből jövő, a szuleink részéről minden érzelmi tamogatast megkaptunk, de anyagilag nem tudtak segiteni az eletkezdesben, mindkét oldalon sok anyagi terhet rótt a családokra ugyanebben az időszakban az idős nagyszülők orvosi ellátása és anyagi támogatása. 28 voltam mire nagy hitellel vettünk egy kis lakást, 29 évesen ide érkezett az első gyerekünk, a férjem elkezdett egyre jobban keresni, en otthonról dolgoztam, amennyit tudtam, így most 37 éves koromra jó helyen szép családi házban lakunk, három gyerekkel (nem vettünk fel csokot, piaci hitelt igen). De nem volt könnyű és sok szerencse is kell hozzá.
Ez a bevétel kiadas dolog tényleg nagyon szubjektív, attól fugg mennyi hitelt fizet valaki, kell e segiteni idős rokonoknak, van e tartós fejlesztésre szoruló csaladtag és igen az igények is, van aki 40 000ert vesz ruhat, van aki 10 000ert, van aki turiban vesz, van aki nem vesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!