Hogyan értessem velük?

Nekem 2 hónapos a babám, és a férjem is időről-időre előjön ezzel, és fel tudnám olyankor rúgni, mert már 1000x beszéltem a kötődő nevelésről, mutattam cikket, amiben tanulmányokra hivatkozva mutatják be, mi történik a sírni hagyott gyerekkel fizikailag (stresszhormon az egekben marad) és lelkileg. Ha épp nyűgös a babánk, és neki kéne 1 kicsit figyelni rá, de sír a gyerek, mindig ezzel jön, hogy neki azért kell cipelgetni a lakásban, mert rászoktattuk.

Ráadásul úgy csinál, mintha egy Kiskegyedre vagy egy gyik-es kommentre hivatkoznék, nem is tanulmányokra, gyermekpszichológusok véleményére.

Anyósomat, apámat letorkolltam a témában, ők a legkevésbé kompetensek ebben, a férjemnek meg megmondtam, hova vezet az, ha már most alapjaiban nem egyezik a véleményünk. Ő az élő példa rá, milyen jó lelki állapotú lesz felnőttként az, akit a háztartási munka miatt sírni hagynak. Erre rendszerint nem tud ellenérvet mondani. 😄

1 éves volt majdnem a nagy testközeligényű gyerekem, amikor írtam egy szép hosszú e-mailt a családnak, kutatásokkal és szakemberi véleményeket becsatolva. Azt a választ kaptam, hogy most ezek a tanácsok, amiket leírtam a divat, meg még mellé egy nagy adag sértődést, amit hosszú fagyos hónapok követtek. Ezek után pedig minden ment tovább ugyanúgy, a véleményük kicsit sem változott.

Szerinted mi lett számomra a tanulság?:D

Nem érdemes erőlködni azon, hogy megértsék, mert nem fogják, ugyanis nem is akarják. Ők neked akarnak segíteni azzal hogy értsd már meg hogy úgy kell ahogy ők csinálták mert nekik nem volt ilyen problémájuk. Az más kérdés hogy ez mivel járt mert ők már azt nem kötik össze hogy évekkel később mi volt.

Nem érdemes panaszkodni az ilyeneknek, mert csak hallgathatod a butaságokat. Inkább mással beszéld meg ezeket nekik meg egy szót se. Szomorú hogy a saját családjával nem lehet az ember őszinte vagy önfeledt mert ilyenekre kell figyelni, de ez van.

Itt sok anya megérti min mész keresztül, én is ezt hallgatom, mert nappal letehetetlen a gyerekem. Nem alszik a kiságyban ha fejen állok se. Állandóan kérdezgeti anyósom mikor a hátamon altatom hogy de ez így nem fárasztó meg nehéz miért nem teszem le. Ha 100x nem mondtam el neki hogy miért akkor egyszer sem. De nem jut el az üzenet valahogy...én már feladtam.

Hagyjad oket,ne torodj veluk.

Engem anyam azert nezett ufónak mert nem adtam zsiros huslevest a 4 honapos gyereknek...folyton azzal piszkalt amikor megszuletett,hogy biztos nincs tejem azert van allandoan mellen a fiam.adjak neki tapot.nem birta felfogni,hogy nem kell tap,van tejem.(tenyleg volt)

Amikor fel eves lett elkezdett ujra piszkalni,hogy adjak mar neki levest,lakassam jol be delben es hosszut fog aludni(szerintem anyam leves manias)mondtam,hogy persze majd egybol beledaralok a fiamba egy tanyer levest .

Sehogy. Úgyse hiszik el, mert az ő idejükben a “gyerek helye” az ágyban volt, nem pedig a szülő kezében.

Én is vitatkoztam ezen pár családtaggal, aztán lezártam azzal, hogy én vagyok az anyja, nekem így jó, a gyereknek így jó, szóval így csinálom.