Mikortól érdemes játszótérre vinni a babát?
A nagyobbikammal onnantól jártunk ki, hogy már ült (~6 hónaposan), a babahintában lengedezett néha. 10 hónaposan a homokozóba is beraktam, május volt már, szép idő, az is nagyon tetszett neki, a csúszda meg aztán főleg. Nagyjából onnantól lett rendszeres a játszóterezésünk, és kb ezzel egyidőben is indult el, szóval jól is jött az extra tér.
A kicsivel születésétől kezdve kijárunk, neki a fészekhinta való még csak (4 hónapos), de hamarosan már őt is jobban be lehet vonni az egyéb játékokba is.
De mi lakásban lakunk, nincs saját hinta/homokozó/akármi, így nekünk nem volt alternatíva. A nagyon most látom, így 3 felé közeledve, hogy a többi gyerek és a változatosság miatt is fontos neki a játszóterezés, eddig elég lett volna neki csak a kertben ellenni, ha ez opció lett volna.
8 hónapos kora óta megyünk néha ismerősökkel, a társaság kedvéért. Egyébként itthon is van egy kis játszótér, azt mindennap használjuk, ha az idő engedi. Egyelőre csak hintázik, most 10 hónapos, télen ugye egy kúszó babát én nem szívesen tettem le a hideg földre. Mostmár ácsorog, vagy ül és tépkedi a füvet, rácsodálkozik a világ nagy dolgaira. Ahogy jó idő lesz felfedezzük a homokozót is.
Alapvetően mivel minden van itthon, emiatt teljesen felesleges lenne játszótérre mennünk. Én a társaság miatt szeretek. Jó egy kicsit beszélgetni ismerős anyukákkal, nem itthon kukulunk meg kettecskén egésznap. A gyerekek pedig együtt játszanak. Az én kislányom a legkisebb, ő csendes megfigyelő még a "padnak támasztva", de tök jól lefárad ő is és lehet beképzelem, de szerintem a csendes megfigyelésben tanul is, vagyis motiválja a fejlődésben, hogy ő is menne a többiekkel. Amióta kijárunk nagyon gyorsan fejlődött iszonyat sokat. Ami persze lehet véletlen egybeesés nyilván.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!