Repülés babával, vagy 10 órás autóút? Melyik lenne a jobb megoldás?
Sziasztok, kedves anyukák!
A babánk 3 hónapos lesz, mikor az első nagyobb lélegzetvételű utunkra mennénk vele.
Autóval, háztól házig 830 km, útközben azért megállnánk párszor biztosan (enni, mosdó- cigiszünet stb). Így kb. 10 óra lenne autóval odaérni.
A másik opció az lenne, hogy egy közeli nagyvárosig repülővel mennénk, ott pedig autót bérlünk és úgy közlekedünk. A repülő út kicsivel több, mint egy óra, majd onnan autóval még 3.
Férjem arra szavaz, hogy autózzunk, kényelmesebb, pakolásnál sem kell figyelni annyira, időponthoz sem vagyunk kötve sehol.
Én viszont inkább repülővel + onnan bérelt autóval mennék, mert 10 órát nem tudom, hogy bírnánk utazással...
Igazából a környezetvédelmi szempontok ilyen esetben az utolsó helyen állnak nálam... Tudom, go green és társai, de a saját kényelmünket helyezzük inkább előbbre, nem azt, hogy környezetvédelmi szempontból melyik a jobb.
Karácsony előtt voltunk Londonban repülővel, azt az utat mindkétszer végigaludta a lányunk, bár alapból sem egy sírós baba.
14!
Tökmindegy, hiszen a kommentem annak a valaszadonak szólt, aki szerint a vonat olcsóbb, mint a repülés.
Kérdező, csak segítőszándékú a kérdés. Neked kényelmesebb lenne csomagokat 3x ki-bepakolni, babával idővel menni, kapuról kapura járkálni majd leszálláskor csomagot várni és autót bérelni? Hogy aztán még utazzatok abban is. Mert ha igen és ha a férjed támogat, akkor csináljátok...
A másik opció 830 km a ti saját tempótokban, akkor szálltok ki amikor akartok, akkor indultok amikor akartok, otthon beszálltok, ha megérkeztek kiszálltok és kész. Nem is te vezetsz, ahogy kiveszem a kérdésből.
Arról nem beszélve, ki tudja mikor éhezik meg a baba stb. Ha annyira jó alvó, hogy a repülőtéren és a repülőn meg később a 3 órás autóúton jól alszik akkor őszintén kétlem, hogy a 10 órás autós utazásnál gond lenne.
A bérelt autóba honnan lesz gyerekülésetek? (Persze ha lehet azt is bérelni, vagy vihetitek a repülőn, akkor oké, annyira nem ismerem a lehetőségeket.)
Amúgy nekem gyerekem van, ezért fontosak számomra a környezetvédelmi szempontok. Mindenképpen vonattal mennék. Ha ésszel veszi az ember a jegyet, utánanéz mert nem mindegy hol veszed, olcsón ki lehet jönni. És az én gyerekem sokkal jobban bírja a vonatozást kicsi kora óta, mint mondjuk az autózást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!