Tényleg máshogy kellene csinálnom?

Másfél éves kislányom nagyon anyás, mások szerint túlzottan az. Nagyon ritkán hagyom másra, kéthetente egy-másfél órát tölt el úgy anyukáméknál, hogy nem vagyok vele. Ha apa hazajön, akkor is szalad hozzám, fogja a nadrágomat, nehogy elmenjek, pedig szereti az apukáját, sokat játszanak együtt, vagy hármasban velem együtt.

Egész nap csak vele vagyok, mással nem foglalkozom, a házimunka mindig várat magára, akkor csinálom amikor alszik. Járunk játszótérre, játszóházba, de egyelőre nem látom azt rajta, hogy érdekelné a gyerektársaság. Ha valaki adni szeretne neki valamit (kislapátot a játszótéren, kekszet...) akkor rám mutat, hogy én vegyem el, majd adjam én a kezébe, mindig bújik a lábam mögé mások elől. A családtagokat sem engedi közel magához, pedig születésétől kezdve rengeteget járunk a nagyiékhoz, mindenki rajong érte, de nem lehet sem megpuszilni, sem megölelni másnak, csak nekem engedi.

Ma megkaptam azt a kritikát, hogy így nem fog tudni beilleszkedni gyerektársaságba, túlontúl anyás, túl sokat vagyok vele, néha másra kellene hagynom, hogy szokja, nem mindig vagyok mellette.

Elbizonytalanodtam, nem akarok rosszat neki, csak jót, és félek, hogy tényleg igaz lehet az, amit ma mondtak. Szerintetek ez lehet kortünet (bár piciként is ordított ha más próbálta felvenni), vagy elrontottam?