Mi van, ha nem tudok úgy kötődni a második gyerekhez, mint az elsőhöz?
4 hónapos a fiam. Nen tudom jobban leírni: nem kötődök annyira hozzá, mint a lányomhoz, aki most 10 éves. Az elsővel szinte gyerek voltam, amikor megszületett. Vele együtt nőttem fel. Nekem ő a világon a legfontosabb és most azt látom, hogy megviselte az, hogy lett még egy gyerekem.
Nagyon rosszul hangzik, de olyan mintha bántanám vele, nagyon féltékeny. Nekem pedig ez rosszul esik. Sokszor sírva megy reggel a suliba, velünk akarna maradni. Olyankor egész nap rossz kedvem van nekem is és alig várom, hogy hazajöjjön. De a babához meg ezért nen tudok teljes nyugalommal viszonyulni. Mi lesz így?
1: én is féltem, hogy nem tudom úgy szerezni majd, mint az elsőt. De a legjobban döntöttünk, mikor belevágtunk. Ugyanannyi szeretetet tudok táplálni felé. Teljesen más személyiségek, úgy szeretem mindkettőt, ahogy van. És már 2 éves kora óta kb minőségben is együtt tudnak játszani. A nagy meg néha elejti a mondatot, hogy "anya, olyan jó, hogy itthon játszhatunk xy-al, nem vagyok egyedül". Pedig nem tesót akartunk neki, csak még egy gyereket.
Kedves kérdező! Nehéz eset, de ezeken az érzelmeken mindketten át kell mennetek. Ha pedig ez nagyobb méreteket ölt, kérj segítséget akár a nagyobb gyerekednek, akár mindkettőtöknek. Csináljatok sok sok anya-lanya programot, ha van rá lehetőség. Nagy a korkülönbség, de nem lehetetlen, hogy ez a helyzet normálissá váljon.
Szerintem a lányomnak vannak kötődési problémái. Sosem találkozott az apjával. Hiába szeretem nagyon és hiába gondoskodik a férjem róla úgy, mint a saját lányáról, én látom rajta, hogy érzékeny pont az igazi apja, hiába neveli a férjem 3 éves korától, és apának nevezi, imádja.
Én az egész életemet a férjemnek köszönhetem. Sosem mondta ezt, de én hálával tartozom neki. Nem erőltette ezt a babát sem, de szerette volna. Bőven belefért anyagilag, életkorba (27 voltam) mindenhogy a baba. Nem gondoltam arra, hogy rám ez hogyan hat majd.
Egyébként de. Próbáltam mindenbe bevonni a lányom, mondtam hogy ő segít majd nekem meg ilyenek. Az első pillanattól ellenáll. Szinte minden nap 1.5 órát csak vele vagyok, elmegyünk valahova. Kb 2 hónapja visszaszokott a mi ágyunkba, azóta a férjem az ő szobájában alszik.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!