Mikor lesz csodálatos a gyereknevelés?

Mikor lesz csodálatos?!

Nem tudom milyen csodara vársz...

Az első 3 hónap az maga a 4.trimeszter. mikor kb pisilni menni sem tudod letenni. Aztán jön a fogzás, szeparaciós szorongás, mozgasfejlődés, alvas regresszió amitől óránként kel(het) éjjel. Utana mire azt hiszed de jó, jön a dackorszak, kamaszodás...

Ahogy nő a gyerek, úgy nőnek a problémák is.

Viszont a első mosoly, első fordulás, első lépések, szavak. Na azok a csodák...

Szerintem itt nem a babával van a baj.

Egyrészt pipa vagy az emberre, mert nem apa. Csak egy második gyerek, akinek lényegében kár volt szülni.

Másidszor pedig hiányzik a regi életed. Megsúgom, a gyerekvállalás ezzel jár.

Magadban tegyél elöbb rendet és a kapcsolatodban.

Akkor leszel boldog, ha megvaltozik a hozzáállasod.

Nem tulelni kell, hanem gyermekről gondoskodni és nevelni. Észrevenni, hogy minden nappal egyre erdeklodobb, mozgekonyabb. Örülni, hogy tudod táplálni és ő miattad van itt. Kielvezni minden apró dolgot. Aztán elkezd visszacsatolni és te mutathatod meg neki a világ működését.

De hla ilyen a hozzáállasod, mindig fogsz valamit találni ami miatt nem a fontos dolgokra figyelsz, csak a negativunnal. Ami alap esetben elenyésző. Ki a tökömnek hiányzik, higy jaj egyedül menjek vasarolni, mikorr ott egy csoda, aki rád van utalva és mindent megtanithatsz neki. Minél többet van veled, annál jibban a te érdemed majd, hogy milyen ügyes, beszédes, tahekozott stb. Csak rajtad múlik.

Sziaa!!! Teljes mértékben megértelek! Én nagyon akartam a babat, az első pár honapban mégis úgy ereztem hogy nem bírom el ezt a terhet, rengeteget sírtam. Imádtam a gyerekem, de annyira ijeszto volt ez a felelősség hogy nem tudtam vele mit kezdeni. A férjem eleinte nekem is szörnyű volt, eljárt ide oda, munka után is haverozott stb, minimálisan segitett csak, és keveset volt a babaval is.

Holnap fel éves a fiam! ❤️ És mostmár imádom minden egyes percet, nyugodtabb vagyok, es mostmár tutira akarok másik babat is pár év múlva. Én a férjemnek mondtam ezt a dolgot, hogy szedje össze magát es babazzon, mert igazsagtalan hogy ő mindent csinálhat en meg semmit. És azóta totál lenyugodott, feldolgozta hogy igen nem csak en lettem anya hanem ő is apa akinek ugyanígy itt kell lennie… szóval mostmár nem sírok mindennap, boldoggá tesz az anyasag, szeretek menni a babával barhova, es olyanba hogy nélküle menjek valahova több órára bele sem tudok gondolni :D ( mondjuk nem is tudnek mert cicizik! 😂😂😂)

Fura érzés az anyasag, valtozik az ember sokat, ellentétek sorozata- egyre könyebb lesz, de kozben egyre nehezebb…

Nekem sokat segitett az idő, követek instan ilyen blogger anyukákat, meg tiktokon is ezzel kotom le magam 😂

Szerencsere most meg csak lakásban élünk, tehat sok dolgom nincs tudom egész nap babazni meg csavizni ami nagyon feltölt.

Jaj es probalj mindig aludni mikor a baba, mert először az készít ki, a nemalvas.

Kitartast, idővel minden jobb lesz! És beszélj a ferjeddel mindenkepp! ❤️

Én 1 évig csak túléltem. Persze imádtam/imádom a kisfiam, de nagyon nehéz volt vele addig, amíg nem tanult meg önállóan járni.

A párod már más tészta. Nálunk is ugyanez volt. Ő akarta a gyereket, de csak gépezett, evett és aludt. Rá se nézett a gyerekre, házimunkában semmit nem segített, boltba nem ment el, semmi. Rengeteget veszekedtünk, majdnem ráment a kapcsolat, mert mindig én voltam a szar, ha szólni mertem neki. Mindenre az volt a válasz, hogy ő dolgozik, én vagyok az anyja a gyereknek. Borzasztó nehéz időszak volt. Az nem működött, hogy nyomjam a kézbe és menjek el, mert ő megmondta, hogy ő nem fogja felvenni, miért nem sírhat egy fél órát. Féltem vele egyedülhagyni mikor mennem kellett orvoshoz pl.

Ezt még most meccseljétek le, minél előbb. Ha nem változik add ki az útját.

Hát engem lehet megkövezni, pont nem érdekel: én a kisfiam iránt éreztem így egészen másfél éves koráig.

Leírom: mi több, néha úgy éreztem, egyenesen utálom ezt a gyereket, volt olyan hét, hogy rá se bírtam nézni!

Aztán persze szakemberhez fordultam, aki megállapította, hogy nagyon súlyos szülés utáni depresszióm van, amit fokozott még az is, hogy emellett daganatos betegség is kialakult nálam, mint az utóbb kiderült.

És ha még mindez nem volna eleg.... hamarosan érkezett a tesó is nálunk, én végül képtelen voltam elvetetni. Egy tündéri kislányom született, akiért oda -és vissza voltam/ vagyok is.

Közben ahogy nőtt a kislányom, egyre gyakrabban kértem nagyszülők segítségét, hogy én a fiammal tudjak foglalkozni... volt olyan 5 nap, hogy kettesben lehettem Vele.. Csak Vele.

És egyszercsak megtört bennem a jég...vagy nem is tudom, de elkezdtem a kisfiam iránt is érezni, kötődni, főleg, hogy minden napra kitaláltam valami anya-fia programot, játszótér, motorozás, várépítés.

Én nem ítéllek el! Biztos, hogy szülés utáni depresszióról van szó a Te esetedben is! Kérj segítséget, és NE UTÁLD MAGAD! Senki kedvéért ne éérzz bűntudatot, mert ez ilyen: qrva sok nő, Anya szenvedi el ezt a betegséget, csak nem mindenki annyira bátor is, hogy felvállalja akár saját maga előtt, és lépni is merjen!

Elfogod kezdeni élvezni, de ne lepődj meg, ha ez 1 éves koráig szinte változatlan marad... mondom: én a fiamhoz másfél évig képtelen voltam kötődni! Lemehetett volna nekem a fél világ állásból hídba is, akkor sem éreztem iránta semmit!

Aztán megváltozott. És lám, 2 gyerekem van azóta.

Hidd el, hogy nem minden az, aminek látszik. Lehet, hogy akikről úgy látod, mintaanyák, boldog nők, valójában ugyanezeket az érzéseket éliK meg! Ne okold magad, minden más lesz majd idővel!