Én megélem az anyaságot, de a párommal mi lesz? Én leszek majd a hibás?
Korábban nagyon szerettem volna gyereket, valahogy anélkül nem is tudtam elképzelni az életem.
Azután, igaz más úton, de "anya lettem". 5 éve az életembe került egy kislány.
Nem akarom részletezni, annyi a lényeg, hogy napi kapcsolatban vagyunk, nagyon sokat segítek neki, és imádom. Nem tudom elképzelni, hogy a sajátomat nála jobban szeretném. Teljesen olyan, mintha az enyém lenne. Ő is nagyon kötődik hozzám. 5 év alatt nagyon megszerettük egymást.
A lényeg annyi, hogy én 5 éve nem akarok anya lenni. Minden ilyen érzésem meg tudom élni vele, ráadásul sok időmet, energiámat elvonja ez a kislány. De mondom, ez nem esik nehezemre, mert nagyon szeretem.
A párom ebben nem vesz részt. Megért engem és örül, ha én boldog vagyok vele. Néha céloz rá a párom, hogy szeretne gyereket. Én meg ilyenkor megmondom őszintén, hogy én most még nem, de talán sosem.
Szerintem ezért nem hagyna el. De idővel lehet, hogy mérges lesz rám? Ti mit gondoltok erről?
40, akkor viszont nagy kamu a nő.
Kérdező, hagy döntsük mi el hogy megértjük e a helyzetedet. Így esélyt se adsz rá. Szerintem azért nem mondod el mert tudat alatt tudod te is hogy nem hiába nem hiszed az hogy más nem értene meg téged.
“ A lényeg annyi, hogy én 5 éve nem akarok anya lenni. Minden ilyen érzésem meg tudom élni vele, ráadásul sok időmet, energiámat elvonja ez a kislány.”
Ez egy nem normális kapcsolat. Ha te rokonilag nem vagy senkije a gyereknek (megjegyzem ha az is lennél akkor is gáz lenne) és előrébb helyezed az ő boldogságát a párod boldogságával szemben akkor nem szereted. És ismétlem ha tudva tudod hogy rossz körülmények között él és te saját akciód keretein belül pátyolgatod ahelyett hogy szólnál a megfelelő személynek (védőnő pl) akkor egy felelőtlen, önző ember vagy. És igen ezt feltételezem rólad így hogy nem mondod el hogy konkrétan milyen helyzetben van ez a gyerek.
Dehogy van túlgondolva, te nem gondolkodsz. Nyilván hatással van az életedre, párkapcsolatodra a kialakult helyzet. Ezt egy férfi sem biztos hogy tolerálja örökké, főleg nem, ha saját családban gondolkodik. Lehet a mostani még hagy 1-2 évet, de ha lelép, akkor a következő lehet, hogy bele sem kezd, ha te mások életében veszel részt minden nap a sajátod helyett.
A patronált gyereknek sem jó, ha a rossz helyzetben benne tartják, azért, mert te boldogan vagy anyja helyett anyja, felnőttként lehet hogy gyűlölni fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!