Én megélem az anyaságot, de a párommal mi lesz? Én leszek majd a hibás?
Korábban nagyon szerettem volna gyereket, valahogy anélkül nem is tudtam elképzelni az életem.
Azután, igaz más úton, de "anya lettem". 5 éve az életembe került egy kislány.
Nem akarom részletezni, annyi a lényeg, hogy napi kapcsolatban vagyunk, nagyon sokat segítek neki, és imádom. Nem tudom elképzelni, hogy a sajátomat nála jobban szeretném. Teljesen olyan, mintha az enyém lenne. Ő is nagyon kötődik hozzám. 5 év alatt nagyon megszerettük egymást.
A lényeg annyi, hogy én 5 éve nem akarok anya lenni. Minden ilyen érzésem meg tudom élni vele, ráadásul sok időmet, energiámat elvonja ez a kislány. De mondom, ez nem esik nehezemre, mert nagyon szeretem.
A párom ebben nem vesz részt. Megért engem és örül, ha én boldog vagyok vele. Néha céloz rá a párom, hogy szeretne gyereket. Én meg ilyenkor megmondom őszintén, hogy én most még nem, de talán sosem.
Szerintem ezért nem hagyna el. De idővel lehet, hogy mérges lesz rám? Ti mit gondoltok erről?
Én sem tudok ilyen helyzetet elképzelni. Ha rossz helyen van az a gyerek, és te nem teszel semmit azon kívül, hogy pátyolgatod, aztán meg otthagyod, az égvilágon semmi jót nem teszel vele, sőt. Akkor csak arra használod azt a gyereket, hogy a saját igényeidet kielégítsd (fúj), egyébként le se szarod mi van vele. Ha rossz neki ott, ki kell emelni. Ha pedig nem erről van szó, akkor hogy lehet hogy egy idegen nő ennyi időt tölt egy kisgyerekkel, akinek van családja? Az apja/anyja hogy nem hívta még rád a rendőröket?
Nem tudok egyszerűen olyan helyzetet elképzelni, ahol normális lenne idegen gyereket ilyen szinten pátyolgatni. Valami nem kerek nálad, vagy sunnyogsz és nem mondasz el mindent.
32-es Továbbra is érthetetlen, hogy 2 mondatban miért nem tudod vázolni a helyzetet, hiszen ez lenne a kulcs.
Bármi is a helyzet, az a szülők, gyerek, és a te szempontodból is egészségtelen.
39 Nem hiszem, hogy ez az indok, aki ismeri, ez alapján a morzsa alapján is felismerné.
Kérdező, szerintem menj el egy pszichológushoz, és beszélgess el vele, hogy vajon a saját életedet éled -e, és ezzel mit akarsz kompenzálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!