Lehet a 2. gyereket is ugyanúgy szeretni mint az elsőt?

igen,de ez milyen kérdés?

Két gyermekem van,ugyanugy szeretem őket, teljesen más személyiségek,de ettől függetlenül ugyanannyira szeretnivalóak.

Nekem még csak egy van, de biztos vagyok benne, hogy ha lesz második, akkor őt is ugyanúgy fogom szeretni.

Kezelni már nem biztos. Sokan mondják, hogy az elsőnél még nagyon aggódsz, sőt, túlaggódsz mindent, a másodiknál már kevésbé, a harmadiknál meg már lesz@rod. :)

Egyébként egyik kolléganőmnek a nagyobbik kislány, a kisebbik kisfiú. És mindig mondja, hogy imádja a lányát, de a második, a kisfiú, az egy akkora szerelem, amit csak egy fiús anyuka érezhet. :)

Kedves első: így is lehet válaszolni egy kérdésre.

Én teljesen jól értem a kérdést, ponotsan ilyen aggályaim voltak nekem is. A lányom minden pillanatomat kitöltötte, csodaszép, kedves, okos, ügyes, tündéri kislány! Néha tündér, néha boszorkány, amilyennek egy kislánynak lennie kell!

Amikor elkezdtük tervezni a második babát, arra gondoltam, hogy fér be még valaki ebbe a kerek egész kis családba??!! Gondoltam ezt úgy, hogy közben természetesen nagyon vágytam újra egy babára, csak elképzelni sem tudtam, hogy hogy lesz majd négyesben.

Igen, én is kevesebbet tudtam foglalkozni a második terhességemmel, emiatt nekem is lelkiismeret furdalásom volt. Annyira hamar elrepült az a 9 hónap, és olyan érzésem volt, mintha őt nem vártam volna eléggé, nem ábrándoztam volna kismamaként eleggé róla.

Amikor pedig megtudtuk, hogy kisfiú, akkor meg azon kezdtem aggódni, mit fogok én kezdeni egy fiúval, én lányos anyuka vagyok! :-)) Imádom nézni, amikor a lányom a babáival mókol, énekelget, táncolgat babázás közben, igazi cserfes kislány....de mit csinálok én egy fiúval? Tologatjuk az autót egész nap??!! Hát nagyon izgis. Lehet szeretni ugyanúgy egy fiút, mint egy lányt?!

Ne nézzetek hülyének, tényleg átsuhantak az agyamon ezek a gondolatok.

Aztán megszületett a kisfiam, eltelt pár hét, hónap, és most teljesne átfordult az egész. Most már amiatt van lelkiismeret furdalásom, vajon érzi-e a kislányom, hogy őt is nagyon szeretem, nem csak az öcsit, aki egy 9 hónapos örökmozgó, drága kis vasgyúró, és egész nap leköti az embert, mert állandóan "műben van", közben kacag, röhög, gurgulázik, imádja, ha dögönyözzük...

Én pedig úgy érzem, próbálok egyensúlyozni a két gyerek között, és néha erre billenek, néha arra.

Afelől biztos vagyok, mindkettőt nagyon szeretem, de az néha aggaszt, jut-e belőlem mindkettőjüknek annyi, amennyit kívánnak. Tehát ők érzik-e, hogy mindketten nagyon fontosak nekem.

Remélem, nem voltam félreérthető!

ugyanúgy érzek, mint a 10:08-as. Mi még csak tervezzük a 2. babát, de akkora szerelemben élünk a kisfiunkkal, hogy még mindíg nem tudom elképzelni, hogyan lehet egy 4. családtagot is ugyanannyira szeretni. Bevallom, már álmodtam is ilyesmit, ahol a kisfiam után a 2. és 3. baba örökbefogadott, csúnya, buta gyerek volt, szinte sírtam álmomban, hogy minek kellett nekem még gyermek az én csodálatos, tökéletes kisfiam után! Néha nagyon megijedek az egésztől, bár nagyon félek az újabb babától, és főleg attól, hogy mindíg hasonlítgatni fogom őket egymáshoz.

Szerintem csak addig ekkora dilemma ez egy anyukának, amíg meg nem születik a 2. gyermek. Olyasmi, mint amikor az első terhességed alatt mindíg azon aggódsz, hogy mit hogyan fogsz csinálni a babával, hogyha meglesz, aztán meg minden jön ösztönösen. Szerintem a szeretet is ösztönösen jön majd a kistesónál is.