Akiknek letehetetlen volt a babájuk az első hónapokban és sírás volt ha nem volt kézben, később hogy alakultak a hónapok?
Félek előre, hogy mi lesz velünk.. Az első gyerekem minta példány volt, rendre aludt, szuper napirendünk volt, elvolt magában is, stb. De a második fiam huh, borzasztóan karban fekvő.. Az ég világon semmit nem lehet mellette csinálni. A férjem szabadságon van, de még így is szenvedünk és kifáradunk estére, hogy ketten lennénk a feladatra. Folyamatos sírás, nyűgösség, emiatt mi is kész idegek vagyunk.. Ha karba vesszük, akkor nincs gond. De mindenhol máshol kikészül (hordozókendő, pihenőszék, autós hordozó, pokróc a földön, bármi..).
Tehát a kérdés arra irányul, mik lehetnek később? Hogy alakulhat ez a helyzet, ha már az első hónapokban ilyen harcaink vannak? Mozgásfejlődés, önálló alvás, napirend?
Hajjaj, a mi második gyerekünk is ilyen, de ő karban is üvöltött. Hu nagyon hosszú 6 hónap volt. Akkor javult a helyzet, mert megtanult ülni, mászni. Napirendje is akkor lett, mert előtte 1 óránál többet nem tudott ébren lenni, ellenben 20 perc és 2.5 óra között aludt teljesen rendszertelenül.
Most 10 hónapos és bár nyafibb, mint a bátyja, de már egyáltalán nem olyan vészes. Éjszaka 2x ébred, önállóan alszik el nappal, este pedig szoptatással. A mozgásfejlődése az első 6 hónapban (számomra meglepően) gyors volt, de szerencsére ez a mászós időszak szépen elhúzódik.
(Nagyon gyorsan, 2 óra alatt 2 tolófájással "robbant a világra" a szülésznő szavaival élve és egy gyógytornász mondta, hogy az ilyen gyorsan született babák szoktak ennyire vehemensek lenni.)
Hű micsoda kilátások! 😄
Refluxra én is gyanakszom, de változó hogy mennyit bukik, általában hason jön ki belőle rengeteg, ha karban van, akkor van hogy két evés közben semmi nem jön ki, de van hogy át kell öltöznöm.. Állítólag én is ilyen voltam, a doki billentyű renyheséget állapított meg és mèg 8-9 hónaposan is visszajött a kaja..
Refluxnál mire érdemes figyelni? Sugárban kell jönnie vagy a kifolyó bukás is az lehet?
A védőnő szerint csak éretlen a gyomra. Gyerekorvoshoz nem tudunk azonnal elmenni, mert ritkán jön a faluba.
3 hónapos koráig letehetetlen volt, járkálni kellett vele, leülni sem lehetett. Utána épp fel lehetett venni, de már a játékok és a mozgás érdekelte.
Most 10,5 hónapos és tépi ki magát a kezemből, mindent mqga akar, szeret egyedül játszani is. Gyorsan fejlődik a mozgása, és nem kell már neki a puszi meg az ölelés. A csikizést szereti, ott lehet tekeregni meg fogócskázni.
Ezt nevezik többemberes gyereknek. A lányom ilyen. 6 éves. Még most is sokkal nehezebb vele mint a kortársaival.
Sőt! Az ikreinkkel (1 évesek) sincs annyi "gond" mint vele volt/van.
Ki kell tapasztalni h mi az amit lehetvele ill mellette csinálni.
Kicsit nekünk mindig könnyebb volt ahogy nőtt.
Mikor már tudott jönni menni (de járókban üvöltött) mikor megtanult beszélni stb
Sok erőt és türelmet kívánok
Köszönöm, sejtettem hogy a mozgással majd jobb lesz. Hát meglátjuk hogy nálunk hogy alakul.
A sok sírástól nem féltetek, hogy mit okozhat? Én nagyon sokat sírok emiatt és feszült leszek. Persze csak egy ponton túl, amikor már semmi nem jó..
Még most is van h kimerülök (testileg és lelkileg is) de mindig hajtom magam előre érte, a családunkkért.
Neki nem lesz baja a sírástól. Nekem volt h hányásig sírta magát. Ezen annyira meglepődött h hirtelen befejezte. Nyilván utána rázendített megint, de akkor már nyugtatható volt. Ilyenkor próbáltam eltwrelni (többnyire bejött)
Mi voltunk vizsgálatokon is (neurologia, hasi uh stb) semmit nem találrak. De ki akartam zárni a testi problémákat. Hát nincs! Ő ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!