Van egy 2 éves fiam. 2 éve (apukán) kívül semmi segítségem nincs. Tesó témába jött?

Engem az érdekel hogy miért ennyire most-vagy-soha kérdés ez. Azt írod most kezdenétek próbálkozni - ugyan miért?

Ha nincs semmi ilyesmi jellegű kényszer akkor nyugodtan lehetne egy kicsit várni ezzel. Most le vagy terhelve, ki vagy égve, most terveztek költözni, nem is tudod igazán mi lesz otthon, csak sejted. Nincs azzal semmi baj ha most úgy érzed nehezen bírod, nem vagyunk egyformák, mindenki mást bír mentálisan, mindenkinek mások a körülményei és minden gyerek mást igényel.

Viszont így hogy ennyire bizonytalan is vagy, nem hangzik az ideális gyerekvállalós időpontnak. Az nem megoldás hogy hazaköltöztök az egy gyerekkel, adtok magatoknak mondjuk egy évet berendezkedni, kipróbáljátok hogy a gyakorlatban mennyi segítségetek van? Az alatt az egy év alatt te is feltöltődsz kicsit, kipihened magad, töltötök időt kettesben a férjeddel, aztán egy év múlva visszatértek erre a beszélgetésre és döntötök a második gyerekről.

Ha nincs valami tényleg sürgető körülmény akkor egy évnek bele kéne férnie ha amúgy a következő 20 évetekről szól a döntés.

24 oszd el kettővel amit ír. Vagy tényleg egy terminátor (soha nem alszik) aki mindig írja ezt a "négy gyerekkel is olyan mintha semmi sem változott volna" vagy szimplán maga előtt is szepiti az igazságot, és nem is jut eszébe hogy a takarítónő meg a havi millat kereső férj is extra segítség az átlaghoz képest.

Csak azért írom ilyen bátran, mert mi 5-en vagyunk testverek, és nálunk a nagyszüleim nagyon aktívan részt vettek a nevelesunkben és közben anyám is kitalálta hogy ha már úgy sem kell dolgoznia akkor egyetemet vegez, hát marha jó kis családi életem volt, ja nem...