Van egy 2 éves fiam. 2 éve (apukán) kívül semmi segítségem nincs. Tesó témába jött?

Három gyerekem van, már felnőttek. 5 év alatt születtek hárman.

Egyik nagymama full állásban volt (orvos) - a másik vidéken, messze.

Legfeljebb hétvégi kiruccanáshoz (vacsora, barátok) lehetett igénybe venni a nagyszülőket pár órára. De megoldottuk, ráadásul én közben még másoddiplomát is szereztem. :)

Hogyha úgy érzed, nem szeretnél még egyet, akkor ne szülj. Ez a te döntésed, mivel te maradsz otthon ismét, te fáradsz el a kettő mellett, a férjed dolgozik, és fogalma sics, milyen 0-24 két gyerekkel lenni (most azt a párórát, ami munka után történik, felejtsük el).

Amikor úgy érzed, jöhet a második, akkor vállaljátok, előtte ne. Senkinek nem jó egy extrém stresszes, fáradt anya.

Én úgy érzem, nagyon bizonytalan vagy ezzel kapcsolatban, hiszen nem véletlenül írtad ki ezt a kérdést. A helyedben csak akkor vállalnék még egy babát, ha szívvel-lélekkel, bizonytalanság nélkül akarnám, akár van segítségem, akár nincs. Tehát így nem. Persze, hogy a férjed akarja, hisz a terhek döntő részét nem ő viszi, ami az anyasággal jár pici gyerek esetében.

Én azt látom a környezetemben, hogy ha nagyon kicsi a korkülönbség a 2 testvér közt, akkor ez nagyon megterhelő a nőnek, még, ha van is segítsége. Én a sógornőmet rengetegszer láttam szinte idegbeteg állapotban (már bocsánat), miután megszületett náluk a kistesó - 21 hó korkülönbséggel. Neki annyi segítsége van, hogy minden héten egy teljes napra a nagymamánál vannak a gyerekei.

Sok múlik azon is, hogy aki állandóan jelen van az életedben, főleg a férjed, ő mennyit tud besegíteni? Te hogy viseled, ha nincs időd magadra? És ami nagy lutri, hogy milyen lesz a 2. baba. Mert vannak babák, akikkel jóval könnyebb, míg másokkal jóval nehezebb. Sógornőm azzal is szívott, hogy az első babája egy jól szopó, jól alvó baba volt, aki 2 hós korától átaludta az éjszakákat. Másodjára lett egy nehezen etethető-szopó, rosszul alvó, többszöri visszaaltatást igénylő babája. Egy nem egész 2 éves mellé. Én amikor láttam, micsoda cirkusz van náluk, és hogy ő hogy kifordult magából ennek a megterhelésnek a hatására, akkor döntöttem, hogy egymás után zsinórban biztos nem szülök kettőt. Volt, hogy babalátogatóba mentünk, meg se szólaltunk szinte a köszönésen kívül, és már az ajtóban ordibált a családtagjaival. (Persze nálatok azért nagyobb korkülönbség adódna.)

Mi M.o. élünk, de nincs segítség itt se, sőt a párom segíti a saját apját.

2 éves és 2 hónapis gyerekeink vannak, a nagyobbik igazán kihívást jelentő csecsemő volt, csupa élet és akarat, a pici egy cuki, csak letehetetlen.

A párom ráadásul van hogy zsinórban 24 órázik.

Szóval ja, mi sem voltunk kb a kertben se ketten azóta egy szülinapi mozit kivève 2 év alatt.

Néha elgondolkozom, milyen lehet ha valaki segít, de másoktól azért rosszat is hallottam mindenbe beleszóló segítő rokonokról.

Szerintem a segítségre nem szabad építeni, nem szempont a döntésben. Pl a segítőt is érheti baleset.

Ha Te nem érzel most erőt, várjatok még. 3 év felett már a nagyobbik óvis is meg már nem is dackorszakos.

Én nagyon vágytam a kicsire, valahogy éreztem, hogy ő még van, még hozzánk tartozik majd, és nagyon boldogan is fogadtam őt, emiatt lehet bírni a két kicsivel. Ha fáradt cagy és nem is hiszel benne igazán, akkor várj.

Semmi szégyen ninxs ebben. Ma 1 gyerekkel annyit illik törődni, amennyit régen 5-tel sem foglalkoztak.