Más is pánikolt szülés előtt attól, hogy hamarosan ott lesz vele egy csecsemő és "életbe" kell tartani, fel kell nevelni, tanítani kell és már semmi se lesz olyan, mint azelőtt?

Szülés előtt nagyon magabiztos voltam, hogy nekem ez menni fog :D Én utána pánikoltam. Amikor itthon voltam egy újszülöttel. Szabályos pánikrohamom volt (amire azért rásegített az is, hogy 3 nap alatt összesen 3 órát aludtam). Napokig sírtam, hogy minden megváltozott, hiányzott a régi életem stb. Mondjuk ebben a hormonok se segítettek :D

Most már 14 hónapos a fiam, és sose voltam még boldogabb, már tervezzük a következőt.

Persze, nem vagyunk már annyit kettesben, sokkal kevesebbet, de meg lehet oldani. Jövés-menés nálunk állandóan van, mindenhová visszük a gyereket. Figyelembe kell venni az ő igényeit, napirendjét. Nyilván nem lehet annyira spontánnak lenni, mint kettesben, de csak szervezés kérdése minden. Nekünk sokkal teljesebb lett az életünk gyerekkel, mint anélkül.

Azt pedig onnan tudod, hogy jól csinálod, hogy elégedett, mosolygós, kiegyensúlyozott babád van (nyilván nem az első hetekben, akkor elég, ha eszik, alszik és kakil :D Kell pár hét vagy pár hónap, mire beáll az új rend)

Én szülés előtt még magabiztos voltam, de mikor ott álltunk a férjemmel otthon szenteste egy négynapos kis csecsemővel, a tejem sem indult még be tökéletesen, védőnő, gyerekorvos csak karácsony után jön.... hát akkor jött a pánik.

Maradt is vagy 6 hétig.

Sokat sírtam, nem mertem mellőle elmozdulni, míg aludt is őriztem.

Aztán a baby blues után teljesen normálissá váltam. (Mármint szerintem)

Juj én attól abszolút nem féltem. Én attól kezdtem panikolni hogy hogy fog kiferni azon a pici lyukon :D

A babák rugalmasak és sokmindent kibirnak :) szerintem a mai sok elvárás miatt ilyedunk meg ettől.

De gondolj bele meg a harmadik világban is életben tartják a csecsemőket! Neked aztán szuperül menni fog!!;)

Nekem is otthon jött elő.

Első este csak álltunk a kiságy mellett és néztük, hogy úristen, itt egy újszülött és mostmár csak mi vagyunk, nincsenek nővérek, csak magunk vagyunk. Ideges voltam, sokat sírtam, bennem is volt egy olyan érzés, hogy a gondtalan életemnek vége, mostmár mindig aggódni fogok miatta.

Szerencsére ez nagyon gyorsan elmúlt.

Nézzük sorba, és ezek kizárólag az en tapasztalataim, érzéseim.

Nem, nem tartottam ettől az utolsó hetekben, mert annyira terhes terhessegem volt, hogy mindennel jobban vágytam rá, hogy kint legyen, nem volt elvezet már a létezés sem.

Nem féltem attól, hogy minden megváltozik és te se hallgass a karogokra. 7 hónapos a fiam, rengeteget utaztunk vele a nyáron messzebbre, közelebbre, csak egy séta itt-ott stb. Gyönyörűen belesimult az életünkbe. Csak rajtad és a te hozzaalasodon múlik, hogyan kezeled ezt az egészet. Van aki hadvezéres rutint vezet be. En mentem a babammal és nekem bevált. Alszik kocsiban, babakocsiban, akárhol. Sosem volt semmi akadálya annak, hogy bárhova menjünk (csak a karantén). Légy rugalmas, ennyi a titka.

Szoval, ne feszülj rá, ez nem feladat, hanem az életed szerves része. Az meg, hogy jó szülő leszel e. Nem. Ha a hülye cikkekhez és internetes kamu mamikhoz nézed magad (akiknek a gyereke soha nem esik el/le, soha le nem veszik róluk a szemüket, kizárólag egészséges adalék mentes ételt eszik a gyerekük 99 éves koráig stb stb). Legyél elég jó. Legyél ott neki. Szeresd. Szabd meg a határokat, meddig mehet el. Ennyi elég lesz.