Nem szeretem a babám. Mit tegyek?

Azt gondolom, amit az Előző.

Az én lányom is 9 hónapos, én meglepòen megèlem, hogy mennyire szeretem (előtte voltak kétségeim); de ha ezredjére bsz fel éjjel, hát mondok és gondolok dolgokat.

Amiket leírsz, abból fáradtság látszik, nem szeretetlenség.

Kerdezo! Lehet egy kerdesem!?

Te szerettel volna gyereket vallalni? Ugy erezted, tiszta szivbol anya akarsz lenni? Szeretted elotte a gyerekeket?

Ne ertsd felre, nem bantani akarlak csak en meg pont attol tartok, hogy hozzad hasonlo helyzetbe kerulok majd ha megszulok :/ koszonom, ha valaszolsz :)

Szerintem ezek a kisgyerekes évek nagyon nehezek. Szinte mindenki átmegy hasonlón. Gondolj erre, mint ahogy egy maraton futás előtt tudod, hogy majd lesz feltört talp, sebes comb, pszichés krízis, stb, mert ez vele jár, ezt jelenti, hogy vki lefutja, hogy ezekkel megküzd, nem azt, hogy végig könnyed és boldog.

A csecsemős létben a monotónia, a kimerültség, az elszigetelődés, a bizonytalanság, hogy jól csinálod-e, a folyamatos 24 órás készenlét, meg az, hogy nem tudod még egy picivel megértetni, hogy mért lesz jó neki felöltözni (és hogy folyton figyelned kell rá mégsem egy beszélgetőrárs v ilyesmi) - ezek a kihívói az ember akaraterejének.

Plusz még lehet: megváltozott test, párkapcsolati nehézség, kevés szex, vita nevelési elvekről, mindenbe bele szóló anyós vagy pont az ellenkezője hogy magadra hagynak, korábbi sikerek karrier utáni vágy, szakmai lemaradás érzése stb

Ezek a dolgok vannak, csak nem szoktak róla beszélni. Nagyon nehéz, tényleg. Ilyen. Majd utána fog hiányozni a pici kezek simogatása meg az, hogy ennyire szeret vki, de addig is ezer meg egy nehéz pillanat van.

Ha nem szeretnéd nem aggódnál érte :)

Én is pontosan szóról szóra így vagyok mint te. Nekem 1 évesem van, ha nem hisztizik vagy ilyesmi akkor nagyon jól elvagyunk. De ha már éjjel 10x ébred másnap pedig mindenért ordít olyankor én is azt gondolom hogy becsukom az ajtót és hello. Csak az a "gond" hogy nem is lennék rá képes, pusztán az idegesség miatt gondolom ezt. Habár bevallom egyszer amikor olyan 8-9 hónapos volt beletettem a járókába (persze ez is a szeretet jele másképp az sem érdekelt volna hogy mi van vele) és rácsuktam az ajtót végül az ajtóban megálltam és elbőgtem magam és vissza mentem.

Nagyon sokáig azt gondoltam hogy nem szeretem de ha nem szeretném akkor tényleg nem érdekelne mi van vele, nem aggódnék érte és az sem idegesítene hogy jól csinálom e.

Én úgy gondolom hogy ez ilyen, egy hullámvasút. Nem vagyunk egyformák, és abban is biztos vagyok hogy sokan csak nem vallják be.