Emlékszel még a babáddal az első hetekre? Elmeséled milyen volt?

Nekem ikreim vannak,most 9 hósak.Egész terhességem alatt azt hallgattam,h milyen szörnyű lesz majd,és hogy mennyire sajnálnak már előre.Nem rettegtem,de ez mindvégig ott volt a gondolataimban.Inkább attól rettegtem,h koraszülöttek lesznek,erre koncentráltam,mármint h ne legyenek azok,sokat feküdtem.Ehhez képest 38 hétre születtek,tehát nem jöttek idő előtt,gyönyörű szülés volt,nagyon boldog voltam.Újszülöttként egyszer ébredtek éjszaka,hol együtt ,hol váltva,6 hetes korukban már átaludták az éjszakát.4 hós korukig szoptattam két ciciből két gyereket,sosem repedezett ki a mellbimbóm,sosem gyulladtam be.Nem voltak hasfájósak,most fogzanak,de semmi vészes nyűgösség nincs.Órákig elvannak csendben a játékaikkal.Nagyon jó étvágyúak.Sosem kinlódtam semmin,ha tápszer kellett elfogadtam,ha cumisüvegből kellett a főzi,azt is,nem görcsöltem semmin.

Gyerekfüggő az ilyesmi,anyukáknál meg alkat.Jobb a rosszra készülni,mint arra h milyen hawai lesz majd,de rettegni sosem szabad,mert azt megérzi a magzat.

Szégyen,nem szégyen,tudat alatt nekem olyan volt mintha csak valaki rám bizta volna ezt a picit,és majd mindjárt vége,visszakapom az ÉLETEMET!Nem igy történt.És milyen jó is,hogy nem igy történt!:)))

Nem irom le milyen volt az elsö idöszak,csak nagyvonalakban.

Jó ha egy másfél órát aludtam egyhuzamban,hasfájás,orditás,szoptatás,fejés,ringatás,mosás,hasfájás,orditás,peluscsere,szoptatás.........

ezt mind büfis pólóban,elhanyagolva,depressziósan,kibögött szemmel,öngyilkos gondolatokkal...Borzalmas volt.Ha nincs anyukám,lehet,hogy nagy baj lett volna.Már a védönö is beszélt a párommal,hogy jobb lesz figyelni rám,mert komolyabbra fordulhat az állapotom.Én persze lázadtam,nincs bajom,csak fáradt vagyok.Sikerült a depressziót megállitani,több segitséget kaptam,a kisfiam 3hónapos korától átaludta az éjszakát,addigra múlt el a hasfájás is.Na,onnantól élek én is újra.Addig szintén egy zombi voltam én is.

14:58-as vagyok.

Nekem is hiányzott, hogy valaki elmondja a nehéz dolgokat is, és ne csak azt halljam, hogy majd ha a melledre teszik a picit amikor megszületik, minden elmúlik és te leszel a legboldogabb, vagy hogy a szoptatás maga az öröm (persze, akinek van teje, nem sebes a mellbimbója, nem üvölt a gyereke, stb) és még sorolhatnám.

Utólag belegondolva legalább a védőnő mesélhetett volna a nehéz időkről. Hozzám volt olyan hogy a gyerekorvos jött fel (itt volt a környéken, megnézte a gyereket is és engem is) hogy hogy vagyok, és csak azt hajtogatta hogy egyek-egyek-egyek mert szarul nézek ki..

Ha a hugom gyerekáldás közelében lesz, tuti elmesélem neki a nehéz dolgokat is, tanulva az én esetemből.. legalább neki legyen egy picit könnyebb.

Nekem 2 gyerekem van, mindkettő elég nehezen indult.

Az első szüléssel nagyon megkínlódtam, vagy 2 hétig nem tudtam ülni. Segítségem 3 napig volt, utána ottmaradtam vele egyedül. A baba egész nap sírt, máig nem tudom miért. A férjem még éjszaka sem kelt fel hozzá, mondván, hogy ő másnap dolgozik. Nagyon haragudtam rá ezért, mert végülis kettőnkét a gyerek. Engem nappal már totálisan kiidegelt. Az első 2 hétben a szoptatás is rettentően fájt, nagyon rácuppant a cicire. Az első 6 hét volt ilyen gáz, de az első mosolya elfeledtette velem az egészet.

A második gyerekem besárgult, nem evett. Ő egész nap aludt. Örültem is, hogy de jó, végre egy jó gyerek. A szülés sem volt olyan gáz, meg 2 hétig volt segítségem. Vele meg az volt a baj, hogy elkezdett fogyni, mert nem tudott enni. Szóval ott inkább az etetés volt a gond. A védőnővel ki voltam segítve, állította, hogy azért szopik 10 gr-ot a gyerek, mert neki ennyi az igénye. A nagy fenét, akkor nem fogyott volna. Fejtem, itattam, elég macerás volt.

Én nagy hévvel,magabiztosan"na majd én megmutatom a világnak"jelszóval indultam neki a gyerek vállalásnak.Tehettem is hiszen gyerekklinikán dolgoztam.

Na mikor hazaértünk a babával,még azt is elfelejtettem,hogy kell egy gyereket bepelenkázni.Bepánikoltam.Kislányom nagyon sirós baba volt,kevés volt a tejem,a mellszivó nem szivott,ha nem aludt-miért nem alszik,ha aludt-miért alszik.Állandóan bőgtem,azt gondoltam én erre nem vagyok képes.Nagyon féltem a felelősségtől,hogy mindent jól csinálok-e.Naplót vezettem mikor mennyit evett,hány dekát hizott,mennyit sirt,mintha otthon is ápolási dokumentációt kellett volna vezetnem.Depressziós voltam,igy utólag már tudom.Igen a 3.hónap a vizválasztó.Addig nem tudtam élvezni az anyaságot,sirattam a régi,kényelmes életemet.Ma már sokkal könnyebb a 6 hónapos lánykámmal.De azt mondom az első hetek életem egyik legnehezebb időszaka volt.