8 hetesen anyával alvás, mit csináljak?

"és mindig féltem egymagam"

tehát ha elfelejtettek, úgy érezted, cserben hagytak, szükséged lett volna rájuk.

Nagy ötlet a biztonságot elvenni a gyerektől.

Bőven ráérsz átszoktatni a gyereket 3-4 éves korában, amikor már megértik a dolgok összefüggését. Hogy azért kell egyedül aludnia, mert ez az élet rendje, de ha bármi baj van, anya ott van a másik szobában, és ha megijed, vagy valami baja van, nyugodtan mehet hozzá.

Na ezt akkor magyarázd el, egy 8 hetes babának.

Ő ezt nem érti meg meg. Ő csak annyit érzékel az egészből, hogy 9 hónapig hallotta anya szívverését 0-24, majd egyszercsak ez a biztonságot nyújtó hang időről, időre eltűnik.

Természetes, hogy megijed, természetes, hogy követeli vissza azt, ami a biztonságot, a mindent jelenti neki.

Ez kb neki most olyan, mintha en most fognálak, és bezarnálak téged egy üres, sötét, pincébe, és el se magyaráznam miért teszem (a babaknak is ilyen, hiszen hiába magyarázod, még nem érti meg)

Ha csak azért akarod átszoktatni a saját ágyába, hogy megtanuljon egyedül aludni, akkor várj még vele legalább 1 evet. Akkor kezdik megérteni a babák az összefüggéseket, akkor kezdi megérteni, hogy attól hogy nem lát téged, még nem mentél világgá, és onnantól fogja elkezdeni nem azt erezni, hogy ott maradt egyedül és veszelyben van.

Ilyenkor el lehet kezdeni már neki mesét olvasni, és megmondani, hogy a mese után alvás van, lehet neki választani egy alvó pajtit, hogy most anyának egyedül kell aludnia, de addig a maci vigyáz rá, de ezekhez mind idegrendszeri érés kell.

Engem a szüleim kezdetektől fogva külön altattak, amint hazahoztak a kórházból. Elmondásuk szerint 1 hetet vegig bőgtem, de utána "szépen megtanultam egyedül aludni".

Anyám 20 éves koromig lázadásnak tudta be, hogy soha nem bíztam bennük, hogy semmit nem mondtam el nekik az életemről, a kötelező "hogy vagy? Jól"-on kívül semmit nem beszélgettem velük. Nem vagyunk rosszban, de soha nem kötődtem hozzájuk jobban, mint bármelyik kedves rokonhoz.

Mostmár belátja anyám, hogy elcseszték, és teljes mértékig támogatta, hogy 1 percig sem hagytam sírni a gyerekem.

Sírni hagyás nélkül nem fogod tudni külön ágyba szoktatni, viszont ezt neked kell mérlegelni, mi a fontosabbb.

Megkockáztatod, hogy esetleg teljes mértékig elveszted a kötődést a gyereked felöl, vagy inkabb vársz amíg magától leszokik róla.

Azért az több, mint felháborító, hogy néhány momzilla lebutázza meg hülyének nézi azokat az anyukákat, akik másképp nevelik a gyereküket, mint ők! Szerintem meg pont az a buta, aki képtelen más véleményét elfogadni és sértően nyilvánul meg a másik irányába, csak mert ő másképp gondolkodik.

Semmi baja nem lesz a gyermeknek, ha nem az anyjával egy ágyban alszik. Én is felneveltem 3 gyereket, mindegyik elő perctől saját ágyban alszik és ehhez ragaszkodtunk is. Egész nap velem voltak, szoptattam mindegyiket, bőven kaptak a közelségemből és a törődésemből, de akkor sem pateroltam ki a férjemet a közös ágyunkból. És mindegyik tökéletesen felnőtt, egyiknek se lett semmi lelki problémája amiatt, mert nem velem egy ágyban aludtak. Kötődünk egymáshoz a mai napig, mindent elmondanak nekem, bíznak bennem és jó a viszonyunk. Nem hinném, hogy ebben kéne mérni a jó anyaságot, hogy az ember első nyikkanásra felkapja-e a gyereket és viszi a szülői ágyba, kitúrva ezzel a férjét, csak mert "Jajj a kötődés." Sok esetben ez fogja majd magával hozni azt, hogy a gyerek a későbbiekben is mindent ki tud hisztizni, sírni. Mi következetesek voltunk, megbeszéltük a férjemmel, hogy ebből az egyből nem engedünk, kiságyban fog aludni. És lám, megszokta. Az elején néha sírdogált, de felváltva keltünk hozzá, ringattuk, megnyugtattuk, de általában csak éhes volt. Soha nem volt a későbbiekben sem gond a különalvással, ellenben sok barátnőm járt úgy, hogy maga mellé tette a gyereket, akit aztán alig lehetett kirobbantani később onnan.

Mindenki csinálja úgy, ahogy ő jónak látja, de nem kell a másikat leszólni és kioktatni, amiért ő másképp látja jónak.

Azt meg mégis miért kéne egy gyereknek magyarázni, hogy ő egyedül alszik, anya-apa meg együtt? Ehhez van szoktatva az első perctől, neki ez lesz a természetes, de ha meg is kérdezi, annyit kell neki mondani, hogy mert anya és apa egy pár, a párok együtt szoktak aludni, a gyerekeknek pedig van saját ágyuk. Ennyi. Nem hinném, hogy elszámolni valóval tartoznék a gyereknek ebben a témában!

Nem kell sírni hagyni, mi se hagytuk sírni őket, szimplán nem kell egyből rohanni vele anya mellé. Azért nem kell ilyen drasztikusan előadni, hogy micsoda szörnyeteg az anyuka, amiért nem veszi figyelembe a törődést. Könyörgöm, egész nap az anyjával van az a gyerek, ott nem alakul ki kötődés csak akkor, ha egy ágyban alszanak? Baromság!

A kedves anyuka egyszerűen fafejű és nem ő nem hajlandó elfogadni más véleményét. Szerinte egy 8 hetes baba hisztizik, meg manipulál??? WTF?? Köze nincs a babák igényeihez, többet kéne tájékozódni!

Senki nem azt írta, hogy évekig altassa a közös ágyban, hanem pár hónapig, amíg a baba kezd leválni. Akinek ez is teher, mit akar??

Olvastam egyszer egy tanulmányt. Azt vizsgálták,hogy a síró babát magára hagyó szülők stressz szintje a baba stressz szintje hogy változik azután, hogy egy pár nap elteltével a sírást abbahagyta a kicsi. Beletörődött, feladta. Viszont a stressz szintje nem csökkent.Ellenben a szülő hogy a baba abbahagyta a sírást az alvás közben miért stressz szintje teljesen normalizálódott.

Szerintem ha nem akar akkor nem KELL egyedül aludjon.Ha ennyire rossz neki nem erőltetném ilyen pici babánál.

Én a "tartásomat" meghagynám későbbre és inkább akkor harcolnám meg vele a közös ágyból visszaszoktatást.