Az egyedul elalvas cumival valo elalvast jelent? Anelkul is mehet?

Ezt nem tudom megmondani. :) Tudod, én annak a híve vagyok inkább, hogy a baba dönthesse el, hogyan és mikor szeretne aludni. Persze vannak, akik ezzel nem értenek egyet, nem tartják ezt jónak, másoknál meg egyszerűen nem kivitelezhető, mert annyi a tennivaló.

Én tudatosan szoptatva altattam mindkét gyerekemet, a lányom kb. 2 évesen hagyta el a szopival elalvást. (Igaz, hogy ezután még jóideig cumival aludt el, neki volt.) 11 hós korától átaludta az éjjelt is, kivéve, ha fogzott, meg ő egyébként is világéletében nyugodt alvó volt.

Most a fiam egyáltalán nem cumizik, másfél éves, és ő is rajtam alszik el. Éjjel is rendszeresen kel még, dehát ő nagy szopista. :) És ő már apja-típus, minden apró neszre fenn van...

Amikor a fiam pici volt, voltak hetek, amikor csak rajtam tudott aludni, mert amint letettem, ő is felébredt. Ilyenkor egyszerűen magamra kötöttem (előre vagy hátra) és olyan házimunkát csináltam, amit így is lehet: teregetés, mosogatás, vasalás, ételek előkészítése stb. Az egyéb dolgokat megcsináltam akkor, amikor ébren volt. Vagy máskor egyszerűen én is szunyáltam vele. :) Illetve már jóideje fekve szoptatom a nővére ágyán (leesésgátlós gyerekágy), így miután elalszik, simán el tudok mellőle jönni. - Nekem ezek váltak be.

Hogy nálatok mennyi ideig tart majd ez a korszak, az vagy attól függ, hogy a babád mikorra növi ki a mellen elalvós igényét (ha ezt engeded neki), vagy attól, hogy meddig hagyod ezt neki és mikor szoktatod le róla. Ha viszont egyébként is sokszor szopizik és nemcsak evés gyanánt, akkor előfordulhat, hogy hosszú távú program lesz belőle. ;)

Az biztos, hogy idővel javulni fog a helyzet, mert egyre gyorsabban alszanak el a gyerkőcök. Az én másfél évesem pl. 15 perc alatt totál kiüti magát éjjel-nappal, igaz, ő már annyira elfárad az egész napi rohangálásban, hogy ez is rásegít. :) De erre te is számíthatsz: amint jobban beindul majd a mozgásfejlődés, egyre aktívabb lesz, az elalvás is egyre gyorsabban megy. De mondjuk cserébe az éjjeli átalvás meg ritkulhat. ;)

Úgy olvastam és a lányomon is azt tapasztaltam, hogy kb. 3-4 éves korra áll be az a fajta gyors és mély elalvás, ami már ránk is jellemző.

Persze ez nem azt jelenti, hogy addig mellen kéne altatni. :) Én azt mondanám, hogy ha neked egyelőre nem teher és a babádnak szüksége van rá, akkor menjen így nyugodtan tovább. Amikor meg majd azt fogod érezni, hogy már tényleg elég, akkor majd egy sor kíméletes módszer közül válogathatsz, hogy leszoktasd róla a gyerkőcöd. Vagy ha úgy alakul, hagyhatod azt is, hogy ő maga hagyja abba. Egy biztos: előbb-utóbb minden gyerek képessé válik egyedül elaludni, akkor is, ha ezt nem forszírozzuk külön.

És ne aggódj azon, hogy ettől bármi baja lenne, ez rossz lesz neki. Amíg szüksége van a segítségedre, addig tudhatod, hogy ez valódi belső igény, nem valami rossz szokás. Szerintem a legtöbb anyukában működik az anyai ösztön és ez meg tudja azt súgni, hogy a gyerek valóban igényli-e még a közelséget, vagy esetleg már tovább lehet lépni egy lépést. De ha nem vagy biztos magadban, egyszerűen teszel egy (néhány) próbát, és ha nem látszik jónak az eredmény, akkor simán várhatsz még egy kicsit. Szerintem elég nehéz ilyen szempontból "elrontani" egy gyereket, mert aki elég nyitott és értő figyelemmel van a sajátja iránt, az észre fogja venni, hogy mikor érkezett el az idő az önállóság következő szintjére.

És még egy fontos: ugyanúgy, ahogy pl. a szobatisztaságnál is ezt javasolják, szerintem itt se jó erőltetni a dolgot. Ellenben lehet próbálkozni és a körülményeket olyanná lehet tenni, hogy a gyerkőc majd felbátorodjon továbblépni - de ezt úgyis csak akkor fogja magabiztosan megtenni, ha érett lesz rá.

4 gyerekunk van. Az elsonel hagytam, hogy cicin aludjon el es utana is cumizzon rajta (nem a tej miatt szivta, hanem mert megnyugtatta), sot, volt hogy olben altartuk el, utana tettuk az agyaba. 6 honapos korara ott tartottunk, hogy ejszaka sem aludt 1-2 oranal tobbet, nappal felorakat. Akkor elolvastam az Aludj jol gyermekem cimu konyvet es minden vilagos lett. Attertunk a cumira es megtanitottuk egyedul elaludni. nem volt konnyu, de megerte. A tobbieknek szabaly volt az elso perctol, hogy a cici evesre, a cumi alvasra valo. Nagyon jo alvok voltak, 5,5-6 eves korukig aludtak ebed utan is 1-2 orat. A cumit 3-3,5 eves korban odaadtak a Mikulasnak, vagy egy ujszulott allatnak az allatkertben, 1-2 het utan mar nem is emlegettek. Az ujjszopast azert nem engedtem (kivettem a szajukbol es a cumit nyomtam a helyere), mert az ujjszopos gyerekeknek nagyon csunya, kiallo a fogsora, allandoan a szajukban van a kezuk (nem lehet korlatozni, mint a cuminal, hogy csak alvashoz) es nem higienikus. Arrol nem beszelve, hogy meg 10 evesen is szopni fogjak az ujjukat.

Termeszetesen mindenki eldontheti, hogy alkalmazza-e ezt a modszert, vagy nem hagyja sirni, egyedul elaludni a gyereket, de fontos tudni, hogy a gyerekek jo-rossz alvasi, evesi, vagy barmilyen szokasait a szulok alakitjak ki.

Nem ismerem mindegyik könyvet.

Amit fentebb írtak, az biztosan a sírni hagyás, amint látod. És a Minden gyerek megtanul aludni c. is (ez nekem is megvan, mert annyira szörnyű, hogy meg kellett vennem elrettentő példaként. Már elkezdtem róla írni egy véleményt egyszer... Én a kötődést segítő nevelés pártján vagyok, az pedig eléggé elzárkózik minden ilyen alvástréningtől.)

A Suttogó I-II-t ismerem még személyesen, az ennél valamivel "finomabb", mivel nem mondja, hogy hagyd magára a gyereket elalváskor. De az ágyából itt sem veheted ki következetesen, akármit is kér és akármit is csinál. Nem tudom pontosan felidézni, de az egyik történet nagyon emlékezetes benne. A Suttogó (Tracy Hogg, akinek a módszeréről szól a könyv) nagy büszkén meséli, hogy volt egy pár éves kisfiú, aki rettentő kitartó volt az esti "cirkusz" terén. Ő maga is ott volt, amikor a szülők megkérték, hogy tanítsa meg a gyereket egyedül aludni. Az első este a kicsi vagy 150x állt fel a kiságyban (a pontos számra nem emlékszem, de kb. ilyen nagyságrendről volt szó), de a Suttogó minden egyes alkalommal visszafektette az ágyába ugyanazzal a szöveggel. A második éjjel mondjuk ennek a fele alkalom kellett, aztán egyre kevesebb... Nem rémlik, hogy összesen hány nap kellett a "sikerhez", de szerintem nem is ez a lényeg. - Tudod, bennem az maradt meg egyedül, hogy az a gyerek, aki ennyiszer felkel és ki akar jönni az ágyából, az valamiért NAGYON NEM SZERETNE ilyen módon elaludni! És lehet itt jönni a szokások kialakításával, persze. De nem könnyebb olyan szokást kialakítani, ami nemcsak a szülőnek kényelmesebb egy kicsit, de esetleg a gyerek is együttműködőbb benne? Sőtpláne, nem lenne értelmesebb kideríteni, hogy miért is nem szeretne a gyerek egyedül elaludni? Ahelyett, hogy ilyen tortúrának tesszük ki az egész családot. (Persze az sem jó, ha a gyerek minden este órákon át hisztizik alvás előtt, nade sose ok nélkül teszi. Csak ugye csábítóbb egy minden esetben biztosan működőképesnek látszó módszert bevetni, mint venni a fáradságot és kipuhatolni, hogy mi a gondja, és aztán az ellen tenni.)

Soha nem szabadna elmenni a tény mellett, hogy a gyerek nem véletlenül csinálja azt, amit. Bár idővel megtanulják (a szó pozitív értelmében) manipulálni is a szülőt, de vannak olyan helyzetek, amikor sokkal inkább a valós szükségletek jelzéséről van szó, nem valamiféle gyermeki erőszakosságról. Az esti elalvás és éjjeli alvás pedig tipikusan ilyen helyzet, lásd a korábbi írásomat ill. a linket is.

Én szermszer mindkét gyerekemmel együtt alszom, sőt, családi ágyazunk, a naggyal ez 2,5 évig ment (bár most is rendszeresen áttotyog hozzánk). Nagyon sokáig szoptatva is aludtak el, a kicsi most is. De nyilván ez nem mindenhol megvalósítható és nem is csak ez az egyfajta megoldás létezik, ha valakinek ez nem szimpatikus. - Viszont minden családban létezik olyan lehetőség, ami valahol mindenkinek jó, ez biztos. Csak jobban kéne figyelni a gyerekekre és olyan módszert találni, ami jobban figyelembe veszi a gyerek képességeit és szükségleteit is.

Kérdező, idővel biztosan javulni fog a helyzet, de lehet, hogy csak hosszú idő múlva. Illetve újra és újra jöhetnek olyan szakaszok, amikor a gyerkőc megint jobban szeretne ragaszkodni, mert olyan irányba fejlődik éppen. Érdekes, de végül is nem meglepő módon pl. gyakran akkor szokott újra nagyon bújóssá válni a gyerek, amikor egyet előrébb lép az önállósodásban. Ez van akkor, amikor megtanul járni, amikor közösségbe kerül, amikor a szülő újra dolgozni megy stb. Ilyenkor megijed a hirtelen rátörő magánytól vagy attól, hogy már nincs olyan közel a szülőhöz és ezért fúj visszavonulót (átmenetileg). Ezek az ún. szeparációs szorongásos időszakok.

Szabhatsz neki korlátokat, ha szükségét látod - de én inkább arra gondolok itt, hogy a szabályok keretet adnak, lehetőséget teremtenek valamire stb., de nem nyomják el a gyerek igényeit és jelzéseit! Illetve számítanod kell rá, hogy ezek a korlátok időnként megdőlhetnek, hiszen a gyerek folyamatosan változni fog.

Szóval próbálj módosítani, ha akarsz, de mindig a visszajelzések alapján dönts arról, hogy ez jó lesz-e nektek vagy sem; ne akard a saját elképzeléseidet mindenen keresztül átvinni (jusson ilyenkor eszedbe a fenti kisfiú esete).