Miért a szülő akarja eldönteni?

Nekem az a véleményem, hogy a szülő ugyanúgy ember, mint a baba, ugyanúgy részese a folyamatnak, ezért egymással úgymond egyetértésben kell ezeket a dolgokat csinálniuk.

Van, aki elvből ellenzi a közös szobát, más a külön szobát tartja rossznak, ilyenkor nyilván megpróbál először a saját elvei szerint cselekedni, aztán, ha kellően rugalmas, még mindig tud változtatni.

Vagy ott van az elválasztás. Nekem semmi bajom azzal, ha ezt valaki kizárólag a gyerekre bízza, de én speciel nem szeretném a 3-4 évesemet is szoptatni, ezért 1 éves kora környékén elválasztottam, és a kicsivel is így tervezem. Azt írod, legyen a családban mindenkinek jó - hát akkor hadd legyen már nekem is jó.

A bili hasonló. Tudom, előbb-utóbb szobatiszta lesz magától is, de én ennek ellenére hiszek a nevelésben, és abban, hogy ezt azért én is irányíthatom. Nem kényszerítettem bilire csecsemőkorában, de azért azt sem várom meg, hogy 4-6(!) éves korában kegyeskedjen úgy dönteni, hogy mégsem kér pelust. Olvastam itt ilyesmit. Inkább tanítgatom, most 2,5 éves, egyre ügyesebb, nagyon büszke magára.

Meg az első gyerekes anyukák általában eszméletlen bizonytalanok. A másodikkal már én is simán csinálok mindent, amit még túlbonyolítottam az elsővel.

Elég szabadelvű gondolkodásod van! :)

Figyu! Én hazajöttem vele a kórházból, és betettem a szobájába az ágyába. Nem tiltakozott. Ha a mi ágyunkba raktam volna - szerintem akkor sem tiltakozott volna. Hozzátáplálás: ha a fiam irányíthatta volna, még most 1,5 évesen is a cicimen lógna. Ha mindent ráhagynék, akkor egy neveletlen, terrorista lenne belőle.

...és ha eljön az ovi ideje és ő nem akar majd menni?? Hagyjam otthon?

Lehet, hogy nem értem a kérdésed lényegét, és szélsőséges példákat hoztam fel, de a gyerekednek te szabod a határokat! Ha nincsenek határok, akkor a fejedre nő!

A kerdeseket azert teszik fel mert tapasztalatlanok az adott temaban. (Persze rengeteg olyan kerdes van amiröl en orvost kerdeznek, hiszen csak egy telefonba kerül es ott egyertelmu valaszt kaphatok.)

Ha a gyerekre hagyatkoznank mindenben, az NEM-neveles lenne, az ilyen gyerek lesz kesobb este 10kor jatszoteren, iranyithataltan lesz es az is elofordulhat hogy nem tud kellökepp beilleszkedni a tarsadalomba. Mert igenis vannak szabalyok amiket be kell tartani, es ezeket idejeben meg kell tanitani a kicsiknek. Es ha nem is tetszik neki minden, azert tanitom neki hogy NEKI könnyebb legyen.

Egyebkent a baba igenis sok mindenbe beleszol, alvasnal ha nem jo neki sir, az ember megkeresi a megoldast. Etetes. Hiaba akarom harom orankent, nyilvan nem fogom kivarni hogy az egy orat vegigbogje, hanem megetetem. Az is vilagosan kiderül ha egy baba meg nem akar mast a cicin kivül, teljesen erthetö. Nem lehet raeroszakolni, szerintem ezek minden esetben egy kompromisszum szülemenyei.

2. vagyok.

Nem 6-7 évest írtam, hanem 3-4 évest. Ha egy gyereket nem terelnek az elválasztás felé, akkor simán előfordul, hogy ennyi idősen még bőven szopik, ahogyan ez teljesen általános is a nem nyugati társadalmakban. Semmi baj, tényleg, többekkel ellentétben én ezt nem tartom betegesnek, de én személy szerint nem szeretném ezt csinálni. A nagyfiam, mint írtam, 2,5 éves, elképzelhetetlennek tartom, hogy még mindig a mellemen lógjon. Nem hiszem, hogy ezzel bármi rosszat tennék vele, noha nem győzöm hangsúlyozni, azzal semmi bajom, ha más még szoptat ennyi idősen.

Azt írtad, legyen mindenkinek jó. Tehát a gyereknek és a szülőnek is. Ettől még úgyis a gyerek mindenek felett álló érdekét szoktuk figyelembe venni minden esetben.

Én bizonyos feltételek mellett egyetértek a kérdezővel.

Az álláspontom az, hogy -jobb esetben- én döntöttem, arról, hogy megfoganjon, és megszülessen a baba, de a külön önálló személyiségnek tekintem, akire nem erőszakolhatom rá az én elvárásaimat.

Azzal egyetértek, hogy szabályrendszert fel kell állítani , és születésétől fogva nevelni kell a gyereket. Azzal is egyetértek, hogy a szülő is ember, neki is vannak igényei, amiket figyelembe kell venni DE! A baba egy magatehetetlen lény, akinek az igényeit csak a szülő vagy nevelő képes kielégíteni, ő maga nem. Ezért a szülőnek legalább az első évben sokkal inkább alkalmazkodnia kell(ene) a gyerek igényeihez, minthsem elvárni, hogy majd a gyerek alkalmazkodjon ő hozzá.

Valószínűleg engem is szabadelvűnek fognak nevezni, de az első húnaptól eltekintve (amikor sajnos hallgattam a külső tanácsokra, és úgy éreztem, hogy ezeknek a tanácsadóknak kell megfelelnem) bármilyen döntést hozok a gyerekkel kapocsatban, ha lehet, akkor első sorban azt veszem figyelembe, hogy a gyereknek mire van igénye, és mi a jó neki rövid és hosszú távon.

Jogosnak tartom, hogy a szülő az első pár évben 80-90%-ban rendelje alá magát a gyerek igényeinek, és csak 20%-ban vegye figyelembe a saját kényelmi szempontjait.

Válasszuk szét az etetés, altatás, pelusozás problémaköreit a neveléstől! Én sem értem, hogy mondjuk az etetés kérdésében ki és miért akarja nevelni a gyerekét (mennyit, és mikor) egy éves kor alatt? kb egy éves kor után a táplálkozás kényszerét lassan felváltja az étkezés, amiben már vannak nevelési lehetőségek, de amíg a gyerek egyetlen igénye, hogy ne legyen éhes, és ne tömjék, addig ez szerintem nem nevelési kérdés.

Én ilyen "szabadelvű" rendszer szerint nevelem most kétéves lányomat, és az átlag kétéveshez képest szófogadó, jólnevelt. Tisztában van a határokkal, de azt is tudja, hogy ha nemet mondok, akkor az nem azért van, mert nekem úgy kényelmesebb, hanem azért, mert morálisan nem megengedhető az a dolog, amit akar, vagy veszélyes, vagy konkrét, és fontos oka van a tiltásnak (pl sietni kell, nem mehetünk be a játszótérre) Egyre ritkábban hőbörög pont emiatt a tiltások ellen, nem próbálkozik ugyanazzal még ötször. Szóval sok tekintetben egyetértek a kérdezővel.