Anyukák, hogy bírtátok ki azt, hogy 1-2 éven át nem aludtátok végig az éjszakákat?

Meg lehet szokni, pedig én nagy alvó vagyok.

Csak logisztika kérdése. Ha nagyon fáradt voltam, akkor besegített apuka is, kb. éjfélig, 1-ig. Addig én aludtam egyet. Mostmár megszokás, hogy a reggeli ébredést intézi. Fél 6-kor kelt mindig is, most a lányunk a pontos ébresztő óra 5 körül. Visszaaltatja, 8-kor kel legközelebb, így nekem jut egyhuzamban 6-7 óra.

Én mellette nem igazán tudtam napközben bóbiskolni soha sajnos, valamiért a biológiai órám nem érezte, hogy ki kéne kapcsolni akkorsem, ha volt rá lehetőség. Viszont sokszor csak lefeküdtem pihenni, amíg ő aludt, ha kemény éjszakánk volt.

Volt kb. 1,5 hónap óránkénti kelés. Akkor beköltöztem néhány nap után a szobájába. Jellemzően csak cici csekkolás miatt kelt, ha érezte, hogy ott vagyok, akkor pár perc után vissza is aludt. Könnyebb volt, hogy nem sír fel, nem kell kimászni az ágyból, átmenni hozzá, nem ébred fel teljesen, csak nyöszörög, cicit keres, majd félkómásan visszaalszik. Aztán egyszercsak nem kelt többé csekkolni, én pedig visszacuccoltam a férjem mellé.

Most 1,5 éves, általában kétszer kelünk, ez már teljesen elviselhető.

Ránézésre szerintem a mi alvókánkat örökölte, úgyhogy idő kérdése és aludni fog, mint a bunda.

Ha elfogadsz egy tanácsot, járjatok sétálni nagyon sokat!

Én elmegyek vele egyszer ebéd után és egyszer kora este a férjemmel közösen. A kislányunk is élvezi, csendben van, nézelődik, vagy alszik. Meg sem nyekken. Az én elmémnek és pszichémnek pedig iszonyatosan jót tesz! A környezetváltozás, a friss levegő, nem tudom mi, de sokkal frissebbnek, egészségesebbnek érzem magam, ha sétálunk. :)