Sírni hagyni tényleg káros lenne?

Mindenki aki azzal védekezik, hogy ő is normális lett, általában nem az, csak nem látja a saját baját.

Úgy van ez, hogy a régi emlékek megfakulnak, a nagy okosságoknak meg a fele se igaz.

Én jó sok könyvet és fórumot elolvastam a témában, és végül férjemmel megállapítottuk, hogy MINDEGY, mit csinálunk, utolsó utáni rohadt sz.r szülők leszünk. De tényleg. Mert ha az egyik álláspont szerint rendben van, amit csinálsz, a másik szerint nem lesz jó.

Ezek után úgy voltam vele, hagyatkozok a megérzéseimre. Ha sírt a fiam, én felvettem, ha csak nyöszörgött, akkor nem feltétlenül. A nyöszörgésből el tudott bóbiskolni, a sírásból nem igazán. De sírni is inkább csak akkor sírt, ha volt valami baja, tehát hiába hagytam volna figyelmen kívül, nem múlt volna el a problémája.

Most hogy ezt leírtam, egészen biztos vagyok benne, hogy valaki majd habzó szájjal megállapítja, hogy én is sz.ranya vagyok, mert színre szóra felkapkodom, de sz.rd le. Valaki szerint ÚGYIS rossz lesz, amit csinálsz. Ha te fel akarod venni, hogy ne sírjon, vedd fel.

Egy "sz.ranya"

Engem is sírni hagyott anyám, bár ő nárci anya mellé, kapcaolatunk minimális, a hogy vagy-on kívül sok dologról nem igazán beszélgetünk, mióta a sajat életem élem és nem hagyom magam. Az én gyerekkoromra ahogy emlékszem, folyton a szeretetéért, dícséretéért, elismeréséért harcoltam, a viszonyunk látszatra kiváló volt, de belül rohadt. Nem a sírni hagyásra fognám, inkább a mentális problémájára.

Én nem hagytam sírni a gyerekeimet, a nagyot is csak akkor, mikor a dackorszakban földhözverős hisztit rendezett, minden más alkalommal igyekeztem megnyugtatni, reagálni és megszüntetni a síráa okát. Az éjszakákat a nagy 6 hetes, a kicsi 3 hós korától aludta át sírni hagyás nélkül. Nem tartom helyes dolognak amúgy, mert később tudat alatt megragad a gyerekben, hogy úgysem kap választ a gondjaira.

A szobatisztaság viszont tényleg el lett tolva, már csak 6 évesen elvárás, hogy szoba-, és ágytiszta legyen, ami szerintem gáz... Benne van a kiskönyvben. A fiam 4 évesen bőven ágytiszta is volt, a kicsi ettől messze van.

Képzeld el hogy bezárnak egy "rácsos" valamibe és ott hagynak 8-10 órára... Hiába kiabálsz, hiába sírsz, hiába jönnél ki nem tudsz... Egy idő után nyilván feladod és nem kiabálsz tovább, de ez nem jelenti azt,hogy békésen alszol (max, ha már hullára kimerültél) vagy azt, hogy könnyebben elszenderedsz és milyen jó neked otthagyva, csak azt jelenti, hogy feladtad, mert tudod mindenkintesz rá magasról, hogy neked milyen érzés oda "bezárva" lenni...

Kb. így érzi magát a baba is. Mindenki azt csinál a gyerekével, amit akar, de el nem bírom képzelni, milyen lelkületű ember képes egy csecsemő keserves sírását hallgatni egész éjjel...