Most akkor mennyi kalóriát is kéne fogyasztanom, hogy fogyjak?
Őszintén kicsit elvesztem már ebben az egészben és nem nagyon tudom hány kalóriát kéne fogyasztanom, hogy fogyjak.
170cm 57kg, 16 éves lány vagyok. Igen tudom ez a súly jó a magasságomhoz, de nagyon nagyon vékony csontozatú vagyok, a lábaim (edzések miatt) elég izmosak, a felső testemen inkább csak a hasam izmos (úgy értem kocka hasam van) és még így is 57kg vagyok, ennyi izommal. Szóval egyáltalán nem vagyok testképzavaros meg ilyesmi. Látom, hogy a fenekemen és a belső combomon van felesleg (még anyukám is megerősíti) és tudom, hogy nincs helyi zsírégetés meg ilyesmi, de innen szeretnék fogyni, ezért kezdtem el az egészet. Kalkulátorok szerint az alap anyagcserém 1450 kalória. Eddig megvagyok, de innen kezdődnek a gondok, nem tudom, hogy ezt mennyivel kell növelni. Iskolába járok, heti 3, másfél órás akrobatikus rock and roll edzésem van, illetve hetente legalább 4-szer elmegyek sétálni itt a faluban kb. 6km-t szoktam 1 óra 10 perc alatt lesétálni (leginkább dombos helyen). Elméletileg heti 1-3 edzéssel (kalkulátor szerint) 2000 kalória lenne a súlytartó nekem, és 1500 kalóriát kéne ennem, hogy fogyjak. Ez így okés, csak azt nem tudom, hogy azt írják, hogy edzés napokon növelni kell a bevitt kalóriát 200-300-al. De nem pont az a lényeg, hogy az edzések már bele vannak számolva és úgy jön ki nekem fogyáshoz az 1500 kalória? Egyáltalán az 1500 kalória jó vagy már ezt se számoltam jól? Légyszi segítsetek!!
Bocsi tudom elég nehezen érthetően írok, de remélem valakinek sikerül megérteni.
Belső combon lévő zsírra szüksége van a szervezetnek a megfelelő hormonális működéshez. Ha sikerül végül lefogynod róla (ragaszkodik hozzá a test), akkor a menstruációdtól is elbúcsúzhatsz.
"most a karjaim is teljesen vékonyak és ez nagyon tetszik."
Testképzavar, anorexia gyanú, kicsit meg kellene állnod és magadba nézned, hogy biztos jó úton haladsz-e.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!