Hogyan tudnék most a lehető leggyorsabban fogyni? Mennyi ideig fenntartható egy 1000 kalória alatti diéta?
Figyelt kérdés
Lehet ez most egy kicsit hosszú lesz, de már tanácstalan vagyok. 1 éve ilyenkor elkezdtem kalóriát számolni, napi 1200 kalóriával kb 2 hónap alatt szépen le is mentem 68-ról 56 kilóra. (168 centi körül vagyok). Ezután elkezdtem napi 1700 kalóriát enni súlymegtartás céljából, karácsonykor nem számoltam, híztam egy kicsit. Utána újra 1300 körül ettem, vissza is állt a súlyom. Karantén alatt újra 1700-at ettem, magas fehérjével, mert igyekeztem izmot építeni. Fel is jött pár kiló június elejére, 59-61 között mozogtam, (ebbe nyilván beletartozott a kevéske izom amit építettem, emellett hasra is feljött egy kis zsír). Ezt azóta sem sikerült leadni. Hiába próbálkoztam 1300 kalóriával, utána 1200-al, nem megy le semmi áron. Az utóbbi időben ez eléggé az agyamra is ment, mert szinte hetente vannak falásrohamaim, megeszek 3-4000 kalóriát, másnap meg a bűntudattól szinte semmit. (Nyilván ez is lehet okozója a stagnálásnak). Ezért arra gondoltam, hogy ennél is kevesebbet ennék, napi 1000 kalória alatt. Tudom, hogy ez csak rövid távon fenntartható, viszont azt nem, hogy mennyi idő az a rövid táv. Szerintetek mennyi ideig csinálhatnám ezt? Vagy tudtok valami mást ajánlani, hogy viszonylag gyorsan fogyjak, látványos izomveszítés nélkül?2020. aug. 4. 19:18
1/4 anonim válasza:
"Mennyi ideig fenntartható egy 1000 kalória alatti diéta?"
Régen a háborúkban a hadifogjok hónapokig alig ettek. Túl lehet élni.
2/4 anonim válasza:
Minél lentebb viszed a kalóriát, annál gyakrabban lesznek falásrohamaid, hogy bepótold a hiányzó tápanyagokat.
Én a helyedben csak a szénhidrátot csökkenteném, normál fehérjebevitel mellett, a kalóriát ne vidd 1500 kcal alá. Hozzá heti 3-4 edzés, mert ha nem használod az izmaidat, elveszíted őket.
3/4 csempéző vizipisztoy válasza:
A kalóriát ne vidd 1000 alá, a szénhidrátot csökkentsd
4/4 anonim válasza:
Ezzel csak azt éred el, hogy hízékonyabb leszel a későbbiekben.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!