A kerületem csökken, a súlyom szinte marad a régi. Miért?
Karácsony óta kicsit jobban odafigyelek a kajálásomra, és március eleje óta csinálok saját súlyos erősítéseket + kardiózok.
Karácsony, és március között leadtam 12 kilót napi kb 1500kcal bevitellel- csak az ételek mennyiségét csökkentettem a minőségét nem, azt ettem, amit a család. Amióta edzek is, azóta még 6,5-öt, de még kevesebb kalóriabevitellel (Nem direkt csökkentettem a kalóriát, hanem ennyi kaja esik jól! Több fehérjét eszem (minimum 20%, de inkább 30), és a kenyeret, cukrot, ilyesmiket teljesen elhagytam, inkább húst eszem, meg fehérjeport iszom, zöldség, gyümölcs, némi gabona megy. Nem fér belém több, nem érzem úgy, hogy koplalnék, általában csak azért eszem meg a következő kaját, mert "írva vagyon", hogy 3-4 óránként enni kell valamit. Sokan mondták, hogy ez túl kevés, de egyáltalán nem vagyok éhes még reggel sem igazán. Nem kívánom az édességet sem, inkább a sós cuccokat, de azokról könnyebb lemondani a cél érdekében. A 4 liter vizet megiszom naponta + leves, kávé még lecsúszik).
Az utóbbi héten kicsit az erősítésre tettem a hangsúlyt, és azóta a körméreteim szépen tovább csökkennek, úgy látom, hogy a zsírpárnák kisebbek lettek, ahol meg lehet fogni az izom felett, ott eléggé érezhetően csökkent a mennyisége, Lazult a szerkezete, de a súlyom napi kb 5-10 dekát csökken összesen, van amikor kicsit feljebb megy, majd pár nap múlva ismét még lejjebb megy pár napig, de nem annyira, mint amennyit a kerület csökkenés indokolna (gondolom én...)
Ez mitől lehet? Még kb 7-10 kilót szeretnék leadni.
Ez azért van, mert zsírt vesztettél, de közben építettél izmot, és az izom nehezebb, mint a zsír.
Ha nem kilót fogysz, hanem centit, az ugyanúgy jó, sőt!
Ne a kilókra menj, hanem azt nézd, mit látsz a tükörben! :)
figyelj :)
én most erősítek itthon, saját súlyos meg súlyzós edzést csinálok kb 2 hete minden nap, mellette eszek ami jól esik, de sok húst, tojást, edzések utána fehérjét iszom, és "híztam" kb 2 kilót, de közben látom hogy a karom vékonyabb lett és izmosabb, meg a combom is kicsit vékonyabb, pedig súlyra több vagyok. emiatt ne aggódj, inkább örülj neki :D nincs rád írva hány kiló vagy, az látszik csak, hogy mekkora vagy :D
"nincs rád írva hány kiló vagy, az látszik csak, hogy mekkora vagy" Igaz!!! Ez nagyon jó!
Köszi mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!