Mi lehet a baj? Soha nem fogyok le?
Mióta az eszemet tudom, kövér kisgyerek voltam. 16 évesen majdnem 100 kiló voltam, aztán lefogytam olyan 75 kilóra, egészségesen. Aztán ott történt valami, és elkezdtem koplalni. Ez persze nem működött , leadtam 1-2 kilót, bezabáltam, visszaszedtem, és így meg ez kb. szeptember óta. Decemberben 2. felében már totál elegem lett, és úgy döntöttem hogy most abbahagyom a próbálkozást, és majd január elsején újból kezdem.
Reggel rá is álltam a mérlegre, és 80 kilót mutatott. Teljesen kiakadtam. Rá fél órára ki akartam menni reggelizni, de nem volt semmi egészséges otthon, mert anyumék itthon felejtették a bevásárló listát. Utólag gondolva volt persze itthon tojás, zabpehely, de akkor ezt én nem így láttam. Sírni kezdtem, és megettem egy csomó sütit tegnapról. Azóta csak azon agyalok, hogy ez egyszerűen nem fog sikerülni...
Nem értem, mert már fogytam 25 kilót. Ha akkor sikerült 0 ismerettel, most is sikerülnie kéne, hiszen most már sokkal több az ismeretem...
Annyira szeretnék az életben egyszer vékony lenni, komolyan. Totál meg van bennem az elhatározás, a szándék, de egyszerűen nem megy, és nem tudom egyszerűen, hogy mi romlott el... Most is itt volt az alkalom, hogy új év, senki sem olyan balek, hogy elrontja már az első nap. Úgy érzem, minden csődbe ment.
Mit csinálok rosszul? Miért nem sikerül?
17/L
Colitits
Egy olasz amerikai családba születtem, így elkerülhetetlenül szerelembe estem az ételekkel. Francia mozzarella, házi tészta és a ropogós olasz kenyér volt az átlagos étrendem. De az ételek iránti szenvedélyem nem korlátozódott az olasz konyhára. Büszke voltam a pite (töltött tészták) evésemre és a győzelmemre a Twinkie (krémmel töltött sütemény) evési versenyen. Volt egy hét, hogy csak tortillát ettem ebédre hét napon át. És úgy tudtam inni a sört, mint egy nagydarab német.
Sosem volt súlyproblémám, és ténylegesen sosem voltak problémás időszakaim. Azt gondoltam, vasgyomrom van. Ez volt 2013 márciusáig.
Egy szombat este úgy éreztem, fel kel keresnem az orvosi ügyeletet kiszáradás és más ijesztő béltünetek miatt. Egy olyan nyomasztó hét és különféle tesztek után,amit egy 25 évesnek sosem volna szabad átélnie, kolonoszkópián is átestem. A gasztroenterológusom súlyos Ulceratív Colitist (fekélyes vastagbélgyulladást) diagnosztizált.
Ahogy felébredtem az altatásból, orvosom arról tájékoztatott, hogy élethosszig tartó autoimmun betegségben szenvedek. A vastagbelemet támadja az immunrendszerem és ettől fekélyek keletkeznek, ami lehetetlenné teszi a továbbiakban a normál életet. A diagnózis hallatán megkérdeztem az orvost, hogyan változtathatnám meg az életemet.
"Van bármi is, amit kéne ennem, vagy amit kerülnöm kéne, hogy segítsek a betegségemen?" Azt felelte, nincs semmi tudományos bizonyíték ami a táplálkozást és a betegségemet összekapcsolná, de - tette hozzá - van egy páciense, akinél paleo hatására a betegség tünetmentessé vált.
Még rajtam volt a kórházi azonosító szalag a csuklómon, s még kába voltam az altatástól, de már, az én fantasztikus anyukámmal az élelmiszerboltba hajtottunk. Paleo ételeket vettünk és eltávolítottunk a lakásomból minden gabonafélét, tejterméket, glutént, hüvelyeseket és cukrot
A gasztroenterológusomnak most már két páciense volt, aki tünetmentessé vált a paleo étrend segítségével.
Azóta a paleo életmódnak szenteltem magamat. Bár teljes időben dolgozom, az életem paleo módon zajlik és a blogommal próbálok másokat is inspirálni a paleóra. Nem régen kezdtem el a Crossfitet, hogy az egészségemet egy teljesen új szintre emelhessem.
Hogyan változtatott meg engem a paleo?
A bőröm elkezdett fényleni. A Grannuloma Annulare nevű autoimmun kiütéseim, amik 14 éves koromtól megvoltak, eltűntek.
Az örökkévalónak tűnő hasi zsírrétegem eltűnt
A körmeim ritkán törnek és nagyon erősek.
A hajam fényesebb lett és hosszabbra nő
A barátaim szerint a szemfehérjém sokkal tisztább
A paleo sokkal több energiát ad, ezért is mentem el Crossfitezni
tisztábban tudok gondolkodni és a kedvem is majd mindig derűs.
S ami a legfontosabb, az Ulcerative Colitisem tünetei megszelídültek. A fellángolásom a gyógyszerek hatására ment át remisszióba , de a paleo életmód miatt maradt remisszióban
A paleo megvéd attól, hogy az Ulcerativ Colitis korlátozza az életemet. Az újraindító gombom többé nem az, hogy rohanni az orvoshoz; hanem rohanni a konyhába egy kis csontlevesért és orvosolni az emésztési problémáimat tápanyagokkal és paleo ételekkel. Ezt kigondoltam és képes voltam valóban megváltoztatni az életemet egy sokkal komfortosabbra
Remélem, ösztönzök másokat is, akik bélrendszeri tünetektől vagy Crohntól és Ulcerativ Colitistől szenvednek. A célom, hogy egyengessem mások útját, akik küzdenek az egészségükért. Így nem rég elindítottam a blogomat, a mangiapaleo.com -ot, hogy segítsek tudatosítani a Gyulladás bélbetegségeket és a tisztán evést.
Dietetikus
"1980-ban egy gyógyfürdőben kezdtem dolgozni és természetesen azok az ételek domináltak az étrendemben, amelyeket egészségesnek gondoltam - péksüteményeket, muffinokat, csirkés tésztát, rizses csirkét, és pulykás szendvicset. Ez a fajta étrend katasztrofális volt számomra. A következő másfél évben 14 kilót szedtem fel, és egész sereg egészségügyi problémám alakult ki, többek között egy súlyos influenzaszerű betegség, amitől nem tudtam megszabadulni, és amit jóval később 'krónikus fáradtság szindrómá'-nak diagnosztizáltak.
Abbeli erőfeszítésemben, hogy visszanyerjem egészségemet, több népszerű és ajánlott makrobiotikus, és magas szénhidrátdiétát is kipróbáltam, de egyre gyengébb és betegebb lettem mindegyik után. Tovább kísérleteztem, és végre rábukkantam egy diétára, ami fordulatot hozott az egészségemben. Ennek a diétának alapja a sovány állati fehérje, és rengeteg, keményítőt nem tartalmazó zöldség, teljesen mentesség a búzától vagy más glutént tartalmazó gabonától, tejtermékektől, hüvelyesektől, finomított zsíroktól, és cukortól.
Amikor így kezdtem táplálkozni, drámai fordulat következett be az egészségemben. Hamar visszatért az életerőm, szellemileg frissebb lettem. Minden erőfeszítés nélkül leadtam a felszedett túlsúlyomat. Hat hónapon belül visszanyertem eredeti súlyomat - 52 kg-ot. Nehéz volt az elfogadott táplálkozási bölcsességek ellen fordulni, de továbbra is így táplálkoztam, és elmúlt a krónikus fáradtság szindrómám. Ez a diéta volt a kulcs egészségem visszaszerzéséhez, és azóta is rendben vagyok."
Forrás: Szendi: Paleolit táplálkozás. Jaffa, 2009. (átvéve Smith, DM: Going against the grain. McGraw Hill, New York, 2002.-ből)
Autoimmun - lupus, glutén
Egy jelenleg 54 éves hölgynek 40 éves korában erős fejfájásai kezdődtek, de a vizsgálatok nem találtak semmit. Két évvel később gyomorfájdalmakkal jelentkezett orvosánál, de a vizsgálatok ismét nem mutattak semmit. Kilenc évvel később viszketegséggel és időszakonként arcödémával vizsgálták, de nem találtak semmit. Továbbra is fájt a feje és fájlalta gyomrát. Végül lupust diagnosztizáltak nála is. 13 évvel az első panaszok után végre gluténérzékenységre is megvizsgálták és megállapították a fennállását. A gluténmentes diétára minden panasza megszűnt.
Forrás: Szendi: Paleolit táplálkozás. Jaffa, 2009. (eredeti forrás: Hadjivassiliou, M; Sanders, DS; Grünewald, RA; Akil, M: Gluten sensitivity masquerading as systemic lupus erythematosus. Ann Rheum Dis, 2004, 63(11):1501-1503.)
Ízületi gyulladás
37 éves vagyok, 12 éves koromban diagnosztizálták a JRA-t (lánykori nevén PCP, fiatalkori sokizületi gyulladást), de már 2-3 éves koromtól, amikor is átestem egy sima influenzán, kezdődtek mozgásszervi tüneteim, amikkel az orvosok akkoriban még nem tudtak mit kezdeni. Tehát ca. 35 évre nyúlik vissza a dolog, ezalatt végig nemszteroid gyulladáscsökkentőket szedtem és kétszer kaptam bázisterápiát (szteroid+citosztatikum), egy-egy alkalommal kb. 2 évig. Eléggé édesszájú vagyok, no és persze az immunszupresszív kezelésnek köszönhetően visszatérő gombás fertőzéseim lettek, emiatt pár éve drasztikusan visszavettem a cukorfogyasztásomból. Ekkor éreztem először, hogy csökkentek a fájdalmaim, már alig szedtem gyógyszert, hetente 2-3× fél Movalist, (meloxicam).
Ezen kívül más diétát soha nem folytattam, ill. régen pár hónapig próbálkoztam vegetarianizmussal, de nem sokáig bírtam, semmi energiám nem volt.
Tavaly december közepe táján (2 és fél hónapja) hallottam először a paleóról. Abban a pillanatban megfogott - bevallom, egyszersmind eléggé sokkolt is, de másnap rendeltem is a könyvet, addig is ástam bele magam e weboldal irodalmába. Ja, és a blogon én voltam az, aki azzal a kétségbeesett felkiáltással indított, hogy jesszusmária, mit fogok reggelizni, ha nem ehetem a kedvenc magvas kiflimet joghurttal?! :-))
Azóta már csak nevetek ezen, akkor pedig minden átmenet nélkül - na jó, közben volt karácsony, akkor becsúszott pár szelet bejgli és szaloncukor - áttértem a paleóra. Már a karácsonyi ünnepek alatti családlátogatás miatt tett 4 órás autóút után "nem stimmelt" valami: sokkal könnyebben viseltem, míg azelőtt alig bírtam kikászálódni a kocsiból, összetörve éreztem magam.
Tehát nagyon hamar jött a javulás!
Azóta pedig folyvást tart. Emlékszem, azelőtt ha be kellett mennem a városba ügyintézni-vásárolni, előtte készülődés, pl. hajmosás, legszívesebben már indulás előtt lefeküdtem volna, hogy a fájdalmasan elmerevedett ízületeimet megpihentessem, de azért csak elvonszoltam magam a buszmegállóig. Most pedig bekeverek, megsütök egy paleo-muffint, plusz összedobom a vacsorának való baconös pulykasültet zöldségkörettel, aztán indulás a városba, vagy 2 órás mászkálás, hazajövök és láss csodát, még akkor sem vagyok fáradt. Na jó, azért jólesik megpihentetni a lábaimat, de még aznap este gyakorlatilag újra tudnám kezdeni az egészet! Nem beszélve a másnap reggelről, ami úgy nézett ki régen, hogy a "sok" járástól lábra állni is alig bírtam, sokszor egész nap csak sántikáltam.
Nagyon élvezem, hogy mindez a múlté, és több erőm, energiám van a munkámra (sok ülés számítógép előtt) és mellette a kézműves hobbimra is, és alig várom, hogy jöjjön már a jó idő és az egész napomat a napon, a kertben töltsem - na persze nem csak napozással. :-)
Mai "paleós" gondolkodásommal egyébként erősen gyanakszom rá, hogy azért nem kerültem tolókocsiba, nem járok bottal, és nem szedtem marékszámra a szteroidot a betegségem sok éve alatt, mint sok sorstársam, mert gyerekkoromtól nagyon sokat voltam napon. Aztán mióta 5-10 éve erre nem nagyon volt lehetőségem, akkor bizony rosszabbul lettem, jött az újabb bázisterápia és az emelt gyulladáscsökkentő-adag.
Tudom, újjászületni már nem fogok, maratonfutó sem leszek, hiszen jó pár ízületem ráment a betegségre, ami nem csoda 30-egynéhány év alatt, és majdnem mindegyik ízületem érintett (még a legfontosabb, a koponyával kapcsolódó nyaki 1-2 is). De már attól is boldog vagyok, ha ez így marad, nem romlik tovább, és ennek nagyon nagy az esélye mostantól!!
Úgyhogy minden, az én betegségemben szenvedőt csak arra tudok biztatni, hogy AZONNAL kövesse a példámat, nem kell ehhez akkora nagy elhatározás, egyszerűen csinálni kell! Nem baj, ha nem sikerül elsőre 100%-osan betartani, hiszen senki nem úgy született, hogy ismeri a cukor- és liszthelyettesítő étel-összetevőket (itt a weboldalon ezeket is megtalálja és a velük készült finom ételek receptjeit - kell ennél több?). De már az is hatalmas lépés, ha a pörkölthöz nem kenyeret vagy rizst eszünk, hanem párolt zöldséget, a gulyáslevesből kihagyjuk a krumplit, édesség helyett meg egy-két db aszalt gyümölcsöt majszolunk el.
A minap elújságoltam egy fórumon egy másik "ízületesnek" ezt az egészet, aki azt mondta kb., hogy hű, nagy szerencse, hogy neked ez bejött, meg hogy biztos tréningezed is az agyad, hajtogatod, hogy igenis meggyógyulsz, nem kell gyógyszer, nem kell gyógyszer... stb. :-) Nos, erre azt tudom mondani, hogy természetesen hit nélkül semmi nem megy, de azért ez nem mindenre érvényes. Én 2-3 éves koromtól ebben nőttem fel és ugye egy gyerek ritkán szoktatja magát a pozitív gondolkodásra, vagy agykontrollra. :-) És azóta is amennyi mindenben hittem eddig a vegetarianizmustól a reflexológián át a homeopátiáig, valamelyiknek tuti be kellett volna jönnie, ha a hitet nézzük. Pedig nem jött be.
A paleo viszont igen! :-)
Móni
Egyébként hasi/emésztési problémákra (hasmenés, székrekedés, gyomorpanaszok pl. reflux) az 1. amit az orvosnak tennie kellene, a paleo használata a betegnél.
Kiütések, bőrproblémák (ekcémák, pattanások)
Szív-érrendszeri betegségek elkerülése végett, ízületi gyulladások elkerülésére, rákbetegség kialakulása ellen szintén paleo étrendet kellene követni.
Endometriózis, PCOS, IR a csajok kedvencei.
Elhízás, az egész világ kedvence.
Pszichés betegségek: pl. skizofrénia, epilepszia: paleo
Miért? Mert rengeteg betegségnek egyszerű oka van, hogy megbetegítenek az ócska kajáink.
És ezekre nem elég az eddigi, 'az átlag emberénél jobb' mindenféle ócska diéta.. bakker, gyógymód kell, azaz tiszta táplálkozás, ami megelőzi a krónikus betegségek kialakulását, ami egészséget hoz (azoknak akik ezt akarják is).
Azért, mert ha állítasz valamit töki, akkor azt illik bebizonyítani. A tudomány, és az érvelés így működik.
Te mondhatod hogy zöld az ég, és én mondhatom hogy oké, hiszek neked ha bebizonyítod. Csak ha nem tudod bebizonyítani, akkor felesleges olyasmit állítani, amiről tudni lehet az ellenkezőjét. Ezt egy ötéves megérti, neked nem értem miért okoz nehézséget. Pont ezért mondom hogy vallás amit követsz.
És szerinted nem tud semmit az említett figura. Akinek többszörös phdje meg habil meg akármije van a területén, szemben egy informatikussal. Látod ez a baj, hogy ilyen kisebbségi komplexusod van attól hogy a neve előtt címek vannak. Ez azért van mert sokévet tanult, és tudást szerzett a területén. Ha nem így lenne neked is lenne ilyened. Nem akarok belemenni ebbe, de általában az ostoba emberek ilyen szemléletűek, és szólják le a felsőoktatást végzetteket (illetve a tudományos fokozatokat). Te azt hiszed tudás nélkül jár a tekintély, pedig pont fordítva: tudás nélkül nincs tekintély.
ÓCSKA OKTATÁSI INTÉZMÉNY! FŰŰŰŰŰ te ember. mond ezt egy ott végzett hallgatónak és megkapod a pofánverésed az fix. mint én a terhes nőidtől ;)
Ennél a pontnál már látom hogy amit korábban írtam az ostoba emberek típusáról az teljesen helytálló is. Végezz már el egy ilyen ócska egyetemet, és utána nyilatkozz már arról, hogy mennyire semmi tudás nem jár vele. Világszínvonalú, mert olyan színvonalú tudást szereznek meg. Gondolom akkor nem jártál semmilyen egyetemre se, mert az mind tekintélyelvű számodra. Szegény orvosok mind téves dolgot tanulnak. Pedig csak téged kéne megkérdezniük.
Komolyan mondom hogy legalább annyira szánlak most emiatt, mint amekkorát kacagtam rajtad :D
Látod itt kezdődik a probléma. Hogy randommarci beírása szendi oldalán neked hiteles forrás. Holnap írok neki egy e-mailt hogy gyógyultam meg agydaganatból, és azt is kitesz jövőhéten.
Korábban kértem hogy ne olyan forrást küld már ahol a szarjaikat próbálják rámsózni, mert hiteltelen. Ha ez csodamütyi, akkor kell legyen klinikai teszt, megfigyelés, bizonyíték rá. Ez az egyik.
A másik:
Ugyan meg volt hagyva a csinos latin kifejezés, de itt egy egyszerű vastagbélgyulladásos fekélyről van szó. Egyrészt gyógyszeres kezeléssel gyógyítható, másrészt súlyosságtól függően diétával, amit orvos tanácsol. Legfőbb kerülendő dolog a tej. Ez 2 perc googlizás eredménye volt.
Nézhetném végig az összes ilyet, de ami emésztéssel kapcsolatos, nyilván egy diéta segít rajta. "jobban érzem magam tőle, több az energiám, izületek így, bőr úgy, körmök, stb" Én amikor átálltam testépítő étrendre, és mozogni kezdtem mindez ugyanúgy jött. És én zabálom a szénhidrátot. Ha valaki kicsit is odafigyel arra hogy ne cukrot egyen cukorral, és mozog kicsit, akkor a tünetek 80%át ugyanígy hozza. Nincs új a nap alatt.
Aki hurkát eszik köretnek a toroskáposzta mellé ne csodálkozzon hogy kivan mint a...
Meg ilyen hogy elhízott embernek magas CH diéta... Jézusom.
Gluténmentes diéta, a gluténérzékenynek!
Ez mind bullshit. Nagyon jól hangzik, meg néz ki ha felsorolják, de 5 perc utánaolvasással vagy józan paraszti ésszel kezelhetőek. Ez a nagy varázs? Mert akkor én is írok egy könyvet most már tényleg, és meggazdagszom.
Nah oké hogy a nyilvánvaló dolgokra jó, de ezen felül?
Meg említesz csomó olyan betegséget amiket eredményesen kezelnek gyógyszeresen.
Most tényleg csalódtam benned, azt hittem hogy valami fogósat mutatsz. Ez olyan mintha leírtad volna hogy a megfelelő diétával lefogysz (amit le is írtál).
Abban egyetértek hogy amin lehet segíteni (a segítés, és gyógyítás amúgy külön fogalom, látom eközött se teszel különbséget), arra javasoljon a doki diétát. Akár ezt. De ez nem azt jelenti hogy ez csodaszer, mint ahogy te hiszel benne.
Szóval csak kibújt a szög a zsákból, hogy kb annyira jó, mint bármelyik ésszerű, vagy célzott diéta. Miért kellett ettől félj, és mellébeszélj?
"mindenféle ócska diéta" Az a baj hogy te az agyhalottak által kitalált baromságokat nézed, én pedig egy drugs bunny, és pár óra utánaolvasás után tudom, hogy mi jó nekem. Neked csak annyi az érved, ami annak a madárnak aki megalkotta azt a tanulmányt: pellengérre állítod a nagyon rosszat. Ennyi a varázs.
Ahhoz képest hogy neked mekkora érveid voltak állítólag, hogy én ugye majd meg se tudok szólalni, ahhoz képest eléggé leégetted magad. Szép fokozatosan jöttem rá hogy míg az elején mondom na ez egy gondolkodó, és okos ember, már csak "hát ez teljesen hülye" maradt :(
Ezért nem szeretem az internetet, mert bármilyen ostoba elbújhat az anonimitás mögé, kibújhat a bőréből, és mer nagyot mondani. Csak nincs meg hozzá a mögöttes információ, és tudás se. Aztán már csak maradnak az ilyen nevetséges érvek hogy "tekintélyelvűség" és hasonlók. Így már értem miért kerülted a konkretizálást :)
Köszöntem szépen a figyelmet, ezt kb 5 perc alatt ki lehetett volna deríteni a csuda dologról (tényleg azt vártam hogy van valami csuda dolog, amiről nem tudok), és nem kellett volna egy hétig locsogást hallgatni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!