Tüdőgyulladásom van, fogyókúrázom, el vagyok tiltva a sportolástól, de ma összeszedtem magam és elmentem futni, most nagyon fulladok, valami tanács, hogy mit lehetne tenni?
Asztma pumpám van, azzal próbálkoztam, de nem használ
És miket ehetek?
Eddig ettem pár szem diót és egy almát
Az orvos azt mondta, hogy egyek sok gyümölcsöt, de azt nem eszem, mivel azok hizlalnak
Húst, tojást nem kívánom.
Egy kis zabot főzzek fel fehérje shakkel?-Azt szerintetek jó lenne mára ebédre-vacsorára egyben?
"Honnan tudjam, hogy szabad e?"
A legfejletlenebb állatok is betegség esetén bevackolnak, minimálisan mozognak, nem maratoni vadászatra indulnak. Ez a legalapvetőbb ösztön belőled teljesen kihalt, tehát megállapíthatjuk, hogy jó eséllyel egy életképtelen evolúciós hulladék vagy. Csak sajnos a társadalom az ilyeneket felkarolja. Na de hagyom a szociáldarwinizmust mára.
Bármelyik sportoló, de épeszű ember betegség idejére, főleg ha súlyos, felfüggeszti az edzéseit, és megemeli a tápanyagainak mennyiségét, mert összességében véve nő az igénye (láz, immunsejtek, regeneráció sokat kivesz ám). Akár még versenyre készülés közben is is van egy break, mert erőlködéssel tovább tart az egész gyógyulás.
Hát nem vagyok azért életképtelen, mert bírtam futni.
Ma már nem mentem, mert sokkal rosszabbul vagyok, fel se bírok kelni, nem is kívánom se inni, se enni, szóval ma tuti kcal alatt maradok bőven, mivel még ma nem ittam és ettem semmit se.
Neeeee, komolyan most örülsz, hogy rosszabbul lettél és nem tudsz enni?
Remélem ez kamu kérdés, és nincs ilyen agyatlan ember a földön.
Nem azért vagy életképtelen, mert bírsz vagy nem bírsz futni. Azért, mert az ösztöneid ellenére pocsékoltad az energiáidat a semmiért, hogy utána jó alaposan legyengülj... de áh, nem is mondom tovább, mert kár beléd.
Menj vissza az orvosodhoz, jól megdicsér majd, milyen okos vagy. Vagy fuss egy újabb kört, hátha utána már nem kell menned sehova, mert visznek tepsiben.
gratulálok
ha az orvos azt mondja egyél gyümölcsöt, akkor egyél reggel, miért? mert vitamin van benne, ami most segít, nem a napi 1-2 db gyümölcstől hízol vissza
tüdőgyulladással futni? jól van. most hosszabbítottad meg a betegséged. ülj a seggeden, edd meg a szaros gyümölcsöt és kész!
ja és örülj, ha most nem lesz vmi durva szövődménye... de úgysem lesz, hnap ha jobban leszel, nyomjál le egy 10K-t azért!
okos
Te egy igazi életképtelen állandóan fogyizós hülye p*csa vagy, te vagy az a típus akinek abszolút semmi más nem jár a fejében csak a kalóriák meg önmaga, kedvenc szórakozása a tükör előtt forgás, és más témája sincsen, mert csak ez tölti ki az agya helyén tátongó űrt. "nem eszem borsót mert szénhidrát" "nem eszem gyümölcsöt mert cukor" Mondd, te minek akarsz élni egyáltalán?? És a társadalomnak mi haszna van belőled? -.-
Csak közlöm veled, hogy egész gyerekkoromban (18 éves koromig) azt ettem amit anyám elém rakott, eszembe se jutott volna fogyókúrázni, és láss csodát, nem vagyok túlsúlyos, sőt, elég vékony vagyok. csak épp nem nassolgattam csipszet meg csokit, hanem GYÜMÖLCSÖT.
De gondolom te az a típus vagy aki 50 kilóról indult és célja a 40 -.-
Hát igazad van, ez az életem,csak a kalóriák járnak a fejemben, ezt jól gondolod, de tudod miért?-mert muszáj megfelelni! Nincs olyan, hogy dagi vagyok, vagy egyest kapok, nincs kimosva stb, el elvárás tőlem és nekem muszáj ezt adnom, hogy rajtam nem lehet kifogni, megtudom csinálni, hogy büszkék legyenek rám!
Amúgy 55 kiló vagyok és 176 cm magas, célom egyelőre 50, majd 48.
Amúgy örülhettek, mert rosszabbul vagyok, mert nem ment lejjebb a lázam, így vissza kellet menni orvoshoz, és kiderült, hogy középfülgyulladásom és arcüreggyulladásom is van. De valamilyen szintem nem is bánom, legalább egy kicsit kipihenem magam, és nem vagyok éhes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!