Hogy hitessem el magammal, hogy nem vagyok kövér? 13/l

13 évesen a gyerekek akármibe belekötnek. Hagyd őket figyelmen kívül!

171 cm-hez tökéletes a 61 kg. :D Ha nem tetszel magadnak, akkor vagy önbizalomhiányos vagy, vagy formásodnod kellene sporttal.

a 3. válaszoló vagyok

Az üzenet hosszúságáéért elnézést kérek, próbáltam rövidíteni, de úgy érzem, most talán mégis a kisregény lesz a hasznosabb.

Komolyan mondom, mintha a 8 évvel ezelőtti önmagamat olvasnám.

"Meghát.. Amikor ott vagyok én, és ott van a gebe "barátnőm" (nem vagyunk olyan jóban-hülye kis liba) Próbálok jófej lenni, kedvesen viselkedek az újonnan ismertekkel,,közvetlen vagyok. És mégis.. "

"szóval csak üldögélek olyankor... "

Hát ez az... Mindenkivel kedves vagy, akkor is ha beléd rúg, mert azt hiszed hogy akkor ő is az lesz egy idő után, úgyhogy leülsz a sarokba és rágódsz magadban, pedig legszívesebben hozzávágnád azt a széket...

---> a magadba fojtás legrosszabb megoldás. Ebből az "áldozatvállalásból" a többieknek az jön le hogy neked tökéletes ez a mellőzött szerep, így nem is változtatnak a hozzáállásukon, főleg nem a "barátnőd" aki így élvezheti a rivaldafényt, és úgy trajta fenn az önbizalmát, hogy leépíti a tiédet.

Nem kell hozzájuk/hozzá vágnod egy széket, az is elég, ha őszintén kimondod amit gondolsz. Ha rosszul esik amikor a súlyoddal élcelődnek, ne az legyen a válasz (gondolom ez szokott lenni) "de hát én próbálok fogyni de olyan nehezen olvadnak le azok a kilók..."(vagy hasonló mentegetőzés amikkel a tudtára adod hogy szerinted nekik van igazuk) hanem olyasmi amit itt is írtál: " Őszintén szólva nekem már kegyetlenül nincs kedvem a fogyókúrához, tökéletesen jól érzem magam így is."

és amit én mondanék, ha visszamehetnék az időben: "Egyébként gyanús hogy mindig az én testemet figyeled, nem vagy véletlenül leszbikus? Kezdek félni tőled..."<--- természetesen mindezt a legártatlanabb bociszemekkel, minta tényleg komolyan gondolnád, és legalább félhangosan, hogy égjen az osztály előtt mint a Reichstag :D

És végül tanmeseként, íme az én történetem, tanulj belőle:

kiskoromban én is duci voltam, cseszegettek, 13 évesen lefogytam ahogy te is, azt hittem minden rendben, mostmár békén hagynak...

erre mit talált ki az egyik lány? hogy milyen "ronda göndör dróthajam van", ami egyébként addig a kutyának se tűnt fel (és mellesleg ballagásra mindenki begöndörítette xD remélem érzed az iróniát), meg szemüveges vagyok... mikor egyszer így mindenki előtt cikizett, az egyik srác megjegyezte hogy "de hát a legjobb barátnőd is göndör hajú és szemüveges..." erre a válasz: "de ő olyan cuki"---> mert természetesen a legjobb barátnőnek volt önbizalma, jól taknyon tenyerelte volna egy ilyen beszólásért xDDD

Most 21 éves vagyok. Az egyetemnek "köszönhetően" a leadott kilóimat visszahíztam (nem, ez nem követendő példa, de ebben az esetben ne itt akadjunk fenn), ugyanúgy szemüveges vagyok és dróthajú.

DE

Többé már nem vagyok "kedves". ez nem azt jelenti hogy bunkó lettem, egyszerűen ha valami nem teszik, ha mással nem legalább az arckifejezésemmel "hangot" adok neki...

...sose volt még ennyi barátom, minden csoporttársammal jóban vagyok, egyszerűen csak azért mert már nem úgy viselkedek mintha a társadalmi ranglétra legalján csücsülnék, hanem tudom hogy ugyanolyan értékes vagyok mint ők, ezért ők is egyenrangú félként kezelnek! Avagy ennyi a titok: egyszerűen hidd el hogy ugyanolyan értékes vagy mint mások. :)

Akkor jöttem rá hogy meg kell változnom, amikor egy hozzám közelálló személy nagyon beteg lett...elgondolkodtam hogyha most ez velem történne, hogyan foglalhatnám össze az eddigi életem? "Mindennapos rettegés attól hogy mások mit gondolnak rólam. Ha valaki rám nevet az utcán már az is gyanús hogy rajtam... voltam én boldog? mertem én eddig élni? MAGAMNAK megfelelni? NEM...és már elment 19 év..." Sajnálom hogy egy ilyen történés kellett hozzá hogy erre ráébredjek, de erre mondják (bár ebben az esetben ez kissé morbid) hogy "minden rosszban van valami jó..."

Röviden összefoglalva az egészet: Bár természetesnek tűnik, de örülj hogy élsz, és MERJ is élni, úgy hogy (remélhetőleg 80 évesen) ha eljön az idő, azt tudd mondani: "Boldog vagyok, mert boldog voltam."

Nahát, nem hittem volna hogy még ez is stimmel :D Nekem is volt egy időben fiúsan rövid is, akkor vasalgattam állandóan, nagyon nagymamisan néztem volna ki ha nem XD

avagy nekem nagyon ilyen "birkás", ha hosszabb már a fodrász se bír vele : [link]

De mostmár megszerettem :D Tök praktikus hogy még fésülni se nagyon kell (jobban mondva nem is nagyon lehet xD)