Van tippetek ti hogy oldanátok (oldottátok) meg a motivációt? A lelkesedésem a sport/fogyás/diétázás iránt idővel elapad vannak tippek mivel tehetném tartóssá?

Nem tudom, te hogyan állsz önmagaddal. Hogy tekintesz magadra? Milyennek látod magad?

Nekem egy igazi mélypontom volt, akkor úgy éreztem, hogy undorító vagyok. Utáltam a tükörbe nézni, egyszerűen nem láttam semmi szépet magamon. Egyedül arra tudtam koncentrálni, hogy változtatni kell! Ekkor kezdtem új életet, most tartok a 4. hétnél és nagyon jól érzem magam. Mikor elkezdtem 161 cm-hez 61 kg voltam. Hét elején, amikor mérekeztem 60 kg voltam, de centikben már eléggé látványos a változás.

Engem az motivál, hogy látom, hogy centikben folyamatos a változás és már egyre többen megkérdezik, hogy fogytam? Vagy épp azt mondják, hogy jobban nézek ki, mint régebben.

Pedig néha én is úgy indulok el futni, hogy húzom a számat, de közben és utána is nagyon jól érzem magam! :)

Ez a nehéz nekem, elindulni, de utána minden jó!

Remélem tudtam segíteni!

16/L

Az első héten 3x mentem kocogni. Úgy mentem el, hogy még a ház elé sem értem le (3. emeleten lakunk) már fordultam volna vissza szívem szerint. Aztán csak elmentem, de mikor odaértem a pályára (kb. 5-10 percre van tőlünk) megkérdeztem magamtól, hogy komolyan gondoltam én ezt? Azt mondjuk tudni kell, hogy korábban nem sportoltam aktívan, sőt. Aztán bemelegítettem, mindenhol azt olvasni, hogy különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a bemelegítésre és a nyújtásra. Így is tettem, majdnem 10 percig tartott a bemelegítés, de kb. abban elfáradtam már.

Aztán csak elkezdtem kocogni, kb. 0,5 km után azt éreztem, hogy végem van. Az első héten nagyon sokat sétáltam kocogás közben és az elsőre kítűzött 3 km-t első alkalommal nem is sikerült teljesíteni. Szóval még sikerélmény sem volt, ami arra ösztönzött volna, hogy menjek megint.

De belülről éreztem valamit késztetést, hogy menjek és csináljam. Elmentem megint, ekkor sikerült a 3km-t lekocognom + rengeteget sétáltam ezen kívül közben, mindezt 50 perc alatt.

A 2. hét sem volt sokkal könnyebb, ráadásul a jobb bokám kicsit meghúzódott, ez megint nem sikerélmény volt. Mégis folytattam, mert éreztem valami belső kényszert, nem tudom, hogy mi ez, de hál'istennek azóta is tart. Csak most kicsit kezd átbilleni a ló túlsó oldalára. Szinte minden nap mennék futni, de nem a szabadidőm rovására, így viszont már megint nem haladok a tételeimmel és nem készülök a kisérettségire. Elég gáz, meg kell emberelnem magam. :D

Ami most hatalmas sikerélményt jelent nekem, hogy a kezdeti 50 perc alatt lekocogok 3 km-t és sétálok rengeteget helyett, ma már 40 perc alatt 3,5 km-t kocogok és 1-1,5 km-t sétáltok.

Holnap is megyek futni valószínűleg, akkor már 4 km-t akarok, de ha tesin is futunk (szerintem futni fogunk), akkor délután nem megyek, hanem tanulom a tételeket.

Szóval nálam valami belső kényszer van, ami nem tudom, hogy mi, de örülök, hogy van.

Engem az motivál, hogy bár mindig marha nehezen indulok el. (Futni, edzőterembe, fel a szobabrinyára, tornázni) utána marha jó érzés. Hogy megcsináltam, hogy ma megint tettem valamit az egészségemért, és a célért amit kitűztem magamnak. Ráadásul mióta rendszeresen sportolok (főként esti órákban mert ilyenkor érek rá) sokkal jobban alszom, és kipihentebb vagyok.

Persze van mikor beszólnak futás közben, meg mutogatnak meg ilyenek, zömmel olyanok akikre szintúgy rájuk férne a futás (érdekes, az izmos, jó pasik, csajok, sose bántanak, sőt) akkor csak rántok egyet a vállamon és otthagyom őket. Arra gondolok ilyenkor, hogy én sokkal jobban csinálom, mert törődök a testemmel, ők pedig nem.

Egyébként úgy sikerül még motiválnom magam napról napra, hogy másik sikereit olvasgatom blogokon, meg ilyenek, ettől nekem is kedvem támad folytatni, kitartani, mert ha ők megcsinálták, nekem is menni fog. Illetve egy képet tettem ki a szobám falára egy "álom alakról" amit szeretnék elérni. :)

A hűtőben mindig van sok gyümi, zöldség, mindig az van szem előtt, így arra késztet hogy azt válasszam, ne a szalonnát, zsíros sajtot, tarját amit a családom eszik.