Tényleg nagy a hasam? 24/L (képekkel)
Tegnap egy kissé kellemetlen szituációba kerültem. Egy rendezvényen jártam, ahol összefutottam egy régi ismerőssel, aki gratuált nekem a babához, én meg enyhén meglepődve mondtam neki, hogy sajnos az kizárt, hogy per pillanat terhes vagyok. Egy ideig eléggé kínos volt, de aztán elvicceltük a dolgot, hogy csak "foodbabym" van, így végül nem maradtak bennem negatív érzések ezzel kapcsolatban, később már nem is foglalkoztam a dologgal. Azt tudni kell, hogy egy (a képeken is látható), feszülősebb ruha volt rajtam.
Viszont reggel csak elkezdett foglalkoztatni az eset, úgyhogy megnéztem, hogy mit is láthatott tegnap az az ismerős. A tükör előtt konstatáltam, hogy ez bizony nagy, legalább is nagyobb, mint volt. Ráadásul reggel a fotók üres hassal készültek, tehát tegnap jócskán megtelve tényleg egy terhes kismamával vetekedhetett.
Mit gondoltok, ez már tényleg nagy, vagy megfelelő öltözködéssel elrejthető?
Szerintem puffadás, legalábbis én akkor szoktam érezni, amit írtál, hogy csak lógatva kényelmes a hasamnak.
A másik lehetőség hogy rossz a tartásod a deréki részen. Valószínűleg ez is fennáll az esetleges puffadás mellett is. Ennek javításához a csípőhajlító izmokat kell nyújtani, és a törzsizmokat erősíteni. Legkönnyebb ha gyógytornászhoz fordulsz, de a neten is összevadászhatod a szükséges infót, gyakorlatokat.
Amúgy a ruha előnytelen, tényleg úgy nézel ki tőle, mint egy vékony alkatú terhes, aki direkt mutatni akarja a pici pociját.
45-os vagyok.
Mit kell lepontozni?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!