Életemben először utálom magam a testem miatt, heti többször sírok, nem sikeres az életmódváltásom. Mit tegyek?

Túlsúlyos vagyok egy ideje, nagyjából 2 éve. Korábban már leadtam 11 kilót, akkor csak annyit kellett, azóta 20-at kéne (163 cm, 80 kg). Az egészségesen ment le, életmódváltásnak indult, csak aztán történtek rossz dolgok és visszahíztam a dupláját. Valahogy minden fontosabb volt, mint lefogyni, úgyhogy egy ideig nem is különösebben zavart.

Három hónapja történt, hogy a páromat bemutattam a nagymamámnak, aki valamilyen oknál fogva késztetést érzett, hogy dagadtnak nevezzen előtte. Hiába kértem, hogy hagyja abba, folytatta, sőt, amikor más családtagom is mondta neki, hogy ez érzéketlen volt, azt mondta, hogy dehát ez az igazság, nem fogja magában tartani. Aznap és másnap úgy sírtam, hogy elmondani nem tudom. Persze a barátom eddig is látta, hogy nézek ki és tetszik is neki, de úgy éreztem, azzal, hogy a dagadt szót használták rólam előtte, így lehet, másképp néz rám. Az eszemmel tudom, hogy nincs így, hiszen mindennap elmondja, hogy gyönyörű vagyok és tetszem neki, ő nem viselkedik velem azóta máshogy. De nekem azóta nem maradt abba a sírás, visszacsengenek a nagymamám mondatai, képes vagyok néha egy két órán keresztül ezen agyalni és sírni, utálom a testemet, folyton azt mondja egy belső hang, hogy undorító vagyok.

Itt jön az, hogy fogyjak le. Elkezdtem, le is ment 4 kg. De visszajött kettő. Most nem vagyok kitartó. Azóta, hogy lefogytam múltkor, eltelt 8 év és már sokkal nehezebb, már nem is tudnék ugyanúgy táplálkozni, mint akkor, mert változott az ízlésem, az életkörülményeim, stb. Talán a szervezetem is, mert rengeteg kaját kell ennem ahhoz, hogy jóllakottság jelentkezzen. Így tényleg nem megy, nem tudom, mit csináljak, mert valamit muszáj. Úgy érzem, csak akkor leszek értékes, ha normál alkatom lesz, akkor nem is tudnak majd mire beszólni, de most egyszerűen nem megy. Rám való ruha sincs már kb, semmi nem áll jól...

Aki volt ilyen helyzetben hogy lépett túl rajta?