Üres levest (leveskockából) gyakorlatilag korlátlan mennyiségben lehet enni?

" de az ilyen karalábé, petrezselyem, fehérrépa, zeller, és egyéb nyalánkságokat nem tudom leerőszakolni a torkomon, a szaguktól is rosszul vagyok, nem kényszerítem magamra."

És ugyanezt viszont örömmel megeszed aromák formájában (felerősített mű-ízzel) a kockában?

"És a rendes levesbe, amit pl borsóból, répából, krumpliból főzök (ami nem sűrűn van), ha nem is leveskockát, de delikátot minimum szoktam tenni..."

Akkor olvasd el ezt a cikket! Gasztronómiai Stockholm-szindrómában szenvedsz! Ahhoz ragaszkodsz, ami bánt téged, ami ártalmas.

[link]

CSak pár bekezdést idézek belőle...

"Civilizált világunk hemzseg a drogfüggő állatoktól, amelyeket senki sem gyógyít. A dílereket sem körözik. A kutyák és a macskák, haszonállatok tömegei élnek műaromamámorban a legismertebb tápszereknek köszönhetően. A nagyipari tápkeverékek kellemetlen alapízét ugyanis száz meg száz aromatrükkel fedik el a gyártók, másképp az állat hovatovább nem venné észre, hogy táplálékkal áll szemben.

Az aromaipar „friss, fűszernövényes szénára” emlékeztető ízt ajánl például a marháknak (HerbaromL), „harmonikus, vaníliás-tejes ízvilágot” a sertéseknek (NectaromP). A csont- és halliszt mellékízének kasírozására állítólag a MastaromP egészen kiváló. Jószághizlaláshoz gyakran használnak mesterséges édesítőszert, mert ez – más szubsztanciapótlókhoz hasonlóan – azt üzeni az emésztőrendszernek, hogy készüljön fel dús szénhidrátok, zsírok, egyebek emésztésére. Amikor a szervezet az ígértnél szegényesebb tápot kap, vagyis becsapták, a fölöslegesen termelt nedvek kielégületlenséget, savasodást, pszeudoéhséget okoznak. Az emlős még több tápot kér, hisztérikus éhsége támad, elégedetlenség vesz rajta erőt. Így lesz szenvedélybeteg a hízósertés: egyre több műtápot kér, függővé válik, természetellenesen felpumpálódik.

Hasonló folyamatok mennek végbe akkor, amikor egy főemlős „lájtos” termékeket, aluljáró-pogácsát, gyümölcsjoghurtot, zacskós levest fogyaszt, esetleg az ismert gyorséttermekbe jár. Epres joghurtjába fűrészporból készül a növényi eredetű aroma (alkohol, víz és más adalékok hozzáadásával). A világ egyik legdrágább fűszerével, a vaníliarúddal díszített fagylaltosdobozból vanilines fagylaltot kap, mely aromát a papírgyártás melléktermékéből állítják elő. A négyadagos zacskós leves két gramm dehidratált húsgranulátumot („száraztyúkot” tartalmaz, ami hét gramm tyúkhúsnak („nedves tyúknak” felel meg. Mivel ennyi húsból senki sem főzhet négy emberre tyúklevest, számos adalékra van szükség. A vegyészek nem is levesnek, hanem „hasonló oldatnak” nevezik.

........

........

Világszerte nő, nálunk meg kétségbeejtő arányokat ölt az ipari készítmények fogyasztása a háztartásokban és az éttermekben.

„Korszerű rágóanyagnak” nevezte el ezt a fajta ételt Jürgen Dollase, a Frankfurter Allgemeine szakírója: ha ehhez valaki túlzottan hozzászokik, az igazi ételt idegennek fogja érezni, ízlése infantilizálódik, ami persze fontos előfeltétele az engedelmes fogyasztói tömeg előállításának.

..........

.........

Az emlősnek létfenntartó ösztöne az ízlelés: így tudja megkülönböztetni a táplálékot a nem tápláléktól. Az alig vagy nem táplálékkal „dezinformált” ember viszont elveszti az iránytűt: nem tudja többé, mi az igazi és mi a hamis. Megszokja az értéktelent, sőt megszereti, ragaszkodni kezd hozzá, hagyományként kezdi ápolni, s ezzel lassú, de biztos önpusztításba kezd. Ez a gasztronómiai Stockholm-szindróma."