Mit tennétek a helyemben?

Régebben anorexiás voltam, sok kezelésen estem túl, két évig nem volt menstruációm. Nagyon nehezen kezdtem enni, viszont amikor rá vettem magam, már a szervezetem is elkezdett rendbe jönni. De még akkor sem jött vissza a menstruációm amikor már rendesen ettem.

Mindig mondták az orvosok, hogy híznom kéne, hogy visszajöjjön.

Nem hittem nekik. Naponta ötször ettem, egészségesen. Próbáltam ezzel rendbe hozni a dolgokat.

A vérvételek eredménye mindig jó volt addigra, látszólag minden jó volt.

Nem sokkal később megismertem a jelenlegi páromat, aki miatt rá vettem magam a hízásra. Ahogy 70kg fölé mentem egy-két kilóval, vissza is jött a havi bajom, és akkor be is állt, rendszeresen megjött.

De nagyon rosszul éreztem a bőrömben magam. Nem akartam fogyózni, mert féltem, hogy a körülöttem lévő emberek ehhez mit fognak szólni azok után ami történt velem.

De végül belekezdtem. Amikor a mérleg 77kilót mutatott, attól a naptól kezdve tudatosan elkezdtem fogyókúrázni.

Lefogytam 62kg-ra. Viszont ahogy ment lefelé a súlyom, a menstruációm is kezdett lefele állni rólam. Például tizenhetedikén jött meg mindig aztán hirtelen negyedikére esett, majd abban a hónapban amikor negyedikén megjött, megjött harmincadikán. Aztán következő hónapban már nem jött meg.

Féltem, hogy mi lesz, ha megint elmúlik. Ezért visszaszedtem 68kg-is, most rendben megjön.

Viszont nem érzem magam jól a bőrömben.

Viszont tudom, hogy van egy szerető párom, akivel hamarosan készülünk elköltözni, szeretnénk majd gyereket, és tisztában vagyok azzal, hogy szeret engem mindenhogy.

Mindig mondja, hogy ne foglalkozzak a divattal, azzal sem,hogy mások szerint az az "egészséges" akin nincs egy deka felesleg sem.

Sokszor úgy érzem, tudnám magam szeretni, de ha másra rá nézek, mindig kevés az önbizalmam. Sokszor mondják itthon, hogy buta vagyok, mert én 77kilósan is szép voltam. Abban az időben pár ügynökség is keresett engem, hívtak be és stb. Míg amíg vékony voltam nem. Mondjuk eléggé le is voltam épülve...

Most már eljutottam odáig, hogy szeretek enni. És boldog vagyok tőle.

Akkoreg főleg sokat eszek, ha a barátommal vagyok. De közben sajnos olyan a családom, hogy hízékonyak vagyunk. Tudom, hogy ilyen esetben az embernek figyelnie kell a kajára, de én nem akarok úgy élni, hogyha éppen megóhajtok valami bőségesebbet, azt ne egyem meg, mert már késő van, vagy mert az már "sok" lenne.

Hónapok óta össze vagyok zavarodva, és nem tudom, hogy mit kéne tennem.

Ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú regényt írtam, de próbáltam úgy leírni, hogy jobban meg tudjátok érteni.