Ki hogyan élte meg azt hogy házasság után nem sokkal válással végzödött minden?

Kedves kérdező!

Most lehet, hogy úgy érzed vége mindennek és magadat okolod, De hidd el jobban jártál így és sokkal jobb pár fog jönni és sokkal boldogabb leszel!

Tapasztalatból mondom!

Én például elfoglaltam magam, elkezdtem edzeni,

ha nem vagy lusta akkor rengeteg pozitív energiát ad és az Önképed is jelentősen javul.

Bízz magadban!

Jó lenne már rádöbbenni az igazságra!

Valami rejtett titok folytán - ha nem is mindenki - de az emberekből egy többségi hányad előbb vagy utóbb megcsalja a társát. Könnyűnek tűnik a félrelépés, ám senki nem gondolja végig, hogy milyen fájdalmat tud eredményezni. Aki átéli ezt az önbecslést porba sújtó helyzetet, mindenképpen sérül, akkor is ha azt mondja, hogy kilábalt belőle, ha másként nem, hát megváltoznak a nézetei, felfogásai a másik nemről, s egyáltalán a párkapcsolatról.

De mitől olyan könnyű a megcsalás? Mitől olyan fájdalmas a másiknak? Miért olyan mindennaposak, és elterjedtek ezek az esetek, s köztük olyanok is, hogy a társunk elhagy, vagy mi hagynánk el, mert úgy érezzük "becsapott engem", s menekülnénk, de a szívünk még visszatart?

Ma már NEM titok ez! Megfejtették az okokat, s tudják már a nagyon hosszú távú következményeket is, de alig-alig merik publikálni, mert az okok is, a következmények is valóságos világbotrányt eredményeznének. A magyarázat egyszerű, de azért nem annyira mint az egyszeregy, és a hormonkutatások területére kell tévednünk.

Az oxitocint - ami egy hormonunk - már régóta ismerik, simaizom összehúzó hatása folytán szülést is indítanak be vele. Azt a szülési folyamatot, amelyben magától is termelődik nagy mennyiségben, hiszen a méhösszehúzódást váltja ki. Ám azt pár évtizede fedezték fel, hogy ugyanez az anyag közben egy erősen ható kötődési hálózatot képez az agyban a megszületett csecsemő iránt. S ez a kötődés csak fokozódik a szoptatáskor, amikor szintén nagy mennyiségű oxitocin termelődik. Minden anya tudna mesélni arról, milyen fájdalmas lenne, ha elvesztené a gyerekét. S még felnőve is nehezen eresztik el önálló életre gyermeküket, olyan tartós és erős a kötődés hozzá. Gyakorlatilag örökké tart.

Alig több mint 10 éve derült ki, hogy ugyanúgy oxitocin képződik a szex alatt is, rendkívül nagy mennyiségben, s mindkét félnél ráadásul, s titokban egy másik fajta - intim jellegű - kötődést kialakítva. Minél több szex egymással, annál erősebb kötődés. S "örök időkre" szól. A több szexet jól biztosítja az orgazmus, amelyben az endorfin nevű - valódi droghatású - hormonunk rászoktat az együttlétre. S a kötődés azt az érzést váltja ki, hogy "egyek vagyunk", "egymáshoz tartozunk". Azaz: "ő az igazi". Akkor is, ha nem ő az. Pedig ennek az esélye - hiába a nagy szimpátia - egy durva érték: 4 szimpátiából csak átlagosan egyben találnak egymásra a párok, a többiben - valami egyszerű összeférhetetlenség miatt (ami nem a szex!) - idővel szakítaniuk kell. Azaz a túl hamar elkezdett szex alaposan becsap minket, és akár évekig is húzhatjuk a "se vele, se nélküle" kapcsolatunkat a kötődés érzete miatt.

Ha mindketten elsőre egymásra találunk, abban a nagyon erős kötődési érzet automatikusan egyben tartaná a kapcsolatot, s ritka a félrelépés. Egy evolúciós örökségünk ez a mechanizmus, amely az állatvilágban kb. 4 millió éve alakult ki őseinknél. S ez monogámiára programoz minket. Ám ha szakítanunk kell, ott a baj! A következő kapcsolatban ugyanúgy kötődésünk lesz, de egy másik partnerrel is. Ez megzavarja a monogámiát. Kihez is kötődünk valójában? Az agy nem tudja eldönteni, ezért poligámiára vált (más mechanizmusok is bekavarnak ebbe). Innen könnyű a megcsalás, a fájdalom okozása másnak. S egyébként is az előző "kiheverése" már más hozzáállást alakított ki bennünk.

Csak példaként egy friss felmérés (Patrick Fagan - 2017): Nőknél annak az esélye, hogy az első 5 évben elválik, megtizenkétszereződik ha volt a házassága előtt egy partnere, ahhoz képest, akiknél egy sem volt!

A következményekről, az évtizedek óta tartó népességcsökkenésről a fejlett nyugati civilizációban, s a 20 éven belül kitörő demográfiai válságról ("elöregedett társadalom") itt nem merek mesélni, s amitől nagyon sötét jövő vár hamarosan ránk. Ugyanis az 50 éve, a világ civilizált területén végigsöprő szexforradalomnak a hatása az, hogy rengeteg a csalódás, s ettől a családoknak, majd méregként terjedve a társadalomnak a boldogtalansága, és kevesen vállalnak gyereket. J. D. Unwin régi (1934-es) kutatása is megerősíti ezt, amelyben a történelemben 15 társadalomnál volt tapasztalható következetesen, s kivétel nélkül ugyanez a folyamat a szexuális korlátok ledöntése után.

Írásom nem egyéni fantazmagória, hanem - sajnos - tudományos tények, s én csak tolmácsolom, hátha fölébredünk még időben. Mert ha nem, akkor a pokoli ébredés sokkal fájdalmasabb lesz bármilyen szerelmi csalódásnál.