Hogyan teszitek túl magatokat egy váláson?

Csak 5 évig voltunk házasok, azelőtt 3 évig együtt voltunk. Azt hittem mi vagyunk a legboldogabbak főleg mikor megszületett az első kisfiunk. Mindig is voltak kisebb nézeteltéréseink de ez nem okozott nagy problémát. Igazából a feleségem volt az aki szeretett álomvilágban élni és többnyire emiatt voltak a veszekedéseink. Született mégegy fiunk és a születése után nem sokkal erősödtek a dolgok. Sokat veszekedtünk de szerettük egymást. Próbáltunk együtt maradni, rengeteg dolgot megtettünk a változás érdekében de azt hiszem hiába. Nem működött. Aztán békében elváltunk. A gyerekek nála vannak és neki új párja lett. Egy olyan ember aki pont az én ellentétem. Örülök neki, hogy most talán boldog de annak nem, hogy a gyerekeimmel úgy viselkedik mintha sajátja lenne. Annak örülök, hogy foglalkozik velük és talán szereti őket de ne viselkedjen apjukként. De nem tettem még szóvá, csak zavar. Már 2 éve, hogy így döntöttünk de még csak nemrég mondták ki a válásunkat. Eltelt ez a két év úgy ahogy, de most egyre erősebben érzem, hogy hiányzik. Bármi is volt, az ő gondolatával fekszek és kelek az utóbbi időben. Napközben is rengetegszer eszembe jut. Már valószínűleg sose leszünk egy család, de hogyan lehetne enyhíteni ezt a dolgot?