Miért veszik ennyire sokan természetesnek a válást?

Én abban a példában nőttem fel, hogy a szüleim nem váltak el!

Inkább anyám nyelt, miközben apám csalta, nyelt, miközben elhordta mindennek, és mindketten boldogtalanok voltak. Én pedig néztem a mártír anyámat, aki MIATTAM nem akart elválni, mert a gyereknek az a jó, ha együtt marad a család.

Kérdező, szerintem te nem látod át a helyzetet.

Másrészt, már én is szülő vagyok, és azt kell, hogy mondjam, hogy NEM VAGYOK HAJLANDÓ AZ TELJES ÉLETEMET ALÁRENDELNI A GYEREKEIM KEDVÉÉRT. Vagyis, ha válás előtt az mondaná a gyerekem, hogy ő nem akarja, hogy váljunk, akkor leülnék vele beszélgetni. Ugyanis a házasság két ember párkapcsolata, amibe a gyerekeiknek NINCS beleszólása.

Ez a hiszti, amit a kérdésben előadsz, nekem valami borzalmas ellenszenves. Egy hisztis kisgyerek, akit nem érdekel, ha anya és apa boldogtalan, és tönkremegy, de akkor is adják meg, amit ő akar! Ő, ő, ő, mindenkinek vele kell csak foglalkozni, körülötte forog a naprendszer, és a ő az élet egyetlen értelme, szóval miatta együtt kell maradni, mert azt mondta.

Ez még talán 4 éves elnézhető, de ha szabad kérdezni, te hány éves vagy?

Azt hiszem, ma olvastam egy elég érdekes okfejtést.

Miszerint tényleg pont erre neveljük a gyerekeinket azzal, hogy válás után az anya saját magát megerőszakolva, mosolyogva magyarázza a gyerekinek, hogy nincs azzal semmi baj, ha apa lelépett egy másik nővel. És hogy nem gonosz attól apa, ha kilép a házasságból, őt is hátrahagyva, mint egy darab szemetet. Mindezt azért, hogy a gyerek "ne sérüljön", és megmaradjon az apa-gyerek kapcsolat.

Nagyon elgondolkodtató vélemény volt, és rengeteg igazság van benne!

Ma tényleg az a "természetes", hogy egy házasság nem tart örökké. És legtöbbször a válás oka egy harmadik személy. Lehet ilyenkor takarózni, hogy "nem működött a házasság, nem került volna képbe, ha minden rendben van". De sok esetben látom azt, hogy a pasira rászáll egy kis ribizli "kolléganő", és akár hónapokig is szédíti, ostromolja, mire a pasi beadja a derekát. És egy egyébként jól működő házasságot rúg fel, hogy együtt legyenek. Aztán utólag győzködi magát, hogy köztük már régen nem volt minden "tökéletes".

Egyébként én pont ezért nem fogok szülni. Se most, se később, egyszerűen soha.

Azt nem lehet garantálni, hogy egy férfi és egy nő együtt marad. Mivel egyre elfogadottabb a félrelépés, és ezzel a válás is, így esélyesebb, hogy az én házasságom is válással végződne. Eleve a házasságban sem tudok hinni.

Másrészt pont azt látom, hogy egyedülálló anyának lenni megalázó. Mindenki a gyerekkel egyedül maradó nőn rúg még egyet.

Meg ugye válni még természetes... de elvált, gyerekes nővel ismerkedni már nem! (Itt a gyk-n is vannak elég cifra vélemények ezzel kapcsolatban.)

Mivel én is úgy érzem, hogy képtelenség szavatolni, hogy egy gyerek boldog családban, a saját szüleivel nőjön fel, így nem fogok gyereket szülni. Meg házasodni, és így elválni sem.

Mint "gyerek", válaszolnék. Annak idején bármit megadtam volna, hogy elváljanak a szüleim. Én és a testvéreim rendszeresen sírva kérleltük anyánkat a veszekedések után, hogy váljon el apánktól, mert egy agresszív alkoholista, de mindig csak a kifogásokkal jött. Ennek az eredménye az lett, hogy folyamatos terrorban és félelemben nőttünk fel. (Csakhogy pár dolgot említsek: a teljes fizetését italra költi, részegen az acélbetés bakancsát szokta anyámhoz vágni, tör-zúz, folyamatosan ordítozik, olykor bevizel az ágyába, égő cigivel alszik el. Nem voltak ritkák a kisebb verések. Velem szemben a legdurvább fizikai megnyilvánulása az volt, amikor lerántott az emeletes ágyról, de tesómat volt, hogy fojtogatta, fejbevágta. Az sem volt ritka, hogy késsel fenyegetőzzön. Gondolom még a mai napig is ezt csinálja, csak anyám nem mondja. Azt sosem fogom elfelejteni, amikor egyszer nagyon bekattant apám, és csak mi gyerekek voltunk otthon vele. Egy pisztollyal kezdett el hadosznászni, hogy megöl minket. Utólag kiderült, hogy csak egy játék pisztoly volt, de mi ezt nem tudtuk. Halálfélelmünk volt akkor és könyörögtünk neki, hogy ne öljön meg minket. Itt még csak oviba jártunk és már ilyeneket kellett átélnünk. Azt is szörnyű volt látni kisgyerekként, hogy bántják az anyámat és még csak segíteni sem tudok neki. Még az is rossz volt, ha csak sírt. Emlékszem, mindig próbáltam megvigasztalni és a plüss állataimat odanyomtam az arcára, hogy "puszit adjanak" neki, meg kezébe nyomtam, hogy ölelgesse, mert az segít.)

Hiába a 30 éves házasság, két szülő, testvérek, kutyák és macskák, mégis már 6 évesen megfogadtam, hogy sosem lesz gyerekem meg férjem. Most 22 vagyok és még mindig ezen a véleményen vagyok.

Kérdező, a fantáziádra bízom, hogy ilyen körülmények között felnövő gyerekekből milyen felnőttek lesznek. Egy kis segítség: egy borsodi szegény falu + egy alkesz apa + egy áldozatszindrómás anya + csaknem 20 évnyi félelem és terror + szegénység = ??

Számomra nem "természetes" a válás, DE:

A szüleim nem váltak el, annak ellenére, hogy 25 éve marják egymást és hálát adtam volna az égnek, ha elválnak. Mit láttam így? Azt, hogy Anyám képes mártírkodni és úgy élni, hogy közben tök boldogtalan.

Most, mint én is szülő, mit tettem? Egy jó darabig ugyanezt. Benne maradtam egy kapcsolatban, ahol nekem kellett eltartani a pasit, állandóan társkeresőzött, mindenért engem hibáztatott, és még csak KOMMUNIKÁLNI sem lehetett vele. Igy nehéz megjavítani egy kapcsolatot, ha csak az egyik fél "nyomja", de a másik nem fogékony rá, ezt jól írták.

Az én exem akkor akarta teljes erőbedobással helyrehozni a dolgainkat, amikor lebukott egy nővel, kidobtam (még igazából EKKOR SE!), majd rá 1,5 hónapra összejöttem valakivel. Na onnantól tepert ezerrel. Addig semmit. De akkor már késő volt, 9x megbocsájtottam, 10.-re nem voltam hajlandó.

EGy fedél alatt éltünk még egy ideig kényszerből, de akkor már a gyerekek könyörögtek, hogy nézzünk lakást és költözzünk végre el, nem bírták a feszültséget.

Most külön vagyunk, a párommal akivel akkor megismerkedtem, azóta is együtt vagyunk.

A 12 évesem szerint a párom "kiszinezett", kicserélt minden szempontból, kivirultam. Egész más nekik egy ilyen anyuka mellett, mint a régi mellett. És ezt a gyerekek ki is mondják.

Kérdező, amig nem vagy ilyen helyzetben, addig érthető, hogy úgy gondolkozol, de sosem tudhatod, hogy mit hoz az élet.

Mert inkåbb eldobjåk, mint megjavītjåk.Nem kell a felelőssėg sok fėrfinak, ha mår gyerek van.

Most vålok, prôbåltam megbeszėlni, ami tőlem telt mindent megtettem, a fėrjem meg csak hårītotta a kommunikåciôt, vėgül megcsalt.Megalåzva, hülyėnek nėzve ėreztem magam, most rakom össze pszicholôgus segītsėgėvel az önbecsülėsem.Az, hogy nekünk kellett költözni, ôvodåt våltani, a fiam bepisilt, bekakål a legfåjdalmasabb.

A szüleim a nyåron ünnepeltėk az 50.håzassågi ėvfordulôjukat.Ők is veszekedtek, voltak hullåmvölgyek, de megoldottåk.

Kérdezd meg tőlük.

De ne várj ésszerű választ.