Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan "kaphatnám" vissza a feleségemet? Pedig még itt van a közelemben.
35 vagyok, a feleségem 30. Lassan 5 éve vagyunk házasok, és van egy 2.5 éves gyönyörű kislányunk. A terhesség elejétől kezdtünk eltávolodni egymástól testileg. Egészségügyi problémák is közrejátszottak, mindkét oldalról, amit nem tudtunk akkor teljesen megoldani. Én nem vettem észre hogy a feleségem kimondva, de főleg kimondatlanul szenvedett attól, hogy nem úgy bántam vele, ahogyan kellett volna. Mindezek mellett úgy érzem, hogy az életemet adnám a családomért, és nagyon szeretem a feleségem, és a kislányom is. Most ott tartunk, hogy ő teljesen(?) elhidegült tőlem, és már nem veszi a közeledésemet. Nem tud bízni bennem, pedig én úgy érzem, hogy most nyílt ki igazán a szemem, hogy tényleg elveszíthetem őket. Pár napja közölte, hogy nem szeretne már velem lenni, és váljunk szét. Nem pont ezt mondta, de a lényeg ez. Azt mondta, hogy 2 választásom van. Vagy vége teljesen, vagy elköltözöm kis időre, és megnézzük, hogy létrejön-e az a kis szikra, aminek a segítségével újra egymásra találhatunk.
Attól félek, hogy a távolság és az esetleges reménykedés kinyírja a szívemet, és ha egyszer kilépek az ajtón, már soha nem tudok úgy visszajönni mint régen. Ha egyátalán visszajöhetek.
A szép szó, a figyelmesség, sms-ek, e-mail, a virág már nem hatásosak.
Mit tegyek? Próbálkozzak valami mással még?
Vagy menjek el, és találjam ki, hogy tőlük távol mit kéne csinálnom? ennél már csak az lenne rosszabb, ha tényleg vége lenne...
Elhidegült, nem bízik meg benned...
Csoda kell ahhoz hogy újra összejöjjön veled
Miért ide irogatsz?
És azt nem mondod amit tettél velem????
miért nem említed meg a pornó nézést minden este,most te leírtad úgy ahogy KÉNE lennie,de nem így van!!
már nem lesz köztünk semmi.
tényleg őszintének látom az akaratodat, jójó h eltávolodtatok, de azért csak volt valami más ok is, a klasszikus pénz v túl sok munka?.....szerintem még nincs veszve semmi, mivel választás elé állított.....mivel nő vagyok nálam ez azt jelentené, h figyu döntsd el h akarsz e minket, mert én már nem bírom ezt.....
mi lenne ha elmennétek egy pár napra kettesben? országhatáron belül vagy akár kívül esetleg valami extra meglepetés Róma, Párizs?.....ahol egymásra tudnátok hangolódni újra....szerintem a szikra nem lobban fel, ha külön vagytok, max csak hiányzik a másik, de ez nem biztos h elég.....
Beszélgetés! Sok-sok őszinte beszélgetés.
Kérd meg, hogy mondja el, hogyan jutott erre a szintre, és ne csak hallgasd meg, hanem, ha valahogyan tudsz is tenni ellene, akkor tegyél. Szerintem adjátok le a gyereket nagyszülőhöz, és menjetek egyet vacsorázni, szórakozni, igyatok meg néhány italt, akkor talán jobban megnyíltok egymásnak.
Én azt vallom, hogy a jó házasság alapja az őszinteség és a kompromisszum készség.
Nem értem, hogy a "nem úgy bántam, ahogyan kellett volna alatt mit értesz". Ha esetleg megütötted, biztos, hogy elhagy...ha eddig nem tette. A bizalom mitől szállt el? Megcsaltad? Szó nélkül elköltötted a közös pénzt vagy a sajátodat?
Ezek lényeges dolgok.
Ettől függetlenül a legtöbb nő számára könnyebb a korábbi kapcsolatot feltámasztani, mint új partnert keresni.
Udvarolj neki úgy, hogy elolvadjon tőle.
Változtass a külsődön (új stílus pl. fiatalosabb nem árthat, vagy ne maradj ősz, ha esetleg van pár ősz hajszálad), éreztesd vele, hogy szereted, de ne szavakkal, hanem mozdulatokkal és tettekkel. Ha nincs új férfi a láthatáron, akkor a kitartó ostrom és a gyengédség visszatereli hozzád újra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!