Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha esélyes hogy az egyetlen gyerekünk nem tőlem van, akkor válás után semmit nem kell már fizetnem, igaz?
28 vagyok, a feleségem 26. A baba kb egy éves és külsőre egyikünkre sem ütött (szem, hajszín többek között). Most várok DNS-teszt eredményére. Ha az enyém, akkor no problem, visszaülök a helyemre és nevelem tovább.
Konkrétan azért is vagyok ilyen ebben, mert egy ismerősömnél is tíz év után derült ki, hogy a 2-ből 1 gyerek nem is az övé.
Ha nem, akkor elválok és viszlát. Most tegyük fel hogy így lesz:
A lakás albérlet, de nekem elég komoly megtakarításom van, mert jól keresek és mindig spórolós voltam és főleg ezt féltem a válástól. Azt olvastam hogy ami a házasságunk alatt jött pénz (ez másfél évnyi idő volt), azt meg kell osztani, de ami a házasság előttről jön azt nem.
Tehát ha van a bankban mondjuk 14 millióm, de abból csak a házasság idejéről 2 millió származik, akkor végül csak 1 milliót kell abból adnom, igaz?
Kocsi sincs, ezen kívül csak ingóságok vannak (TV, laptop, ágy), de azokból sem sokszázezres tételek
Ha követelnének gyerektartást egy gyerek után, aki nem az enyém, akkor a fejemben van egy terv, hogy elhúznék külföldre ez elől.
"Hogy eltűnt a kérdező"
Igen, mert nem ez az oldal életem középpontja. A múltkor regisztráltam ide ehhez a kérdéshez és most is csak azért jöttem fel, hogy tegyek fel még 1-2 kérdést a Jog vagy Család kategóriákban.
Nem az enyém a gyerek. Több mint 200 ezer forintba került ezt megtudni, de megérte. A feleségem csak habogott, amikor elmondtam neki mindent. Egyszer szidott, másszor sírt, harmadszor könyörgött, negyedszer fenyegetett, stb. Mondta hogy csináljunk még egy tesztet, vagy akár ő is csinál a gyerekkel magának. Mondtam, hogy oké, de nem az én pénzemből.
Ügyvédet már kerestem, meg egy középiskolai régi jó barátommal már leszerveztem, hogy mostantól akkortól mehetek hozzájuk lakni pár hétre, amikor csak akarok, ha elköltöznék itthonról.
A nők válaszait valóban érvénytelennek tartom ebben az egész kérdésben. Mert velük nem fordulhat elő olyan, hogy a párjuk félredugása miatt egy olyan gyereket kell nevelniük, aki biológiailag nem az övék (kakukkfióka ugye) és a híres empátiájuk ellenére sem tudják magukat ebben az esetben úgy néz ki egy férfi helyébe képzelni.
Szerintem az itt válaszoló nők sokkal inkább a feleségem helyébe képzelték magukat, mint az enyémbe, hogy milyen rossz is szegény nőnek, hogy félrekúrt, megszülte valakinek egy másik ember gyerekét, aztán most elhagyják "szegénykét", ő meg ott marad gyerektartás nélkül.
"m az itt válaszoló nők sokkal inkább a feleségem helyébe képzelték magukat, mint az enyémbe, hogy milyen rossz is szegény nőnek, hogy félrekúrt, megszülte valakinek egy másik ember gyerekét, aztán most elhagyják "szegénykét", ő meg ott marad gyerektartás nélkül."
Sajnálom.
Egyébként meg erről beszéltem, egyet tudok érteni a kérdezővel. Elég átlátszó volt ez a magyarázkodás.
Lehordani mindenféle elmeháborodott, beteg embernek.
Közben meg igaza lett.
Tényleg sajnálatos, hogy nem a tiéd a gyerek, akit annak hittél, a feleségedre meg nincsenek szavak. :/
De akkor ezek szerint nem elmebajos vagy, hanem volt ott más gyanú is. Én csak ezt nem értettem... Mert a haver sztorija az nem elég esély szerintem.
Na, jöjjenek a feminista hozzászólások is. Nő jogai, gyerek érdeke, disznó férj, hűség, bizalom...
Ja bocs, most hirtelen nem aktuális. Undorító, hogy ebben a világban ha ha a férj és feleség között nézeteltérés van, általában a feleség mellé állnak függetlenül mindentől. Mintha a férj (és férfi) eredendően utálandó lény lenne, akinek alap esetben nem lehet igaza.
Kérdező, a te eseted is egy újabb koporsószög a társadalomba, amiben a férfiak nem hajlandóak családot alapítani, mert alapból ők vannak hátrányban, és olyan törvényeket, törvényhozó testületet kreálnak, amiben a férfiaknak kuss a nevük.
Ennél a kérdésnél legalább háromszor lehúztak majdnem 0%-ra, de úgy néz ki megérte, hogy a tesztre biztattalak. Sajnálom, ami veled történt, és hogy ilyen nők léteznek. Én is ismerek többet is, aki csalja a barátját, pedig alig ismerek nőket. Hidd el, a gyereknek is könnyebb lesz elveszteni egy (most még) szinte ismeretlen valakit, mintha később derült volna ki, amikor már az apjává váltál a szemében. Rólad nem is beszélve.
Ezt a válaszomat is lepontozhatjátok nyugodtan, lányok, meg mondhatjátok, hogy "lol. milyen emberek vannak. :D"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!