Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha esélyes hogy az egyetlen gyerekünk nem tőlem van, akkor válás után semmit nem kell már fizetnem, igaz?
28 vagyok, a feleségem 26. A baba kb egy éves és külsőre egyikünkre sem ütött (szem, hajszín többek között). Most várok DNS-teszt eredményére. Ha az enyém, akkor no problem, visszaülök a helyemre és nevelem tovább.
Konkrétan azért is vagyok ilyen ebben, mert egy ismerősömnél is tíz év után derült ki, hogy a 2-ből 1 gyerek nem is az övé.
Ha nem, akkor elválok és viszlát. Most tegyük fel hogy így lesz:
A lakás albérlet, de nekem elég komoly megtakarításom van, mert jól keresek és mindig spórolós voltam és főleg ezt féltem a válástól. Azt olvastam hogy ami a házasságunk alatt jött pénz (ez másfél évnyi idő volt), azt meg kell osztani, de ami a házasság előttről jön azt nem.
Tehát ha van a bankban mondjuk 14 millióm, de abból csak a házasság idejéről 2 millió származik, akkor végül csak 1 milliót kell abból adnom, igaz?
Kocsi sincs, ezen kívül csak ingóságok vannak (TV, laptop, ágy), de azokból sem sokszázezres tételek
Ha követelnének gyerektartást egy gyerek után, aki nem az enyém, akkor a fejemben van egy terv, hogy elhúznék külföldre ez elől.
Ha nem a tied a gyerek, akkor nem kell fizetned rá.
(OFF: A stílusodtól a bicska kinyílik a zsebemben függetlenül attól, hogy neked van igazad. Engem lesújtana, ha az általam nevelt babáról kiderülne, hogy nem az enyém, és igen komoly dilemmába kerülnék. Ha pedig így viselkednék, és utána kiderül, hogy az enyém, akkor el is ásnám magam hat méter mélyre... Nem szereted te ezt a gyereket, de egy kiegészítő a párkapcsolatodban.)
Először a kérdésre, ha nem a tiéd lenne a gyerek, akkor egy kicsit hosszas jogi hercehurca kezdődne, de gyerektartást nem kellene fizetned. A vagyonelosztás elvileg a közösen szerzett vagyonra szól, de ezt nehéz pontosan meghatározni.
És most egy kis off, mert nem értem a szituációt.
Harmónikus családi életet éltek, majd egy nap csak úgy eszedbe jut, hogy a gyerek nem hasonlít rád, lehet nem tőled van, ezért apasági vizsgálatot csináltatsz, és a vizsgálat eredményétől függően csendben maradsz vagy válsz? Közösen felépítettetek valamit, amit hirtelen, szó nélkül képes lennél összedönteni? Szerintem nem így kellene, de nem az én életem, szóval...
Vagy már egy ideje vannak problémáitok, és a vizsgálattal szeretnéd eldöntetni, hogy mit tégy? Ez elég szánalmasan hangzik.
"Miért kéne kockáztatnia, hogy más gyerekét neveli? Ha nekem lesz gyerekem, természetesen a DNS vizsgálat lesz az első, mindentől függetlenül."
lol. milyen emberek vannak. :D
1:
Ha férfi vagy, bármikor szívesen teherbe ejtem a barátnődet/feleségedet, aztán kérlek neveld majd a kicsit tovább. Köszönöm!
2.
Szeretem, ha tudom az enyém. De az első válaszolónak szóló ajánlatom neked is áll. Nehogy már a gyerekedet ami tőlem van, ne szeresd. Ha nő vagy (ami a válaszod alapján lehet), akkor meg szerencsés vagy, mert egy ilyen dilemmába sosem tudsz kerülni és fel sem bírod fogni milyen az, ha egy gyerek nem tőled van, amit annak hittél.
3. Köszi a választ, de rosszul gondolod. Pár hónapja derült ki az, amit fentebb is írtam, hogy egy ismerősöm megtudta az egyik "gyereke" nem is tőle van. A múltkor pedig olvastam egy cikket, ami szerint A FÉRFIAK AKIK AZT HISZIK A SAJÁT GYEREKÜKET NEVELIK, AZOK 4-10%-BAN MÉGSEM A SAJÁTJUKAT NEVELIK. Ami elég komoly százalék, te is láthatod.
Ez a két dolog ültetett bogarat a fejembe az utóbbi időben és jobb biztosra menni, minthogy egy kakukkfióka legyen nálam.
4.
Tudom. Én is sajnálnám őt, de nyilván első a saját életem, nem egy IDEGEN EMBER gyerekéé. De mondom, ha a gyereknek fos annyira szerinted, akkor szívesen teherbe ejtem a te feleséged is, aztán kérlek hogy neveld már a közös gyerekemet vele ezután egész életedben.
5.
Így van. Szerencsére Magyarországon még nem kell mindkét szülő beleegyezése a DNS-vizsgálathoz.
8:
Mindig szerettem volna (jó) apa lenni, mert sajnos nekem és a húgomnak nagyon rossz édesapám volt (alkesz, aki leszart minket) és nekem mindig az egyik nagy vágyam volt, hogy a saját gyerekeimnek szerető, jó apja legyek.
Életem egyik legnagyobb vágyott eredménye az, hogy tudjam a gyerekeim úgy gondolnak rám, mint akiknek jó apja voltam.
9:
Teljesen félre érted amit mondok. Azt mondom, hogy MINDEN FÉRFINAK FONTOS, HOGY A GYEREK AKIT NEVEL ÉS A SAJÁTJÁNAK HISZ, AZ TŐLE LEGYEN.
Engem baszogatnak fentebb azért, hogy "de gonosz vagy, ha nem tőled van a gyerek akkor nem szeretnéd?" - Igen, pontosan így van. De a férfi válaszolókat arra bíztattam, hogy képzeljék magukat a helyembe. Nyilvánvalóan ha saját gyereket akarnak, akkor nem nevelnék más gyerekét a sajátjukként úgy, hogy a nő megcsalta őket és más gyerekét hordta ki. Ha meg én vagyok a rossz ember, hogy nem szeretnék olyan gyereket, akit az enyémnek hittem, de nem az enyém, akkor nyugodtan ejtessék teherbe a feleségüket más férfival, aztán neveljék annak a gyerekét, ha nekik mindegy hogy a gyerek nem tőlük van
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!