Most őszintén, miért nem lehet ezt így csinálni?

Ehhez, amit ti csináltok az exeddel, intelligenciára van szükség, az pedig sajnos nem adatik meg mindenkinek. Intelligencia kell, és az, hogy olyan emberrel vállalj gyereket, akire soha nem leszel képes a későbbiekben sem ellenségként tekinteni. Olyan emberre, akit ismersz és nem csak együtt éltek. Olyan emberre, akit nem tudsz jobban gyűlölni, mint amennyire a gyerekeiteket szereted.

Normális esetben két ember nem egy házassági levél miatt tart ki egymás mellett. Nem azért segítik, szeretik egymást, mert kötelező. Hanem azért, mert család AKARNAK lenni. Én pont emiatt nem értem azokat, akiknek a szemében egy házasság magasabb rendű kapcsolat tud lenni egy tartós együttélésnél. Pedig gyakorlatilag ugyanaz mindkettő, csupán egy szertartás a különbség közöttük. Ha valaki menni akar, azt a papír sem tartja vissza, legfeljebb macerásabb a szakítás.

Visszatérve rátok, szerintem ez a normális, amit ti csináltok. Hiszen amíg együtt éltetek, addig is előfordulhatott, hogy valamelyikőtöknek nehezebb hónapja volt, és ezért nem tudott ugyanannyit adni a családi kasszába, mint általában. Mint ahogy igazi szülőknek az is természetes kellene legyen, hogy ha jobb hónapjuk van, akkor önként és dalolva költenek többet a saját gyerekeikre... Ehhez normális esetben nem kellene se ügyvéd, se bíróság.

Az az apa, aki válás után nem fizet, vagy nem annyit, mint amennyit tudna, az nem igazi apa. Mint ahogy az az anya sem igazi anya, aki azonnal bíróságra rohan, ha egy-két hónapig nem tud az apa úgy fizetni, ahogy szokott, mert mondjuk épp nehezebb helyzetbe kerül. Nem normális, hogy csak a kijelölt napokon találkozhat apa a gyerekeivel. Sem az, hogy találkozhatna velük, de mégsem keresi őket. Nem normális (sőt, az ilyen szerintem nem is való szülőnek egyáltalán), ha a szülők a másik szülő ellen hangolják a gyerekeiket, ha büntetik a gyereket azért, mert ő mindkét szülőt szeretni meri.

Ha én valaha annyira szerettem a páromat, hogy közös gyerekeket vállaltam vele, akkor igenis kötelességem, hogy minden vélt, vagy valós sérelmem ellenére normális viszonyban maradjak vele akkor is, ha a párkapcsolatunk már nem működik. Ha erre nem vagyok képes, akkor nem szülök neki egyáltalán. Mert a gyerek egy életre szóló kapocs. Sokkal inkább az, mint egy házassági papír...

Csatlakozom az előttem szólókhoz.Viszont ami még sok feszkót okozhat,ha az anyának nincs annyi keresete,hogy a gyerektartás ne képviselje a szerves részét a havi költségeinek.Ilyenkor ha kimarad a gyt vagy sokkal kevesebb jön,nem tud olyan nagylelkű lenni,hogy hagyja ezt szó nélkül.Nálunk mindig pontosan jön,de ha csak egyszer is nem jönne,akkor igen csak gondolkodnom kellene,hogy nem fizetek rezsit abban a hónapban,vagy nem eszünk.Szóval könnyű ezzel nagyvonalúskodni,ha anyagilag nem nagyon számít,hogy van gyt vagy nincs,ellenkező esetben viszont nem.

A kérdésedre válaszolva...persze,így kellene mindenkinek,de amíg nem egyformák az emberek,és a körülményeik,addig ez sem elvárható.