Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mennyi gyerektartást kérhetek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyi gyerektartást kérhetek?

Figyelt kérdés

2 éve váltam el. Nagyon nehezen ment a megegyezés. A Férjem azt hazudta, hogy minimálbért keres, pedig havonta kikapott legalább 200 ezer forint fizetést. Így 20 ezer Ft havi gyerektartásban állapodtunk meg, amit a férjem soknak gondolt. A bíró azt javasolta, hogy egyezzek bele és 2 év után kérjek emelést.

Letelt a 2 év. A gyermekünk azóta szemüveges lett, fogszabályzót hord, és gimnáziumban folytatta tovább a tanulmányait. A többletköltségekbe nem fizetett az apuka semennyi pénzt, hiába kértem.

Azóta az exem munkahelyet váltott, kb. 100 ezer Ft-ot kap kézhez, amit 130 ezerre fognak emelni a következő hónaptól. DE! Kapott egy állásajánlatot pár hete, ahol 200 ezret ajánlottak neki nettó, és nem fogadta el.

Amúgy a szüleivel lakik, akik nem kérnek tőle a lakhatásért és a kajáért pénzt. A munkahelyén pedig ingyen étkezhet. csak sejtésem van, hogy van valamilyen mellékes keresete, ami miatt nem kellett neki a 200 ezres állás.



2015. ápr. 15. 14:41
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
68%
30at nyugodtan.
2015. ápr. 15. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
100%
"Kérni" bármennyit, a bíróság állapítja meg. Keress rá, változtak elég erősen a Gyt. szabályai.
2015. ápr. 15. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
63%
Nos, kérhetsz bármennyit, de a 20 nem olyan rossz. A nem elfogadott allasjanlat marhára nem számít
2015. ápr. 15. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
81%
Segítségül: [link]
2015. ápr. 15. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
63%
3-as,a 20 nem olyan rossz? Szerinted egy kamasz gyerek havi költsége ki van 40 000 Forintból? Ebből a szemüveg, fogszabalyzo, nyári tábor, zsebpénz nincs ki, de akkor nem evett, nem lakott sehol. Vicc.
2015. ápr. 15. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
43%
Bocsáss meg, utolsó, de a 130bol nem fognak többet megítélni. Tudod van, ki ennél kevesebbet kap. Mellesleg ugye a gondozo szülő is költhet valamit a gyerekre, Pl a családi pótlék 13700, meg ott a családi adokedvezmeny is.
2015. ápr. 15. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
56%
Egyébként se szemüveget, se fogszabalyzot nem kell havonta venni.
2015. ápr. 15. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
Oké, te meg tudnál élni havi 40 000 forintból? Mert elárulom, hogy az iskola és a fejlődés miatti étvágy miatt egy kamasz fiú költsége több, mint egy felnőtté. Mert ugye apuka ad húszat, anya elvileg még húszat kéne csak, hogy hozzá adjon. Vicc, hogy emberek azért csinálnak gyereket, hogy az nélkülözzon. Persze itt anyuka tuti hogy az apuka által adott pénz kb dupláját hozzá teszi.
2015. ápr. 15. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
56%
Jaj hagyjuk már ezt a dumát. A gyerek nem önmagában létezik, hanem az egyik szülonel. Hogy én mennyibol tudnék élni, annak közé nincs ahhoz, hogy a gyerekemet mennyibol tudom eltrtani, ha velem él.Kapaszkodj, én anélkül is felneveltem és eltartottam, hogy a másik szülő hozzajarult volna egy fillérrel is - meg akkor is, amikor munkanélküli lettem. Tudod a kamasz is megvan internet, telefon, márkás ruha nélkül. Nyilván az ember szeretne megadni az extrákat, de ha nincs miből, akkor merlegel.
2015. ápr. 16. 05:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 A kérdező kommentje:
Ha nincs semmilyen extra kiadás, akkor valóban elég lenne a kapott 20 ezer Ft. De egy kamasz gyerek a ruháit pár hónap alatt kinövi, ha beteg lesz gyógyszer kell, ami nem két fillér, a fogszabályzó 60 ezer Ft volt, a szemüveg 30 ezer. Ezek melett még ott van az, hogy zeneiskolába jár, buszbérletet kell venni neki, osztálypénz, kirándulás, és nem utolsósorban azok a tankönyvek, amik a tanévkezdéshez kellenek. Tavaly még tudtam járatni külön angolórára és sportra, de most már nem, pedig magamra szinte csak a minimumot költöm. A gyereknek mindent megadnék szívem szerint, de sajnos nem tudok.
2015. ápr. 16. 07:38
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!