Hogyan teltek az utolsó napok a válás eldöntésétől a szétköltözésig?

Nalunk egy kicsit feszelyezetten, de baratsagosan, vettem a szeretojenek egy uj kavefozot (mert az enyemet szerette volna) es megvettem neki a kedvenc parfumjet, es mellekeltem melle egy kepeslapot amiben leirtam, h koszi az elmult eveket:-)))

A bucsuzas furi volt. Alltunk a szoba kozepen, hatizsak a hatan a csaj megjott, h kivigye a repterre sok omosat nem tudtunk mondani, annyi h vigyazz magadra, nagy oleles, ajto becsuk, kocsi elhajt en meg ott alltam, h jeeezuuussssom most mi lesz.

Ez 5 percig tartott es utana valami olyan szintu felszabadultsag tort ki rajtam, h ugraltam az agyon oromomben, atjottek a haverok partizni, es ket het mulva megismerkedtem a jelenlegi ferjemmel akivel minden no.

Egyebkent en akartam valni mert nem voltam vele boldog, plusz megcsalt de a mai napig joban vagyunk, vannak kozos barataink, talalkozik a szuleimmel rendszeresen, sot az uj felesegevel is csinaltak valami garden parti-t a szuleimnel.Azota egyebkent elvalt az uj felesegetol is, de hat ilyen az elet:-)))

Szerintem eletem legjobb dontese volt, o viszont nem akart valni:-))A volt baratnojevel is joban vagyok, mara baratnok lettunk (nem vele csalt meg).Hat ev hazassagot nem tudtam volna maskent lezarni:-)

A férjem a terhességem alatt és az újszülött babánk mellett is csalt végig (1,5 évig), amit én nem tudtam megbocsátani. Amúgy is nehezen, de egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben végképp. Miután borult a bili minta apa és férj lett, mindent megtett, hogy túl tudjam magamat tenni ezen, én pedig megpróbáltam lenyelni, az újszülöttünk miatt.

A kislányunk második születésnapja előtt néhány hónappal váltunk el. Úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább, teljesen elhidegültem tőle, már utáltam ha hozzámért. Egy este elmondtam neki, hogy szeretnék elválni, érezte, de azért könyörgött még pár hétig, ezerszer átrágtuk és végül belement. Feszélyezett, hogy mi lesz, ha elköltözik, ezért úgy döntöttünk legyünk túl rajta minél előbb. Amint talált egy lakást, ahova mehet, elment. A pakolásnál tudatosult igazán bennem, hogy mi történik és nem is bírtam sírás nélkül. A kislányunk a nagyszülőknél, én segítettem bedobozolni, zsákolni a cuccait és lehordani az autóba. Végül megölelt, azt mondta sosem fog mégegy olyan nőt találni, mint amilyen én vagyok és becsukta maga után az ajtót. Az ajtó finoman csukódott, még is hatalmas puffanásnak éreztem. Emlékszem megfordultam jöttem-mentem egy-két kört a lakásban, majd zokogni kezdtem. Nem a férjem hiánya miatt, hanem a kudarc miatt. Bár mindenről volt tervem, még is hirtelen úgy éreztem a nyakamba szakadt a világ súlya, amivel egyedül maradtam. Kb. ennyi. Volt róla szó, hogy lehet jót tenne a lányunknak, ha ott lenne, amikor az apja elmegy, de nagyon nagyon örültem neki utólag, hogy nem volt ott.

A kapcsolatunk normális. Egymás magánéletét nem firtatjuk, de a lányunk körüli döntésekről simán eltudunk beszélgetni és közös nevezőre tudunk jutni. Mint apa, nem okozott csalódást, a döntésemet pedig nem bántam meg!

Nem voltak utolsó napok. Amikor eldöntöttem, hogy vége, elmondtam neki és azonnal hazamentem a szüleimhez. Őt váratlanul érte a dolog, pedig én már egy éve gondolkoztam rajta. Csak épp annyira nem foglalkozott már velem, hogy fel se tűnt neki. El is sírta magát, és én is.

Utána megbeszéltük, hogy mikor megyek vissza pakolni, ő akkor dolgozott. A húgommal mentünk, azt a napot végigbőgtem. De ennyi volt, utána már nem hiányzott egyáltalán. Inkább azért volt csak nehéz, mert életem nagy kudarcaként éltem meg a dolgot.

Utána még talán kétszer találkoztunk, de nem is tudtunk semmiről beszélni, néhány évig felköszöntöttük egymást szülinapokon, de végül az is elmaradt.

"Évek óta halódott már a házasságunk,kb egy éve már csak egymás mellett éltünk,aztán egyik nap összepakoltam gyerekeket,és elköltöztem,ő pont dolgozott,így küldtem neki egy sms-t.Aznap tudtam először igazán nyugodtan aludni éjjel."

Azért ez ne legyen példa senkinek.