Egyedülálló anyaként hogyan jöttök ki máról holnapra?

A kérdés az volt én hogy jövök ki, tehát erre válaszolok. Nekem szerencsés a helyzetem.

A férjemet elhagytam, de jó viszonyban sikerült elválnunk. Az én lakásomban laktunk, neki is volt egy saját pici lakása, ami albérletbe volt kiadva a közös életünk alatt. Ő most ott él. Sikerült peren kívül megegyeznünk mindenben. Pl. közösen újítottuk fel a lakást, ő mindent itt hagyott szinte nekem, cserébe vitte az autót. Csak néhány alap dolgokat vitt el, ami eleinte szükséges volt a "túléléséhez" és mondjuk nászajándékba kaptuk, tehát őt is legalább annyira megilleti, mint engem.

Én még otthon voltam a kislányunkkal és piszkosul nehezen született meg a döntés, de amikor már este az ágyban hátat fordítok a férjemnek és álomba pityergem magam a közeledése után, az nem gondolom, hogy természetes lenne. Nagyon elhidegültünk egymástól, véglegesen.

Amikor kimondtam, hogy véget szeretnék vetni ennek az egésznek, akkor persze volt balhé, de végül a férjem is beismerte, hogy így lesz a legjobb. Hirtelen nagyon sokan álltak körülöttem. A főnököm "idő előtt" visszavett dolgozni, csupán másfél hónapot kellett erre várnom, a szüleim gyakrabban meglátogattak, a barátnőim ha kellett velem sírtak, ha nem, akkor a kezükbe adhattam a kislányunkat és levitték a játszótérre, amíg én rendbe hoztam magam.

Hirtelen a föld alól sikerült előkeríteni egy bölcsit, ahol van még szabad hely és apukával is sikerült beosztani ki-mikor tudja vinni-hozni. Hol az ő munkaideje nem engedte, hol az enyém. Szerencsére a főnököm elég rugalmas (neki mindegy, csak a munka legyen kész típus), illetve a bölcsiben sem harapták le a fejemet, ha 10 percet késtem.

Rengeteget van apukával is a kislányunk, aki idő közben már új életet kezdett. Ha elmegy érte (mostmár az oviba(, akkor nem elvárás, hogy egy órán belül hozza haza. Mindent megtudunk beszélni szerencsére, bár minden egyéb területen távolságtartóak lettünk az ex férjemmel, a gyerek ügyeiben mindketten nagyon nyitottak vagyunk.

A fizetésem jónak mondható, megélünk belőle, kapom rendszeresen a gyerektartást is, de nem erőltetném, hiszen emellett azt kell mondjam minta apa a kislányom apukája. Ugyanúgy vesz neki ruhát, kabátot, cipőt, játékot, mindent... ő és a szülei, mint ahogy én és az én szüleim is néha, úgyhogy komolyabb anyagi problémánk, ruha gondunk, ilyesmik hál'istennek nincsenek.

Egy viszonylag stabil, jó és biztonságos anyagi hátteret adtunk fel, ahol nem volt gond a megtakarítás sem.

Jelenleg saját lakásban egy fizetésből is megélünk ketten (albérletben nehezebb lenne, nem is ajánlom, hogy kis fizetéssel ebben gondolkodj). Szerencsére nekem az anyagiaktól nem kell félnem és apuka amúgyis biztosít kb minden hónapban, hogyha a szokásos havi ~25 ezer forinton felül szükségem lenne valamire (nyilván a gyerek miatt), akkor szóljak nyugodtan. Akkor is a kezembe nyom egy kisebb összeget, ha például beteg a kislányunk és egy kisebb vagyon elmegy a gyógyszerekre, pedig nem lenne rá szükség és sosem kérem. Olyan is volt, hogy beteg volt, nem pénzt adott gyógyszerekre, hanem hozott egy hűtőpolcnyi gyümölcsöt neki, ami nekem már nem biztos, hogy belefért volna a keretbe. Ergo nálunk ez nagyon jól működik hála istennek (lekopogom), értelmes felnőtt emberek vagyunk, sosem voltak tőle irreális elvárásaim, csak annyi, hogy viselkedjen apaként.

Engem a lelki oldala ennek sokkal jobban megviselt, mint az anyagi. Hiába én mondtam ki a végét, iszonyatosan összetört a házasságom sikertelensége, nekem ezt volt nehéz túlélni és megoldani, hogy a kislányom ne lássa rajtam mennyire fáj.

Abban, hogy innen fel tudtam állni hatalmas szerepe volt a barátaimnak és a családomnak, akikre tényleg bármikor, bármiben számíthattam. Még úgyis, hogy a családom 200 km-re él tőlünk.

Jelenleg nettó 120-at kapok, plusz egy kis Erzsébet utalványt, szép kártyát, családi pótlékot, illetve apukától a gyerektartást.

Ebből albérletben (Budapesten) nem mennénk falnak ketten. Így azért elvagyunk belőle még néha megtakarításba is csurran cseppen.

Azért bízom a szebb jövőben, bár lehet hülyén hangzik. Hirtelen ennyiért tudtak visszavenni dolgozni, de a kislányunk előtt jobban kerestem, jövőre valószínű megkapom újra a régi fizumat (20-25 ezerrel több).

Nem szabad elkeseredni, mindenki megérdemli a boldogságot szerintem. Nem mondom, hogy könnyű, sőt... piszkosul nehéz az elején, de túl lehet élni és ha megcsinálod egyedül, egyenesbe tudod hozni magad (anyagilag, érzelmileg), akkor büszke lehetsz magadra, abszolút jogosan és ez dob egy kicsit az ember hangulatán, önbizalmán!

Keress egy rugalmas bölcsit, egy teljes munkaidős, jobban fizető állást és vágj bele (ne a családod miatt, magad miatt!).

Sok sikert és kitartást!