Mi t szólt a gyermeketek, hogyan reagált, amikor elmondtátok neki, hogy váltok? Hosszabb távon hogyan viselte?

A mi kislányunk 4 éves volt. Elmondtuk neki, hogy apa most elköltözik, és kicsit ritkábban fognak találkozni, ebben a lakásban pedig ketten fogunk csak lakni. Persze nem fogta kell, csak rengeteg "miért" kérdést tett fel, de nem nagyon rendítette meg a dolog, vígan játszott tovább. Az ilyen kicsi gyerekek többsége egy jövőre vonatkozó bejelentést még nem tud igazán felfogni, valós súlyával értékelni.

Amikor megtörtént a költözés, utána persze minden este kérdezgette, hogy apa hol van, apa mikor jön, apa miért nincs itt. Pedig nagyon sokat találkozott az apjával, az első időszakban minden nap, és hétvégéken nála aludt. Kb. két héttel a költözés után fogta fel szerintem, hogy ez most már mindig így lesz, és egyik este nagyon sírt, amikor a volt férjem visszahozta hozzám. Aznap este sokat próbáltam vele beszélgetni. Utána is pityergett néha, de egy-két hónap alatt szerintem elfogadta.

Nálunk megkönnyítette a dolgot, hogy nem mi költöztünk, és hogy sokat találkozott az apukájával, így nem szakadtak el. Most másfél évvel vagyunk a válás után, hetente kb 5-ször találkoznak, apa megy érte oviba szinte minden nap, minden hétvégén nála alszik, kivéve ha konkrét programot szeretnék vele csinálni hétvégén. Ja, és apukával nekem is jó a kapcsolatom, mindent meg tudunk beszélni ami a gyerekkel kapcsolatos, ez is biztos segít.

Első

Miért váltatok el ?

én 8 voltam, amikor bejelentették. Valójában tudtam előre, hogy ez lesz. Már régóta nem beszéltek egymással szépen szüleim, nagyon furcsa volt, hogy engem felküldtek a szobámba, pedig gyönyörű idő volt és én nem a kocsiból a kertben landoltam. Akkor azt mondták, most komolyan beszélgetni fogjak, menjek a szobámba és maradjak ott, amíg nem szólnak. Órákon át beszélgettek, üvöltözés nélkül. Nagyon furcsa volt. Azt gondoltam, vagy kis tesóm lesz (ez volt a szívem vágya), vagy válnak. Meg azt, hogy lopják az időt, amit a szomszéd gyerekekkel tölthetnék :D

Nálunk mindketten költöztünk, én anyuval a város másik végére, apa messzire. Onnantól alig láttam.

Azt gondolom így utólag, elég jól fogadtam az egészet. Tetszett az új hely, bár lényegesen kisebb - kb feleakkora volt, mint a régi, megszokott élettér és a szomszédban sem laktak gyerekek, csak megkeseredett öregek pincsikutyákkal. Anyu mindig megtalálta azt, amire figyelhettem ahelyett, hogy apát hiányoljam. Kihasználta az új hely adottságait, a régi, szellős gyerekszobám helyett igazi kuckót rendezett nekem. A fal hibáit hatalmas papírokkal fedte be, amikre szabadon firkálhattam... A régi házban nem volt szabad a falra ragasztani, mert lejött volna a festék. Anyu sok áldozatot hozott azért, hogy valahogy enyhítse a dolgot.

Sírásokra egyébként csak jóval későbbről, kamaszkoromból emlékszem. Akkor viszont nagyon hiányzott az apaszerep. Másrészt sokszor kérdeztem meg, hogy nekem miért nincs apukám, mint a többi gyereknek. Válás után lényegében nem is volt többé, mivel messze lakott, 2-3-4 hetente találkoztunk.

Sokszor volt anyu ingerlékeny az első időszakban, és ezt sokáig rajtam vezette le. Nem volt kin. Erről egyszer kifakadtam neki, akkor azt mondta, amikor legközelebb ilyet érzek, álljak elé, fogjam meg a kezét, és mondjam azt, hogy valójában ő most nem rám haragszik. Anyu később azt mondta, ez neki hatalmas erőt adott. Kétszer játszottuk ezt el, több példa nem volt rá.

Sok erőt kívánok neked és a gyerekeidnek!

25N